A politikai, ideológiai alapú tisztogatást is megkönnyíti az, hogy a kulturális dolgozók kikerülnek a közfoglalkoztatotti státuszból – mondja az LMP két politikusa.
Természetesen kell múzeum, de nem így!
Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője és Jármi Péter, az LMP Hajdú-Bihar megyei elnöke tartott sajtótájékoztatót Debrecenben július 23-án. Nemcsak a Természettudományi Múzeum esetleges Debrecenbe költöztetése ellen érveltek, hanem „a kulturális dolgozók kormány általi megalázásáról” is beszéltek, ami szerintük azzal az aktussal történt meg, amikor elvették a közalkalmazotti státuszukat, illetve mindössze 6%-os béremelést adtak nekik.
Ne költözzön ide a már meglévő, legyen egy új múzeum Debrecenben!
Jármi Péter elmondta, az LMP a kezdetektől ellenzi a múzeum Budapestről Debrecenbe költöztetését. Egyúttal kérte a magyar kormányt és Debrecen városvezetését, hogy ne valósuljon meg ez a tervük, inkább egy új, saját, hasonló jellegű múzeumot hozzanak létre itt helyben. A Debreciner kérdésére válaszolva (milyen új múzeumot képzelnének ők el itt Debrecenben?) Jármi Péter azt mondta, hogy konkrétan természettudományi jellegűt nagyon is, de csakis állandó jelleggel, hiszen itt a szállítgatás igen aggályos a leletek épségének megőrzése miatt. Emellett más, országos múzeumok vándorkiállításait, a magyar kultúra értékeit bemutató tárlatokat, ám nem feltétlenül külön-külön épületekben, szerinte egy épület ezeknek elég volna. Ugyanakkor Jármi Péter kifejtette, reméli, a Természettudományi Múzeum nem jut „a 10 éve haldokló Latinovits Színház projekt sorsára”, ha esetleg Budapestről elköltöztetik, de Debrecen valami okból végül mégsem valósítja meg itt helyben, például „ha forráshiány lesz, és leállnak a munkálatok, az ország pedig veszít egy múzeumot”.
Ám nemcsak a projektekről, hanem az azokba életet vivő emberekről is szó esett. Erről már Ungár Péter beszélt, aki szerint a Fidesz-kormány módszeresen a közalkalmazotti státusz ellen harcol évek óta. Utalt Orbán Viktor egy 2014-es kijelentésére is, amelyben a „posztszocialista klientúra tagjainak nevezte őket, akik az állami újraelosztásból élnek”. Ezzel szemben Ungár úgy véli, hogy egy fontos szociáldemokrata vívmány a közalkalmazottiság, hiszen az állam is egy munkáltató – egyéb szerepei mellett. Bár elismerte, jelenleg „a magyar állam az egyik legrosszabb munkáltató, megalázó bérekkel”. Ungár Péter szerint a közalkalmazottak az adott végzettségük szerint dolgozva rosszabb keresetet visznek haza a mai Magyarországon, mintha elmennek másféle munkát végezni, amelyhez pedig elvileg nem is értenek annyira.
Politikai, ideológiai alapon tüntethetnek el embereket Ungár szerint
Ungár szerint tehát a mostani országvezetés folyamatosan sorvasztja el a közalkalmazotti státuszt, aminek újabb fejezete volt, hogy nemrég az akadémiai dolgozókat is kivette onnan (elvileg ez még nem történt meg, de vannak, akik kész tényként kezelik).
Mindez azért probléma, mert ezzel a módszerrel könnyen leépíthetnek politikai, ideológiai alapon bárkit a kulturális intézményekből – érvelt tovább Ungár -, illetve ezzel, hogy kiveszik a kulturális szakembereket a közalkalmazotti státuszból, egy abszurd élethelyzet alakul ki, hiszen egy levéltárost vagy múzeumi dolgozót nem lehet piaci alapon megmérni, milyen sikeresen dolgozik. „Minél több embernek kellene megmaradni közalkalmazottként, hiszen ez védettséget ad nekik” – mondta Ungár Péter, utalva arra, hogy jelenleg éppen ezzel fordított folyamat zajlik Magyarországon.
CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Egy hónapra csak 1000 forint. Köszönjük!