A képviselő szerint nem elég szavakban kiállni a sajtószabadság mellett, anyagilag is támogatni kell a médiát. Két éve majdnem visszaadta a mandátumát, de amerikai útja során eldöntötte, hogy függetlenként folytatni fogja. 2022-ben viszont már egy párt jelöltjeként küzdene a kormányváltásért.
„Van abban erő, amikor az ember feláll és más körülmények között folytatja” – interjú Szél Bernadettel
Július elsején adtunk hírt arról, hogy Hajdú-Bihar megyében több párt is gyűjti a nemzeti konzultációs íveket, ezzel segítve a Szél Bernadett és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselők által elindított kormánypropaganda-ellenes kampányt. Július 28-án Szél Bernadett Debrecenbe utazott, hogy helyi ellenzéki szimpatizánsokkal találkozzon, valamint közös sajtótájékoztatót is tartott a Momentum és az MSZP politikusaival. Az eseményt követően beszélgettünk a hetek óta az országot járó politikussal.
Mi az elsődleges célja a konzultációs ívek gyűjtésének?
Rengeteg ember írt nekünk azzal kapcsolatban, hogy indul a konzultáció, és kérték, hogy valamit csináljunk az ívekkel, legalább gyűjtsük össze. Felhívtam Ákost, hogy ezt érdemes lenne megpróbálnunk, mert rengeteg üzenet jön. Ő azt mondta, hogy csapjunk bele. A népfelháborodás, és az abból jövő kérés miatt kezdtük el, hármas céllal. A legfontosabb, amiért a Fidesz is mérhetetlenül ideges, hogy kint állunk az utcán, láthatóak vagyunk, és beszélgetünk az emberekkel. Olyan mozgósító ereje lett a gyűjtésnek, amely az ellenzéki pártok egymáshoz való közeledését és a választópolgároknak az ellenzéki oldalhoz való közeledését segíti. A másik a propaganda támadása. A Fidesznek biztosan nem lenne ekkora hatalma, ha Magyarországon ez nem lenne mindenhol jelen, nem dőlne így az emberekre. Egy úr mondta a fonyódi piacon, hogy őt az háborítja fel a leginkább, hogy gyerekként kezelik. Ez egy nagyon gyermeteg kérdőív, nem kezelik felnőttként az embereket. A harmadik, hogy ha ez az akció jól sikerül, akkor nem ez lesz az utolsó: folyamatosan ott kell lennünk, ahol az emberek vannak, együtt kell dolgoznunk. Így garantálható, hogy 2022-ben sikeresebb legyen az ellenzék, mint legutóbb volt.
Kik segítenek a legtöbbet a gyűjtésben? Mennyi a pártok hozzáadott értéke?
Az egész mozgalom legfontosabb ismérve, hogy anonim. Ezért is volt nagyon buta az a támadás, amit Péterfalviékkal csináltatott a Fidesz, hogy mi adatokat gyűjtünk. Végre van egy olyan kezdeményezésünk, ami nem okoz félelmet az embereknek azzal, hogy nekik adatokat kellene kiadniuk. Az anonimitás miatt magánszemélyeket nem is tudok kiemelni. A pártok közül azt látom, hogy a Momentum mindenhol ott van, nem is voltam még olyan helyen, ahol ne lettek volna ott a pultjaikkal. Ők a valódi konzultációs ívüket csatolták mellé. Újabban Gurmai Zita az MSZP nőtagozatával jön velem helyszínről helyszínre, a balatonos kezdeményezésüket népszerűsítik. A választókerületemben, a Pest megyei 2-esben a DK nagyon aktív. Amikor megyünk a településekre, a DK-sok mindig ott vannak. Pécsről a Jobbik jelezte, hogy csatlakozik hozzánk, de úgy tudjuk, hogy ők is több helyen gyűjtenek. A Párbeszédtől Szabó Tímea hívott fel, hogy ők is beleállnak. Szeretném kiemelni a KÉVE-t, ők voltak az első civil szervezet, amelyik csatlakozott hozzánk. Zalaegerszegen a Tiéd a Város olyan kampányt csinált, amilyen ott még biztosan nem volt korábban, elemi mozgósítást hajtottak végre. Rengeteg civil szervezet segít, biztosan kihagynék valakit, ha megpróbálnám mindet felsorolni. Márki-Zay Péter volt az első celeb-polgármester, aki mellénk állt, de Wittinghoff Tamás és Pikó András is velünk volt.
