A civil kezdeményezést egy rendőr indította el.
Mindenkinek szeretnének segíteni – Kismarja és a koronavírus

Törő Vanda
Kismarja Hajdú-Bihar megye egyik határmenti települése, ahol igen komoly problémákat jelent a munkanélküliség és a szegénység. Mivel több családnak a napi megélhetés is nehézségeket okoz, nincsenek anyagi tartalékaik, nem tudnak védekezni sem a most kialakult helyzetben fertőtlenítő szerekkel, maszkokkal, kesztyűkkel.
A kismarjai rászorulók megsegítéséért egy civil kezdeményezés indult el, melynek egy helyi lakos, Vajna Attila a kitalálója és koordinátora – ő hivatását tekintve rendőr, munkájában és szabadidejében is igyekszik segíteni az embereknek. A számlaszámot, amire az anyagi támogatásokat várják, a református egyház biztosítja számukra. (UniCredit Bank 10918001-00000054-5453000 – a megjegyzésbe írják be: „Koronavírus Céladomány”)

Törő Vanda
Felhívással fordultak a kismarjaiakhoz, hogy aki teheti, anyagilag segítse a projektet, a pénzadományokból pedig megvásárolhatják a higiéniai eszközöket a rászorulók számára. Terveik szerint a vásárolt tisztítószerek átadását szigorú biztonsági előírásokat betartva bonyolítják le, hogy a fertőzéseket elkerülhessék.
Bár már érkeztek felajánlások, még nem tudni, hogy sikerül-e minden lakosnak ilyen módon segíteni, ezért a program koordinátora felveszi a kapcsolatot gyermekvédelmi szakemberekkel, gondozókkal, védőnőkkel, akik tudják, kik szorulnak rá a leginkább egy ilyen csomagra. A cél természetesen az, hogy a falu minden lakója kaphasson higiéniai eszközöket.