Mottó: Nagy hiba a kapcsolatokban, hogy nem beszélgetnek az emberek. Nem beszélgetünk, nem merjük elmondani a dolgainkat, attól félünk, hogy akkor nem szeret a másik. Merthogy valójában nem mutatjuk meg magunkat. Egyfajta kép él rólunk a másikban, amit ő képzel rólunk, s annak a képnek öntudatlanul akarunk megfelelni. Ugyanúgy ő is próbál nekünk megfelelni. És nem tudjuk, hogy a másik mennyire emberi, nem ismerjük, mennyire esendő. Berniczky Konkoly Edit

Elolvastam Deen Judit gondolatait. Ajánlom mindenkinek.
„Már nem magyarázom vadidegeneknek a boltban meg a postán, hogy én is magyar vagyok. Belefáradtam” – Egy színes bőrű magyar lány gondolatai

„Már nem magyarázom vadidegeneknek a boltban meg a postán, hogy én is magyar vagyok. Belefáradtam” – mondhatnám néha én is, mint Deen Judit.

Keményen meg is fognak engem ezek a gondolatok, hiszen én magam is kaptam már csak azért, ahogy kinézek, amilyen kívülről vagyok. Megértem a fekete bőrű emberek felháborodását, hiszen rettenetes az a stressz, amit a rendszeres lenézés, a lelki vagy a fizikai bántalmazás okoz.
Cigányban – ugyanez „pepitában” – itthon. El kéne ismerni, kedves fehér barátaim!

Ezerszer írtam már a hátrányos megkülönböztetés formáiról, az elszeparálódás, a kirekesztés folyamatairól és az ellenreakciókról is; amit én elneveztem a szegregátumi lét viselkedésformáinak. Sose védtem a bűnöst, sosem mondtam, hogy nincs választási lehetősége, de belátom, hogy vannak élethelyzetek, amikor a jó szó már nem segít, és bekövetkezik a bűn. Nem kell ezt minden alkalommal felróni! A többség sokkalta bűnösebb minden szinten!

Amit elhallgat a történet, az az, hogy a jogos felháborodás felőlem kiválthat rombolást is, DE: vajon szolgálja-e a célt ártatlan fehérek megverése, megölése, megalázása vagy a boltok kirablása? Nem szolgálja! A fekete uralom jobb lenne, mint a fehér? Nem hiszem! Az emberből egy faj van, belülről egyforma, lelkületében is! Jobb lenne egy emancipált, bizalmon és egységen alapuló demokrácia, mint sok álszent nullaság.

Jelen helyzetben esetleg nincs olyan fehér csoport a háttérben, amelyik az ország feletti irányítást szeretné átvenni? Ja, hogy lehet! Esetleg demokrata? Akkor keresd a fehéret a rombolás irányítói felett! Hátha sikerrel is jársz! Nagy gyakorlatuk van ebben az „oszd meg és uralkodj”-ban republikánusnak, demokratának egyaránt! Hej, ha az indiánok történetei eljutnának ide is. Az a rettentő sok halál, amit fehér ember okozott… No, menjünk tovább!

Aztán jön belőlem a kétség: ha nem lenne „járulékos veszteség”, vajon komolyan venné-e a fehér politika a fekete emberek egyenlő jogokért indított követeléseit? Ugye, nem?

Mi kell ahhoz, hogy a nagypolitika felfigyeljen a nyilvánvalóan, a rettentően kirekesztő és megalázó társadalmi folyamatokra, amelyek áldozatai ugyanolyan emberek, mint bárki más, csak a bőrszínük más? Direkt nem írom le, hogy kik azok a rettentően elvadult szélsőséges elemek, akik a gyűlölködésre építve élik az életüket. És direkt nem írom le azt sem, hogy az elnyomás alatt a gyűlölet alanyai is válhatnak rettentően kegyetlenné, előítéletessé és gyűlölködővé.