Ön is utalt arra, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) az MTI-n keresztül az aggályait fejezte ki a konzultációs ívek gyűjtésével kapcsolatban. Ezt követően ön a Facebook-oldalán azt írta, hogy Péterfalvi Attila személyesen megerősítette, hogy törvényes az ívek gyűjtése. Számít arra, hogy a NAIH-elnöktől ezzel kapcsolatban új közleményt fog közölni az MTI?
Teljes lejárató kampányt épített Péterfalvi Attila nyilatkozataira a közmédia. Megengedhetetlennek tartom azt, hogy egy elvileg független hatóság a propagandamédián keresztül üzengessen nekünk. A napnál is világosabb, hogy itt mi zajlik. A jog álcája mögé bújt, úgy fogalmazott, hogy az neki szakmailag ne legyen kellemetlen. Hadházy Ákost most büntette meg a kampányunk kellős közepén még az európai ügyészséges aláírásgyűjtés miatt. Nem véletlen az időzítés. A propagandamédia Péterfalvi Attila felhasználásával próbálja elbátortalanítani a választópolgárokat. Azért mentem be hozzá, hogy nézzen a szemembe és mondja el, hogy mit is gondol erről. Kiderült, hogy mivel anonimok az ívek, vagyis nem tartalmaznak személyes adatokat, semmi probléma nincs a gyűjtésükkel.
Mit fognak csinálni a konzultációs ívekkel, ha abbahagyták a gyűjtést?
Több lehetőség van attól függően, hogy lesz-e második hulláma a koronavírus-járványnak Magyarországon. Felmerült, hogy közös eseményekkel zárjuk le a kampányt, ahol mindenki ott lesz, aki részt vett a gyűjtésben. Ezt akár vidéki helyszíneken is megtesszük. Művészek is megkerestek azzal, hogy egy képzőművészeti installációt hoznának létre az ívekből, emléket állítva ennek a gyalázatnak, illetve az ellene folytatott harcnak. Egy gusztustalan propagandatermékből hoznának létre egy művészeti alkotást az elnyomó propaganda ellen.
Hogyan értékeli két év távlatából a korábbi miniszterelnök-jelöltségét? Jó döntésnek bizonyult elvállalni a szerepet?
Én nem arra készültem, mint ami végül lett belőle. Nem akarok régi sebeket feltépni, de nem érzem úgy, hogy a volt pártom kitartott volna a közös céljaink mellett. Az etikai bizottság is csak azért tudott elkezdeni működni, mert korábban a párttitkár nem hívta össze az elnökséget a visszalépések ügyében. Nem erre számítottam a volt pártomtól, de ez ma már történelem. A legtöbb politikus, akit ismerek, és kemény harcra szánta el magát, nem csak fent volt, hanem lent is. Ezáltal könnyen kerülhettek olyan helyzetbe, hogy tudták bizonyítani az eltökéltségüket és kitartásukat.
Azzal, hogy folytattam, nem hagytam abba, a magam számára mindenképpen bizonyítottam azt, hogy számomra iszonyatosan fontos a küzdelem az elnyomás ellen, egy zöld Magyarországért. Egy igazságos és tisztességes politikáért, amiben mindig is hittem.
Ez a szándék vitt bele a mostani akcióba és fog belevinni újabb és újabb kezdeményezésekbe. Megfogadtam, hogy akkor fogom abbahagyni, amikor már demokrácia lesz, addig semmiképpen.
Lesz kormányváltás 2022-ben? Az előválasztásokat támogatná inkább, vagy a pártok egymás közötti megegyezését?
