Annak idején, 1990 tavaszán álldogáltam a trolibusz megállójában. Egyszer csak odalépett hozzám egy gyanús aktivista, és elkezdett kapacitálni, hogy lépjek be valami kiflibe. Akaratlanul is a lábam alá néztem, vajon mibe léphettem bele. Mint kiderült, a KIFLI az a Kibontakozó Fiatalok Ligája volt, a rendszerváltás környékén tucatszámra alakult politikai pártok, furcsa szervezetek és szövetségek egyike. Onnan lehetett tudni, miszerint a KIFLI-szónok nem annyira tartja fontosnak az azonnali belépésemet ebbe a kiváló politikai konglomerátumba, hogy néhány percnyi vehemens győzködés után határozottan elvonult a buszmegálló bódéja mögé hányni.

Gyakorlatilag frissen leszerelt katona voltam akkoriban, egy húszéves srác. Még elvtársként vonultam be a seregbe, aztán lett belőlem bajtárs, végül pedig úr. És jöttek az első szabad választások..

Hogy miért mesélem el mindezt? Semmiképpen sem azért, mert úgy gondolom, hogy aki sok mindent megélt és átélt, az szükségszerűen okosabb annál, mint aki az úgynevezett rendszerváltás után született. Arra szeretnék rámutatni, hogy a politikában igenis vannak korszakok, továbbá korszakváltó történések, és ezek akkor is bekövetkeznek, ha az ominózus folyamatok idején éppen regnáló közszereplőknek ez nem tetszik.

A Demokratikus Koalíció jelenlegi tevékenysége engem arra emlékeztet, mint amikor egy észak-amerikai indián törzs nem hajlandó tudomásul venni, hogy partra szálltak a sápadtarcúak a földrészen, belakták az általuk elfoglalt keskeny földsávot, sőt államokat alapítottak, és innentől kezdve kőkemény realitással kell számolni velük.

Gyurcsányék most, az EP-választáson elért 16 százalékuktól megrészegülve, egy szűzies kislány boldog mosolyával szaladnak át a téren, csattogós lepkéjüket maguk előtt tolva, és azt hiszik, hogy visszaáll majd a régi rend. Ők és a Fidesz. A Fidesz és ők.

Ugyanis – ne tévedjünk! – a DK-nak korántsem elsőrendű célja a NER leváltása. A gyurcsányisták elsőrendű célja az, hogy az MSZP begyűrése után az egész ellenzéket maguk alá betagozva ők maradjanak egyedüli alternatívaként az ellenzéki palettán. És ezzel visszaálljon az „ősi” alapvetés. A 2010-es „fülkeforradalom” előtti rend. És végtelenül irritálja őket, hogy azóta új és igencsak vitális szereplők is megjelentek a színen.

Amikor a Jobbik úgy fogalmaz, hogy a 21. századi pártokkal való együttműködésben gondolkodik, akkor a Gyurcsány-féle párt valami félelmetes leegyszerűsítéssel és a szavazópolgárok feledékenységére alapozva azt hangoztatja, hogy a DK is megfelel ennek a kritériumnak, hiszen 2011-ben alakult.

Varázslatos.

Tehát a Magyar Szocialista Pártnak nincs semmi köze az MSZMP-hez, mivel az MSZP 1989-ben alakult, azon az emlékezetes őszön hagyták ki a nevükből a munkásokat. A DK-nak sincs semmi köze az MSZP-hez. Gyurcsánynak sincs semmi köze a 2004 és 2009 között történtekhez. Merthogy a DK 2011-ben alakult. Tehát 21. századi párt.

Ha a Demokratikus Koalíció 21. századi párt, akkor a telefon, a gőzgép, de még a mángorló és a faék is 21. századi találmány.

Ha viszont egy politikai közösség attól 21. századi párt, hogy már elszúrta, amikor nemrég rá volt bízva, de nem kicsit, hanem nagyon, akkor a gyurcsányisták pártja kétségtelenül 21. századi párt.

És ez a nagyon 21. századi párt ekézi az összes többi ellenzéki pártot, amelyik nem hajlandó versenyt kúszni Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára lábtörlőjéig, és a debreceni agymenőjük támadja minden fronton azokat a politikai szerveződéseket, amelyek még sosem voltak hatalmon, így elszúrni sem volt lehetőségük reggel, délben meg este.

Voltam már elvtárs, bajtárs és úr is. De ha választanom kell, akkor így, ötven felé közeledve ezekkel a tiszta tekintetű, elhivatott, tanult és értelmes, képzett és felelősségteljes fiatalemberekkel akarok együtt munkálkodni, feléjük fordítom a figyelmemet. És ez még korántsem jelenti azt, hogy mindig és mindenben egyetértek velük. Sőt.

De a legfontosabb dolgokban igen. Például abban, hogy a múltbéli árnyakkal ideje végre leszámolni. Az egymással szóba állás, a nézetek ütköztetése, az értelmes párbeszédek kora jött el, ahol a végén csupa olyan megoldás születik, ami jó az embereknek, akikért a párbeszéd egyáltalán elkezdődött. Mert csakis így lehet továbblépni abba a korba, ahol nem a harminc évvel ezelőtti politikai zombik határozzák meg az életünket.

(Bogdán Szabolcs a Jobbik debreceni elnöke. Írása A maradandóság városában címmel megjelent olvasói publikációhoz szól hozzá. A vitának továbbra is teret ad a Debreciner, várjuk véleményüket! Címünk: szerkesztoseg_KUKAC_debreciner_PONT_hu)