A Black Lives Matter („Fekete életek számítanak”, röviden: BLM) az afroamerikaiakkal való egyenlő bánásmódért küzdő amerikai radikális jogvédő civil mozgalom – én azt mondom, hogy kell ilyen. Azt mondom, kell küzdeni az emancipációért! Azt mondom, akár Malcolm X utódaiként is tisztelet illeti meg ezeket az embereket!

Aztán van egy kis kétségem: Miért lennék én azért „zsebnáci”, ha azt mondom, nekem „minden ember élete számít” (All Lives Matter)? Egyformán vagyunk értékesek és/vagy értéktelenek, amit a társadalmi környezet és jellem formál értékesre vagy értéktelenre. Még csak nem is a tehetség! Van, akit tisztelünk, mert a közösség szempontjából értékes, akkor is, ha egy osztálya van vagy analfabéta, és van, akit megvetünk a közösségben betöltött szerepe alapján, ha három diplomája, akkor is.

De képzeld el, hogy születésnap van, és én azt mondom, hogy minden születésnap fontos. Vagy képzeld el, hogy ég egy ház, és én azt mondom, hogy minden ház fontos. Értem én a téma elbagatellizálását ezzel, de nem tagadhatom meg önmagam. Elítélek minden erőszakot. Most hallgasson az „All Lives Matter”. Lett volna rá több száz éve, hogy ne legyen Black Lives Matter, mert nincs megkülönböztetés. Ne nevettessük ki még most is őket!

Eszembe jut Rosa Parks ügye 1955-ből. Írtam is az esetről, bizonyára okozva egy kis megbotránkozást az olvasóimban. Magyarország roma mozgalmárai, egyesüljetek! (Első strófa). A Montgomery buszbojkott kapcsán ezt írtam le: 381 napig nem szállni buszra csak úgy lehetett szerintem, hogy a fekete-maffia érdekköreinek nem lehetett közömbös az „eredmény”, és ezért szerintem „áldozni” is tudtak. Akár be is segítettek a fekete testvéreik szállításába. Sok 10 cent az, ami nem buszra ment ám el! Senki nem kérdezi soha, hogy hová vándoroltak. Eddig a botrányos kijelentés, és kész.

Felteszem a kérdés újra: mi kell ahhoz, hogy a nagypolitika felfigyeljen a rendszeres és nyilvánvalóan egy-egy társadalmi csoportot érintő igazságtalanságkora?
(Most éppen nem Orbán Viktor igazságtalanság-gondolatai járnak a fejemben a keccsölésről, a pénzről és a gyöngyöspatai szegregációról. Ott egyértelmű a helyzet: a bíróság helyesen ítélt, a miniszterelnök pedig szította a cigányellenességet, mert mindig kell neki harcolnia valakikkel, és egy kis jó gyűlölködésre mindig alkalmas ész nélkül is a magyar! Bizonyították!)

Ugorjunk vissza az afroamerikaikra!
A gyarmatosítók leszármazottai közül sokan a mai napig nem békélnek meg azzal, hogy a rabszolgáik szabad emberek lettek. Még mindig lengetik a konföderációs zászlókat. Nem is értem, mit várnak. Amerika behurcolta az afrikaiakat az országba. A látható másságot mindig jobban lehet gyűlölni. Amerika a nagy lehetőségek és a nagy bukások hazája. Amerika már tönkretette az őslakosokat. Amerika kényszerből felszabadította ugyan a fekete embereket, volt valami abolíció-szerű 1865-ben (a 13-ik alkotmánymódosítás), de mintha mi sem történt volna, és bizony még akár 1965-ben is külön kezelték őket a fehérektől, mint valami páriákat. A mai napig – bár a statisztikák ezt nem támasztják alá – sokkal durvábban bánnak a rendőrök a fekete bőrű emberekkel.

