A napokban megjelent a Facebookon először, majd a 168 órában is az a hír, hogy a mátészalkai menhely kenneljei nem bírták az erős vihart, és bizony tönkrementek, így szabadon vannak a kutyák, ezért sürgősen ideiglenes befogadókat keresnek nekik.

Van, akinek ez hír, és tovább osztja, mert ennyivel tud segíteni, és van, aki csak tovább görget. Ez eddig rendben is van.

Belefutottam egy kommentbe, amit szó szerint nem szeretnék idézni, 15 perc hírnevet nem adnék az illetőnek. Bár lehet, mégis megkapja a hírnevet, hiszen a hozzászólása inspirált eme sorok megírására. A komment alapvetően arról szólt, hogy mégis miért nem a sok, rossz helyzetbe került családról szólnak a hírek.

Évek óta nézem, tapasztalom, ahogy az ember- és állatvédők méregetik egymás létező vagy nem létező méregetnivalóját, hogy mégis kinek a munkája fontosabb, és miért. Utóbbiak táborában megtalálhatóak a véresszájú, az emberiség kipusztulását követelő hívek és azok is, akik amellett, hogy messze nem fotelharcosok, még folyamatosan bizonygatniuk is kell, miért védik élőlények egy bizonyos csoportját.

Azt hiszem, az embervédelem is vívja a maga legitimitásáért folyó csatáit, de mégis kézenfekvőbb sokak számára, hogy miért csinálják azt, amit. Például a gyermekprostitúció elleni harc eléggé egyértelmű, igaz?

Viszont továbbra sem értem, miért van szükség ezekre a méregetésekre, hiszen ahogyan az egyik ember síelni szeret, a másik sakkozni, a harmadik pedig makettezni, úgy a szociális érzékenységünkben is eltérhetünk. Ebből következik, hogy van, aki a gyermekmunka, vagy a hajléktalanság, vagy az LMBTQ jogok miatt fogja a hangját felemelni és tenni. Mások egy nyávogó kismacskát nem fognak ott hagyni a bokor alatt, vagy egy láncos kutya miatt bizony lepattannak a bicikliről és becsöngetnek a tulajdonoshoz, hogy ezt mégis hogyan gondolja.

Képzeljük már el, milyen lenne, ha X érzékenységétől teljesen messze álló témában végezne önkéntes munkát!? Se X nem lenne boldog, se azok, akiknek önkéntességével segít, hiszen csak nyűg számára. Mindenki emelje fel a hangját azért, amiben hisz, és azokért, akikért szívből cselekszik! Így tudjuk a rengeteg rést betömni, és segíteni azoknak, akiknek mi vagyunk a hangjuk.

Tiszteletet érdemel mindenki, aki elesettekért cselekszik, akár főállásban teszi ezt, akár szabadidejében. Igen, ezt érdemlik, és nem bírálatot, nem kérdőre vonást, hogy mégis miért őket, és nem másokat támogatnak. A kritizáló maga is álljon be a sorba és tegyen a jobb világért! Beszélni könnyű és cselekedni sem nehéz, csak utóbbival hamarabb célt érünk.