Független vagyok, ezért kevésbé folytam bele a pártok közötti egyezkedésbe. Azt látom, hogy az ellenzéket támogató emberek egy pártlistát, egy miniszterelnökjelöltet és a 106 egyéni választókerületben egyetlen, a legalkalmasabb jelölteket akarják a fideszessel szemben. Ezt várják el, ezt tapasztalom a pultoknál, ezért én is emellé állok. Szerintem a pártalkuknál sokkal jobb, ha előválasztások vannak. Az ellenzék nagy nehézsége, hogy a kétfordulós választásból egyfordulós lett. Ha van előválasztás, az olyan, mint egy nulladik forduló, mintha pótolnánk az elveszett fordulót: tud minket aktivizálni, meg tudjuk mutatni az elképzeléseinket, versenyhelyzetet teremt, ami mindenkiből a legjobbat tudja kihozni. Ne felejtsük el, hogy a nap végén a cél az, hogy a Fideszt legyőzzük az adott választókerületben! Ha tisztességes, nemes verseny van, abból az egész választókerület, így Magyarország is tud profitálni.
Tervezi indulását a 2022-es választáson? Ha igen, akkor függetlenként vagy egy párt jelöltjeként?
Most úgy érzem, hogy igen. Függetlenként semmiféleképpen nem szeretnék elindulni. Van egy racionális okom erre: a jelenlegi szabályozás alapján, ha egy kicsit alulmaradnék, a sok kompenzációs szavazatot elveszítené az ellenzék. Nem nagyon éri meg bárkinek is függetlenként indulni. Másrészt a független mivoltot kényszerhelyzetként élem meg: némiképp a gyász ideje is, hiszen elváltam a volt pártomtól, másrészt pedig a politika az erőterek küzdelméről szól. Azt gondolom, hogy ez egy ideiglenes állomás az életemben.
Melyik párt színeiben indulna? Sokat kampányol a Momentummal.
Ez egy természetes vonzalom. Már LMP-s koromban is azon ügyködtem, hogy a két pártot közelebb hozzam egymáshoz, úgy éreztem, hogy természetes együttműködés lehet közöttük. Azóta sok minden történt, segítem őket, mert egy tiszta és jó erőt ismertem meg bennük. De segítem az egész ellenzéket is. Azt, hogy végül kinek a színeiben indulok, bízzuk a jövőre, ez nem egy olyan kérdés, amit itt be tudnék jelenteni, találgatásokra pedig nem szeretnék okot adni.
Lenne közös miniszterelnök-jelölt? Egy potenciális zöld jelölt, Karácsony Gergely már bejelentette, hogy nem száll be ebbe a versenybe.
Most abban gondolkodom, hogy ezt a kampányt szeretném jól végigcsinálni. Az egész ellenzéket szeretném segíteni, bármi legyen is. Miniszterelnök-jelöltségben nem gondolkodtam még.
Fog az ex-indexes újságíróknak pénzt utalni, ha új internetes portálba kezdenek?
Minden támogatásom ezé a csapaté. Erkölcsi példát mutattak az ország számára azzal, hogy együtt fölálltak és nem asszisztáltak ahhoz az erózióhoz, amely minden bizonnyal elkerülhetetlen lett volna.
Mindenkinek ott kell bátornak és gerincesnek lennie, ahol éppen van. Ezek sokszor nehéz, egzisztenciális döntések.
Én fölálltam az előző pártomtól, amikor nem tudtam egyetérteni azzal, ami ott megy. A mandátumomat is majdnem visszaadtam. Elnyertem egy utazást az Egyesült Államokba egy vezetőképző programra. Fekete-Győr Andrással egy évben hívtak meg bennünket. Oda úgy utaztam el, hogy Kövér Lászlónak el fogom küldeni a levelet: lemondok a mandátumomról. Tele voltam keserűséggel, csalódottsággal. Az amerikai képzésen olyan nők mellett ültem, akik közül az egyik éppen háborúból jött vissza, ahol elveszítette mindenét, aztán mégis megszervezte a veterán nőket. Volt olyan újságíró, aki demarkációs vonalakon szökött át. Iszonyúan bátor emberek között voltam. Ott hoztam meg a döntést, hogy folytatni fogom a küzdelmet független képviselőként. Aztán hazajöttem, és neki is álltam a fóti gyermekotthon ügyének. A mai napig azt gondolom, hogy van abban erő, amikor az ember feláll és más körülmények között folytatja, ha hisz abban, amit csinál, de a korábbi terepen már nem tudja folytatni.
