BEZÁR

Közösségi média

30 millió forintot kapott a debreceni koronavírus-segélyalapból a görögkatolikus főegyházmegye

Debrecen honlapja szerint azért, hogy ne kelljen SZJA-t fizetnie a kérelmezőknek. A szerződésben nincs indoklás, csak hivatkozás egy olyan polgármesteri rendeletre, amelyet sehol sem találtunk. Egy 2019-ben 764 millió forint nettó árbevételt produkáló cég 10,56 millió forintot kapott a koronavírusjárvány miatt létrehozott alapból a rászorultak melegétkeztetésének mindennemű költségére. A polgármester az önkormányzat 20 millió forintos hozzájárulásának a nagyrészét visszapakolgatta a város kasszájába. – A Debreciner érdeklődő levelére nem reagált a polgármesteri hivatal, ezért ismételten közérdekű adatigényléssel kellett kikényszerítenünk a válaszokat – részben sikerült.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Papp László (Fidesz), Debrecen polgármestere március 20-án egy Facebook-videóban jelentette be, hogy egy segélyalapot hoz létre a város önkormányzata a koronavírusjárvány által okozott nehézségek enyhítésére. „A válság komoly károkat okoz majd a debreceni gazdaságnak, és együtt járhat munkahelyek átmeneti megszűnésével. Családok kerülhetnek nehéz helyzetbe, ezért úgy döntöttem, hogy létrehozunk egy támogatási alapot, amelyet a karitatív testület közreműködésével fogunk felhasználni, és eljuttatni a rászorulókhoz” – hangzott el a polgármester üzenetében.

Papp László a videóban arról is beszélt, hogy a város költségvetéséből 20 millió forintot csoportosítanak át ebbe az alapba, magánszemélyek és cégek felajánlásait is várják, ő maga pedig az áprilisi fizetésével járul hozzá a segélyalap feltöltéséhez. A város honlapján ugyanezen a napon jelent meg a bejelentésről szóló közlemény, amelyben azt tudatták, hogy a részletszabályokat hamarosan kidolgozzák.

(A polgármesteri bejelentés után a Debreciner egy visszatekintő cikkében emlékeztetett arra, hogy egy évvel korábban a párizsi Notre Dame felújítására 10 millió forintnak megfelelő felajánlást tett a debreceni önkormányzat.)

Április második felére 120 millió forint gyűlt össze

A polgármester aztán több mint egy hónappal később, április 23-án jelentette be, hogy már pályázhatnak a debreceniek a segélyalapból történő támogatásokra. „Anyagi segítséget kaphatnak azok a debreceniek, akik a járvány miatt veszítették el állásukat. A Segélyalapba egyre több felajánlás érkezik, jelenleg 120 felajánlás után csaknem 120 millió forint áll rendelkezésre az önkormányzati alszámlán” – írta Papp Lászlóra hivatkozva a városi honlap.


Papp László
Az április 23-ai polgármesteri bejelentés sajtótájékoztató keretében
debrecen.hu

Ebben a közleményben már felsorolták, hogy kik pályázhatnak támogatásra: azok, akik január elsejét megelőzően már debreceni állandó lakcímmel rendelkeztek, életvitelszerűen a városban élnek, március 11-e után szűnt meg a munkaviszonyuk, a családban az egy főre jutó jövedelem pedig nem haladja meg a 60 ezer forintot. Azt is megszabták, hogy egy családból csak egy személyt lehet támogatni.

A felhívás szerint a pályázók kérhetnek pénzbeli (lakhatási költségek, illetve digitális oktatáshoz szükséges taneszközök költségei) és természetbeni (tartósélelmiszer-csomag, tisztítószerek, higiéniás termékek) támogatást is. Az önkormányzat honlapja közölte a linket is, amely elvileg ahhoz a felülethez vezetne, ahol a kérelmeket online beadhatják a lakosok. Amikor mi megpróbáltuk megnyitni, egy hibaüzenetbe ütköztünk, az URL elején található https:// előtag elhagyásával pedig egy bejelentkezési felület jött be, ahol a honlap felhasználónevet és jelszót kért.


