Debrecen válságtűrő képessége kiemelkedő – mondta Papp László polgármester egy bokrétaavató ünnepségen.
A HÉT IDÉZETE
Az elsők között állt talpra Debrecen gazdasága

Bokrétaavatót tartottak május 22-én a Deufol német cég épülő debreceni gyáránál a Déli Ipari Parkban – erről tudósított a debreceni önkormányzati média, idézve a polgármester beszédét.
Papp László:
– Debrecenben úgy védjük a munkahelyeket, hogy újakat és újakat hozunk létre.
– Debrecen mindig is ott volt az erős gazdaságú, komoly perspektívát jelentő városok között, ugyanakkor a látóhatár az elmúlt években kitágult, s már nemcsak magyarországi városokkal vesszük fel a versenyt, hanem a Közép-európai Régió meghatározó gazdasági centrumává kívánunk válni.
– Debrecen válságtűrő képessége kiemelkedő, s a járvány utáni időszakban az elsők között állt talpra a gazdasága.

(A fotók forrása Papp László, illetve a Fidesz Facebook-oldala – egy nappal a bokrétaavató előtt készültek a csapókerti új kondipark átadásán.)
A HÉT IDÉZETE sorozatunk korábbi részei itt találhatók.
CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!