A közelmúltban George Floyd haláltusája kirobbantotta a felszín alatt lappangó, eleddig elfojtott tüzet. Betelt a pohár. Ha forradalmár vagyok, ha jogvédő, ha harcos, akkor azt mondom, hogy csak megfélemlítéssel, vérrel és piszokkal lehet lemosni a gyalázatot. Azt mondom, dőljön Churchill szobra is, még ha nem is volt rabszolgatartó, de rasszista az igen; amit egy kicsit túlzásnak tartok. Azt mondom, legyen rombolás – és közben kínlódok, hogy helyes-e! DE azt nem mondom, hogy legyen szabad rablás, azt nem mondom, hogy legyen fehérek indok nélküli bántalmazása, azt sem mondom, hogy a szélsőjobb és szélsőbal rátelepedjen a fekete emberek dühére és fájdalmára. NE!

Tárgyalni kell. Át kell vedleni megértő emberbe! Meg kell érteni, hogy nem csak a fehér ember képes ölni, butítani és a nyomorba dönteni! Elég volt a másság a másik megalázásból. Vegye mindenki tudomásul, hogy a folyamat NEM egyirányú! Vegye tudomásul! Akár fordulhat is a kocka! A gonosz, háttérben dolgozó, a káoszt erősíteni kívánók fehér emberek, akik a politikai ellenfeleik megbuktatása végett bármire képesek, NE hergeltessék felbérelt kápóikkal a tömegeket lopásra, rablásra, ölésre. Tárgyaljanak!

Az pedig, hogy összezárnak a feketék mindegy, hogy ki hová tartozik alapon, számomra teljesen érthető és tisztelendő. Remélem, hogy a cigányaink is megértik, hogy csak egységesen változtathatunk a sorsunkon, és a kápókat nagy ívben messzire ki kéne közösíteni! Sajnos az érdek csak akkor jön el, ha kritikus tömeg megjelenik az utcán.

Most pedig fordítok egy hatalmasat a témán: ha 2006-ban egy fehér politikai csoportnak nem az lett volna a célja, hogy napokra lángba borítsa Budapestet, még akkor is, ha ártatlanokat vernek, ártatlanok sérülnek meg, ha nem olyan rettentően agresszív az a fehér vezetés, lett volna politikai változás? Ha nincs ez a történés, vajon Orbán Viktor lenne ma a kormányfő, vagy sem? Ki tudja. Szerintem nem!

Néhány volt kollégám megrótt engem azért, mert azt mertem mondani, hogy megértem a George Floyd halálát követő rombolást! És igen, megvolt/megvan bennem a kettősség: mint elnyomott megértem, hogy ilyen aljas és erőszakos társadalomban csak az aljas és erőszakos ember érhet el rövidtávon társadalmi változást, mert a félelem belátásra bírja az embereket! Mint volt rendőr főtiszt, a rend és a túlhatalom volt gyakorlója pedig el kell utasítsam akár egyetlen ártatlan ember erőszakos bántalmazását, vagy ártatlanok vagyonának megrongálását, eltulajdonítását.. Most megint visszamutatok: 2006. szeptember 18-án meg volt kötve a kezem! Sírva néztem végig, ahogy a csőcselék megveri, térdre kényszeríti azokat a rendőröket, akiket, ha alaphelyzetben én irányítok, lehet, hogy kétszer annyi csőcselék se bírt volna legyőzni! A politika térdelt le, dobta el a sisakot, nem a rendőr! ..és mind ezek ellenére azt mondom, hogy minden ártatlan élet számít, erre tettem valaha esküt, ezzel az elvvel fogok meghalni is!

Legyetek jók, ha tudtok, és utasítsátok el az erőszakot, az aljasságot, és ha már nem megy másképp, akár fegyverrel is küzdjetek a szabadságotokért, az erőszak ellen, ha kell! Az én kétségeim nem számítanak. Ha nekik szabad, nektek is!
Egy szösszenet a cikkhez: Jane Elliott pedig, amióta tudok róla, hogy létezik, a példaképem!

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!