Papp László
Az április 23-ai bejelentés a városháza udvarán
debrecen.hu

Heti 40-80 kérelmet bíráltak

Az önkormányzat honlapja arról is tájékoztatást adott, hogy a beérkező lakossági kérelmeket egy testület véleményezi, amelynek tagjai a közgyűlés egészségügyi és szociális bizottságának elnöke, Kiss Sándor (Fidesz) és Kőszeghy Csanád Ábel (független) önkormányzati képviselők, valamint a Debreceni Karitatív Testület és a debreceni Család- és Gyermekjóléti Központ delegáltja. A felhívás szerint a kérelmeket heti rendszerességgel bírálja el a testület. Mivel a bíráló testület működéséről az interneten semmilyen információt nem találtunk, megkérdeztük róla Kőszeghy Csanád Ábelt. A politikus a Debrecinerrel azt közölte: továbbra is létezik a testület, a tagjai egymással elektronikus módon kommunikálnak, de a koronavírus első hullámát követően leállt az elbírálás. Ez most újraindul, várhatóan napokon belül tájékoztatást ad majd ki erről az önkormányzat.

A korábban jobbikos, de a pártjából kilépett képviselő elmondása szerint az indulást követő időszakban hetente nagyságrendileg 40-80 közötti kérelmet bíráltak el, később csökkent a számuk. Azok, akik megfeleltek a kritériumoknak, mind megkapták a támogatást. Kőszeghy a Debrecinernek azt is elárulta: a testület tagjai társadalmi munkában, díjazás nélkül vesznek részt a kérelmek elbírálásában, ő pedig nem jelentkezett oda, hanem felkérték a feladatra.


Papp László
Volt, akiknek személyesen vitte el az élelmiszercsomagot a polgármester – a média kíséretében
Facebook

A koronavírusjárvány miatt létrehozott önkormányzati segélyalapból kiosztott támogatásokról szintén kevés információ lelhető fel az online térben. Az önkormányzati hírportál, a Dehír május 19-én (tehát csaknem két hónappal az első bejelentést követően) számolt be arról, hogy Papp László polgármester részvételével elkezdték a csomagok kiosztását a rászorulóknak – a városi tulajdonú média fotóin látható, hogy a Debreceni Karitatív Testület logójával ellátott szatyrokban. A „városi segélyalap” címkére kattintva látható, hogy az önkormányzati média ezután még két alkalommal, július 8-án és szeptember 3-án számolt be a segélyalap költéseiről: mindkét alkalommal intézményeknek biztosítottak fertőtlenítőszereket és adagolókat.

Mivel a segélyalappal és az abból történt költésekkel kapcsolatban szinte semmilyen konkrét adatot nem tudtunk meg az interneten elérhető információkból, előbb levelet küldtünk a városházára, majd mivel erre nem válaszoltak, az Átlátszó rendszerén keresztül közérdekű adatigénylést nyújtottunk be Debrecen polgármesteri hivatalának. Ebben az adatgazdától kértük az alap eddigi bevételeiről és kiadásairól szóló kimutatást, valamint a tételes felsorolását annak, hogy mely akcióra, beszerzésre pontosan mennyit költött az önkormányzat. Az adatkérésünknek a polgármesteri hivatal részben tett eleget, ám így is érdekes részleteket tudhattunk meg.

A felajánlás nagyrésze visszakerült az önkormányzathoz

A hivatal által csatolt táblázat alapján november 4-ig összesen valamivel több mint 138 millió forint gyűlt össze a segélyalapban, amelyből eddig csaknem 55 millió forintot költöttek el, több mint 83 millió forint pedig még rendelkezésre áll. A kifizetéseknél mindössze két tétel szerepel: május 7-én egy 30 millió forintos vissza nem térítendő támogatás a görögkatolikus Hajdúdorogi Főegyházmegyének, valamint augusztus 27-én egy bő 10,5 millió forintos, szintén vissza nem térítendő támogatás a Nagykonyha Vendéglátó és Szolgáltató Kft.-nek.


segélyalap táblázat

Ezeken kívül két költségvetési átcsoportosítást is végrehajtott az önkormányzat: Papp László polgármester július 8-án döntött arról, hogy a segélyalapból 11,5 millió forintot a Debreceni Intézményműködtetési Központnak (DIM) csoportosít át, augusztus 18-i határozatában pedig egy hasonló tranzakcióban 2,8 millió forintot a Városi Szociális Szolgálathoz (VSZSZ) rendelt. A DIM esetében Papp indoklása szerint 83 fertőtlenítő eszközt vásároltak egyenként 109 800 forint+áfáért, erre azonban a központnak nincs fedezete. A VSZSZ-nél pedig a polgármester arra hivatkozott, hogy 20 elektromos gondozóágyat, valamint azokhoz vízhatlan szivacsmatracot vásárolnának 20 régi vaságy helyére.