Hogyan látja a magyarországi média állapotát?
Magyarország elveszítette a sajtószabadságát, de nem veszítette el a kiváló újságíróit. Ez iszonyúan fontos. Azt látom, hogy nagyon sok ember főnixként támad föl és nem hagyja magát. Az indexesek meg fogják csinálni a saját független lapjukat. Most is egy független újságnak adok interjút, ez számomra a legfontosabb: helyben az embereknek elmondani a valóságot. Ezért megyek el én is Debrecennél sokkal kisebb településekre is, ott kell lennünk, ahol az emberek vannak. Most nincs sajtószabadság, de nagyon sok ember van, aki bátor döntést hoz. Azt kérem mindenkitől, hogy támogassa ezeket a lapokat. Nem elég szóban a sajtószabadság mellé állni és őszintén akarni azt, hanem anyagilag is hozzá kell járulni.
A polgármesterrel együtt 33 tagú debreceni közgyűlésben mindössze 6 nő képviselő van. A Hajdú-Bihar megyei egyéni országgyűlési képviselők mindannyian férfiak. Mi okozza ezt a helyzetet? Hogyan lehetne javítani az arányokon?
Amikor 2010-ben elkezdtem politizálni, már akkor is nagy kérdés volt, hogy miként lehetne több nőt bevonzani a politikába. Azóta a magyar politika egyre szörnyűbb lett, egyre kevésbé vonzó nemcsak a nők, hanem a férfiak számára is. Nagyon sok józanul gondolkodó ember azt mondja: ő nem érzi magában az elhivatottságot, hogy egy ilyen frontális harcra vállalkozzon, aknamezőre lépjen. Arra kérek mindenkit,
bátorítsuk azokat a nőket, akik érzik az elhivatottságot, hogy bejöjjenek erre a terepre. Ha hibáznak, akkor is ott kell állni mellettük.
Ha cserben hagyjuk ezeket a bátor nőket, akkor sok másik nőnek is el fogjuk venni a kedvét. Ha valaki tud olyan nőről, akinek nem sikerült valami miatt, szóljon nekem, mert szeretnék neki segíteni. Tudom, hogy a politika egy nagyon kemény terep és néha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnénk.
Mi az, ami miatt a nők eleve kevesebben vállalnak politikai szerepet?
Van egy mondás: ha tíz emberből kilenc férfi és egy nő, akkor mindig a nő lesz a hibás. Ez nagyon igazságtalan, változtatni kell rajta, de jelenleg ez a helyzet. Nőtársaim sokkal keményebb kritikákat, több rosszindulatot kapnak. Múlt hét szombaton a kecskeméti piacon voltam, és odaírták a bejegyzésem alá az internetes közösségi oldalamon, hogy miért nem megyek haza a családomnak főzni. Egy férfi politikusnak nem írnak ilyet, holott a mi családunkban például a férjem a jobb szakács. Én sem ijedek meg a fakanáltól, nem erről van szó, de nálunk ez nem női feladat. A női politikusokat ezzel is stresszelni akarják, hogy miért nincsenek otthon a családjukkal, ha meg otthon vannak, akkor azzal, hogy miért nem dolgoznak. Ezekkel minden nő szembesül, aki belép a közéletbe. Mindannyiunknak jobb lenne, ha ez a helyzet változna. A férfi politikusoknak is könnyebb lenne több nő politikussal. Az lenne az ideális, ha egyik nem se lenne zavaró túlsúlyban. A magyar társadalom egészében is szinte ugyanannyian vagyunk férfiak és nők. Egy nő egyébként általában akkor lesz zavaró a férfiak számára, ha előjönnek az ambíciói. Miért kellene egy nőnek elrejtenie az ambícióit? Nem szabad. Legyünk büszkék arra, hogy nagyszerű női politikusaink vannak. Azok, akik már idáig bírták, azok tényleg akarnak csinálni valamit.
Kapcsolódó írás:
– Közösen konzultált Debrecenben Szél Bernadett, a Momentum és az MSZP
CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Egy hónapra csak 1000 forint. Köszönjük!