A Szolidaritás 2011 óta létezik és én magam is azóta veszek részt a helyi közéletben a Szolival. Budácsik Lajos újságolvasó elemzését hitelesnek találom, abba bizony belekötni nem tudok, de bevallom, nem is igen akarok. Sőt inkább megköszönöm neki. Persze, ha az igazamat akarnám hangoztatni, vagy bizonygatni azt, hogy a Szoli bizony itt volt, csak hát… hiányoztak mellőlünk (és más ellenzéki szervezetek mellől is) azok az elégedetlen emberek, akik ma szapulnak bennünket. Ebben is lenne némi igazság. De olyan ez az ‘igazság’ dolog, hogy bizony elég szubjektív. Ergo mindenkinek igaza van a saját szemszögéből. Budácsik írása viszont a valóságra igyekszik rávilágítani egy tájékozott újságolvasó szemszögéből. A valóság meg bizony annak a sok-sok igazságnak a veleje. Az írás a múltról ad nekünk „kórképet”, de a teljes tisztánlátáshoz szükséges napjaink eseményeit is megvizsgálni.

A Szolidaritás a tárgyalások első napjától részese volt – mint egyik kezdeményező – a debreceni egyeztetéseknek, melyek célja, hogy ősszel egy fideszes jelölttel szemben egy ellenzéki jelölt álljon ki az önkormányzati választáson Debrecenben is. Civil szervezetként mi voltunk a legkisebb pont a tárgyalásokon, így megengedhettük magunknak azt a luxust, hogy objektíve figyeljük az eseményeket. A felek (DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd, Szolidaritás) a legelején megegyeztek abban, hogy a választási siker csak két alapvetésre építkezve állhat meg. Az egyik, hogy csak közösen lehet célt elérni, a másik pedig a változást akaró debreceniek bizalma az összefogás erejébe vetett hit általi sikerben.

Siker már az is – az össze nem fogás városában –, ha az ellenzéki szervezetek együtt dolgoznak és közösen keresik a megoldást. De nem magukért, hanem a városért és annak polgáraiért. Az EP-választások előtt már történt egy részleges megállapodás, melynek során az akkori „erőviszonyok” figyelembevételével (és már akkor is távol volt tőlünk a legutóbbi önkori) minden szervezet megtette a maga javaslatát a körzetek megosztására, kikötve a további szervezetekkel való együttműködés lehetőségét. Az ajánlatokból készült egy középérték, melyet minden szervezet elfogadott, azzal a megjegyzéssel, hogy az EP-választásokat követően pontosítjuk ezeket a számokat. Az akkori tudás birtokában Jobbik, MSZP-Párbeszéd, DK, Momentum, LMP, Szolidaritás volt a sorrend. Fontos! Minden szervezet elfogadta a későbbi pontosítást.

És megtörtént az EP-választás, amely a magas részvételi arány tükrében (melynek eredményeit egy azóta megjelent közvélemény-kutatás is igazolta) bizton nevezhető reprezentatívnak, ami tükrözte a társadalmi támogatottságot. Azt a támogatottságot bizony munka előzte meg, amit egyes szervezetek jól, mások kevésbé jól végeztek el. És innentől kezdődtek a problémák. Akik jól végezték a munkájukat, de korábban elfogadták a többség akaratát, méltán kérték azt a helyet, ami az új helyzet tükrében megillette őket. Akik kevésbé, azok meg… De ezt hagyjuk! Bele tudnak gondolni.

És az idő ugyebár haladt. A tárgyalóasztalnál a teljes konszenzussal történő megállapodás volt az a szabály, amivel adott kérdésekben tovább lehet haladni. Született egy megállapodás az indulás formájáról. A hét szervezet közül mindenki elfogadhatónak találta a „kötőjeles indulást”, vagyis azt, hogy a pártok nevei egymás után jelenjenek meg a szavazólapokon (voltak természetesen más javaslatok is), de a Jobbik ragaszkodott az ernyőszervezetben történő induláshoz, vagyis ahhoz, hogy egy egyesület legyen a jelölő. (Talán ciki volt nekik pár szervezet, akikkel együtt kiírva kellett volna szerepelni, de elfelejtik, hogy méltán ciki lehetett nekünk is a Jobbik multjából jó pár dolog. De ezen felül kellett emelkedni.). Az idő előrehaladtával hat szervezet úgy ítélte meg, hogy egy ernyőszervezet bevezetésére és a köztudatban való elterjesztésére már nincs elég idő, illetve a Fidesz napok alatt több hasonló nevű szervezettel megpuccsolja ezt az indulási formát, megzavarva a választók tájékozódását. És innentől megkezdődtek az asztaltól való felállások.

A Jobbik kiszállásával (természetesen az lenne az optimális, ha valamennyi demokratikus szervezet egy tömbben lenne) mondhatjuk azt is, hogy a lehetőségeink nem csökkentek, mert a jobboldal támogatottságában hirtelen három részre szakadhat a város velük szimpatizáló lakossága (Fidesz, Jobbik, Mi Hazánk), míg a demokratikus ellenzék továbbra is egységet képezhet. Sajnos az öröm nem tartott sokáig. Hirtelen el lettek feledve az alapvetések.

Igen, azok az alapvetéseket felejtették el egyesek, melyeket közösen fektettünk le. A Jobbik, a Momentum és az LMP felállt az asztaltól. A teljes összefogás jelenleg szétesett, s ennek lesz következménye. Rövid távon tarol ismét a Fidesz, hosszú távon az ellenzéki szervezetek elveszítik a város változást akaró lakosainak bizalmát. Nem egy évre, hanem igen hosszú időre. Sokan a DK-ra akarnak kenni minden felelősséget. Meglátásom szerint a DK – az alapvetéseket nem feledve – megtette mindazt, amit lehetett. A városért és annak polgáraiért. És azóta is az asztalnál ül.

Szumma-szummárum: a tájékozott újságolvasó cikkét jónak ítélve mégis tennék egy pontosítást.

Az ellenzéki szervezeteknek nem „újra leülni” kell a tárgyalóasztalhoz – hiszen a DK, MSZP, Párbeszéd, Szolidaritás a mai napig amellett az asztal mellett ül –, hanem visszatérni azoknak, akik nem a változást akaró debreceniek érdekeit képviselik, hanem saját szervezeti elképzeléseiket akarják kielégíteni. Mert egyébként miért vannak ezek a politizáló szervezet, ha nem a városért, a választókért? És ebben pedig most önöknek, választópolgároknak kell segíteniük.

Azon ostobaság ellen pedig hadd emeljek néhány szót, amely úgy szól, hogy a 2010 előtti politikai szervezeteket le kell váltani, új idők szervezeteit kell támogatni. Csókolom! Tessék hozzá támogatókat szerezni és nem a másikét lenyúlni! Azon szervezetekre bizony sok százezer magyar állampolgár adja a voksát. Aztán ki-ki abból a helyzetből tárgyalhat a másikkal, amit elért, mert tárgyalni mindig kell – mostanság meg kötelező –, hiszen a bölcsesség közös kell legyen, mert csak az vezethet eredményre.

(Káposznyák István a Magyar Szolidaritás Mozgalom országos alelnöke, a debreceni szervezet elnöke. Írása A maradandóság városában címmel megjelent olvasói publikációhoz szól hozzá. A vitának továbbra is teret ad a Debreciner, várjuk véleményüket! Címünk: szerkesztoseg_KUKAC_debreciner_PONT_hu)