Az önkormányzat költségvetéséből tehát hiába csoportosítottak át 20 millió forintot a koronavírusjárvány miatt nehéz helyzetbe került lakosok megsegítésére, közel 14,4 millió forint, az összeg 71,8 százaléka hamar visszacsordogált az önkormányzathoz. Ezt a pénzmozgások, illetve a forrásokból megvalósult beszerzések bármiféle minősítése nélkül tényként rögzíthetjük.

Bevonták őket

De térjünk is vissza a két kifizetéshez, amelyek a segélyalap költéseinek a nagyobbik hányadát adják! Május 4-én egy 30 millió forintról szóló, vissza nem térítendő támogatásról írt alá szerződést Papp László polgármester és Kocsis Fülöp érsek-metropolita. Az összeget a görögkatolikus egyházhoz tartozó Hajdúdorogi Főegyházmegye kapta. A szerződés szerint az egyház nyilvánosan meghirdetett felhívás után megítélt pénzbeli és természetbeni támogatások kiosztására fordíthatja az összeget.


Papp László és Kocsis Fülöp
Papp László és Kocsis Fülöp
debrecen.hu

A Debrecen hivatalos honlapján április 23-án közzétett tájékoztatóban szerepelt, hogy „annak érdekében, hogy a támogatást személyi-jövedelemadó mentesen tudjuk eljuttatni a kérelmezőknek, bevontuk a támogatási rendszerbe a Debreceni Karitatív Testületet és annak jelenlegi elnöki posztját betöltő görögkatolikus Hajdúdorogi Főegyházmegyét”. Ahogy láthatjuk, ez a bevonás a gyakorlatban azt jelentette, hogy a célra fordítandó forrást egyben átutalták a számukra, így természetesen ennek a további elköltéséről már nem tudunk információkat kérni az önkormányzattól. A szerződés szerint egyébként eredetileg március 11. és szeptember 30. között költhették volna el a 30 millió forintot, ám a második dátumot később, szeptember elején december 31-re módosították.

764 millió forint árbevétele volt a segélyalapból fizetett cégnek

A második konkrét kifizetés augusztus 27-én a Nagykonyha Vendéglátó és Szolgáltató Kft.-nek (ismertebb nevén KajásRobi) történt 10,56 millió forint értékben. „A pénzbeli támogatás a koronavírus miatti járványügyi veszélyhelyzet ideje alatt ellátott, rászoruló magánszemélyek részére biztosított szociális melegétkeztetési feladatokkal összefüggő közvetlen és közvetett költségekre fordítható” – írták a vissza nem térítendő támogatásról szóló szerződésben. A cég névadója és vezetője, Nagy Róbert vállalkozó a honlapjukon található bemutatkozása szerint 2002 óta vesz részt a debreceni közétkeztetésben, az egyik fő profilja a szociális étkeztetés, a Céginformáció.hu adatai szerint pedig a Nagykonyha Kft.-nek 2019-ben több mint 764 millió forint nettó árbevétele volt.

De mi volt az indok?

A két kifizetés kapcsán tehát számos információt tudtunk meg a polgármesteri hivatal által rendelkezésünkre bocsátott szerződésekből. Egy lényeges kérdésről azonban egyik dokumentum sem ejt szót: arról, hogy mi indokolta a vissza nem térítendő támogatások kötését. Egyik szerződés sem tartalmaz indoklást, mindkét esetben pusztán azt tüntetik fel, hogy volt „előzményük”: a görögkatolikusoknak kifizetett 30 millió forintnak a 776/2020. (IV. 23.) számú, a KajásRobinak fizetett 10,56 millió forintnak pedig a 1254/2020. (VII. 28.) számú polgármesteri határozat. Ezeket cikkünk írásakor hiába kerestük Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közlönyében, egyiket sem találtuk. Útbaigazítást kértünk ezért a határozatok ügyében Szekeres Antal jegyzőtől, ám írásunk megjelenéséig nem reagált a leveleinkre. Amennyiben mégis válaszolni fog, cikkünket frissítjük.

Most újrakezdik! Vagy folytatják?

A Debreciner közérdekű adatigénylésére írt hivatali válasz november 16-ai keltezésű. Bár szeptember eleje óta egyre súlyosabban van jelen Debrecenben is a koronavírus-járvány, Papp László polgármester ma (november 19.) jelentette be a Facebook-oldalán,

hogy „újraindul a Debrecen Város Segélyalap…”

(Folytatjuk)


Sajtószabadság - Debreciner

Debreciner

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...