A Vágóhíd utcára tervezték átköltöztetni a Természettudományi Múzeumot?

Debrecen polgármestere még mindig nem árulta el a debrecenieknek, hogy konkrétan mely helyszínek közül választják ki azt, hová épüljön fel az új Magyar Természettudományi Múzeum.


Vágóhíd utcai sporttelep

Google Map

Mint arról a Debreciner is számos alkalommal írt, annak ellenére, hogy a tudósok is nagyon elhibázott döntésnek tartják, az Orbán-kormány ragaszkodik ahhoz, hogy a jelenlegi helyéről még az idén kiköltöztetendő országos gyűjtemény és kutatóbázis helye majd – talán 10 év múltán – Debrecenben legyen.

Az ötlet nem új, két éve már konkrét tényként beszéltek róla fideszes és kormányzati körökben. Ennek bizonysága az az interjú is, ami a Magyar Narancs hetilap legfrissebb számában – megvásárolható az újságárusoknál – olvasható Matskási Istvánnal, a múzeum korábbi főigazgatójával.

Matskási elmondása szerint az intézmény az elmúlt években több budapesti helyszínjavaslattal is előállt, némelyikre látványtervek is készültek, ám végül egyik sem kapott kormányzati támogatást. A múzeum Debrecenbe költöztetése azonban Matskási István szerint több problémát is felvet.

Magyar Narancs: Ha elviszik a múzeumot a fővárosból, Budapest természettudományi múzeum nélkül marad.

Matskási István: Igen, és én ebben látom a legnagyobb bajt. Nem azért, mert Debrecent le kell becsülni, hanem mert az ország keleti szélében van, és akármilyen kicsi ország ez, a közlekedése Budapest-centrikus, minden vasútvonal Budapestre fut be. Emiatt egy nyugat- vagy közép-dunántúli gyerek, de már egy székesfehérvári sem tud egy egynapos látogatásra elmenni Debrecenbe. (…) Amikor a minisztérium kérésére fel kellett mérni, hogy a debreceni költözés milyen előnyökkel és hátrányokkal járna, a múzeum azt javasolta, hogy maradjunk Budapesten, és csináljunk Debrecenben egy nagy látványkiállítást, mert szó volt arról, hogy a város szeretne valamit, ami vonzza a közönséget. De erre a javaslatra sem kaptunk választ. Ezekre a javaslatokra általában nem volt reakció. Igazi, írásos reakció még a budapesti helyszínjavaslatainkra sem igen született, csak szóbeli.

Az interjúban Matskási István arról is beszél, hogy a múzeum vezetése több budapesti helyszínt javasolt a kormánynak, ahol fel lehetne építeni az új múzeumot. Matskási szavaiból az derül ki, hogy bármit is javasolt a múzeum, semmibe nézték azt a kormány illetékesei: „Összesen több mint egy tucat helyszínt javasoltunk, de valakinek fölöttünk kellett volna igent mondani bármelyik megoldásra. Végül már 2018 tavaszán felmerült Debrecen mint helyszín, és 2018 késő őszén mutatták meg először a volt Lokomotív-pálya helyét, hogy akkor ez lesz” – olvasható a Magyar Narancs interjújában.


Vágóhíd utcai sporttelep

Google Map

A „volt Lokomotív-pálya” többek szerint az egykori Vágóhíd utcai stadion lehet, aminek a lepusztult területe igen régóta üresen áll.

Kósa Lajos országgyűlési képviselő 2018 végén azt nyilatkozta a debreceni önkormányzati médiának, hogy Debrecenben is több helyszínben gondolkodnak. A belvároson kívül „a Nagyerdőtől a tankúsztatón át a Fancsikáig” számos olyan terület van a városban, ahová elmennének az emberek. A Vágóhíd utcát Kósa nem említette.

Papp László jelenlegi debreceni polgármester a közösségi oldalán, idén január 24-én azt írta: „a Természettudományi Múzeum elhelyezésére olyan területeket vizsgálunk, melyek állami tulajdonban vannak, városon belüli elhelyezkedésük pedig minden szempontot figyelembe véve ideális”. De konkrétumokkal azóta sem örvendeztette meg a debrecenieket a városvezetőjük.

Az Index tegnap már kész tényként írt a Természettudományi Múzeum majdani debreceni helyének meglétéről, bár nem nevezte meg azt: „Debrecenben még csak a telket jelölték ki a leendő múzeumnak, úgy, hogy azt az államnak még meg is kell vásárolnia a várostól”.

A valós helyzetről és tényekről beszámolni Papp László polgármester dolga lenne, ám ő – ki tudja, mi okból – késlekedik a debreceniek tájékoztatásával, nagy teret adva ezzel mindenféle találgatásnak, különféle „ingatlanbizniszekről” szóló városi pletykáknak.


Vágóhíd utcai sporttelep

Google Map

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...