Debrecenben landolt A kis herceg január 15-én. Bájával, nyitottságával, kíváncsiságával újra levette a lábáról a közönséget. A kicsik a kalandjait és a látványt élvezhetik leginkább, a „fölnőttek” pedig ráébredhetnek arra, hogy valamit elfelejtettek, és számukra talán még fontosabb ez a történet. Óhatatlanul felrémlenek bennünk a már jól ismert mondatok, és felidéződik bennünk, hogy gyermekként miért szerettünk meg olvasni – mert új világokat láthatunk, ahogy a Kis herceg is. Bakota Árpád színművész, aki a Pilóta szerepét játssza a Csokonai Színház és Miskolci Csodalom Bábszínház koprodukciójában,
segített nekünk eligazodni abban, hogyan jöttek létre ezek a világok most Debrecenben.

Olvasta a regényt korábban? Milyen benyomásai vannak róla?

Olvastam a regényt, hiszen ikonikus mű. Két-három évvel ezelőtt valamiért fel kellett olvasnom belőle egy részletet, újra a kezembe kellett vennem. Előtte nagyon régen olvastam utoljára, de mindig újdonságokat fedezek fel benne.

Hogyan érzi magát a Pilóta szerepében?

Én vagyok az egyedüli pilóta Magyarországon, aki még ráadásul színész is.. Vitorlázó pilóta vagyok egyébként. Vranyecz Artúrral (a rendezővel) pedig már régóta nagyon jó barátok vagyunk, illetve régi motorosok itt a Csokonaiban. Szerintem Artúr is olyan emberekkel szeret dolgozni, akiket ismer, tehát így jöttem szóba, mint az egyik főszereplő. Az én segítségemre annyiban volt itt szükség technikailag, hogy olyan dolgokat ne csináljunk, amelyek nem hihetőek, például hogy hogy nézzen ki a műszerfal vagy egy szárnydarab. Elsősorban mégis a színészi tapasztalatom az, ami ebben a darabban sokat segített, hiszen a többiek még mind nagyon fiatalok, ezzel tudtam leginkább pluszt nyújtani, hogy működőképes legyen az előadás.

Hogyan viszonyul egymáshoz a két karakter, a Pilóta és a Kis herceg ebben az előadásban?

Ez a regény gyerekeknek íródott, de inkább a felnőtteknek szól. Eléggé komoly történetekből áll, amelyek hasonlítanak a bibliai példabeszédekhez. Ezeket természetesen alapszinten a gyermekek is megértik, a felnőtteknek pedig vannak már olyan megtapasztalásaik, amelyek miatt máshogy értelmezik, illetve mellbe vágja őket ez az egész történet. Tulajdonképpen a kettőnk viszonya arról szól, hogy a Pilóta, aki elveszítette a gyermeki énjét, ebben a stresszhelyzetben (lezuhan a sivatagban, a repülője tönkremegy, már nincs víz sem nála) eljut egy olyan fázisba, ahol megjelenik neki a Kis herceg, mint egy látomás. Ő ébreszti fel benne a gyermeki reményt és rácsodálkozást mindenre, ami az emberből az évek során kihal. Ebben a történetben a Pilóta és a Kis herceg tulajdonképpen eggyé válik – úgy kell ezt elképzelni, mintha a Pilóta gyermeki énje lenne a Kis herceg, aki tulajdonképpen alszik eddig a pillanatig, és hirtelen felébred. Így menekül meg a Pilóta.

A rendező kitalálta, hogy használjunk egy hatalmas ledfalat – amit eddig leginkább a koncerteknél használtunk, illetve a Csárdáskirálynőben is megjelent –, ugyanis hozzáad a díszlethez. Gyakorlatilag a színpadkép részévé válik, így igyekeznek a digitális kort is behozni a színházba, de ez még nagyon gyerekcipőben jár. Az egyik világosító munkatársunk, aki szeret animációkkal foglalkozni, a díszlettervező rajzai alapján alkotta meg az animációkat. Mi tehát mondjuk a szöveget, és hátul pedig megy rajzfilm.

A ledfal egyébként a legmodernebb eszközünk, és emiatt a játékstílus is más. Ez egy kétdimenziós tér, előtte egy pásttal, amin játszunk, így kissé a bábszínházat idézi ez a technika. Emiatt a színészek is majdhogynem két dimenzióban játszanak, ez adja a darab nehézségét is. Vranyecz Artúr amúgy bábszakon végzett, ért ahhoz, hogyan kell fordulni, milyen mozdulatokat kell tenni egy ilyen térben.

Barabás Hunor kelti életre a Kis herceget, én most játszom vele először együtt több jelenetben. Ő magasabb, mint én, azért kellett különböző technikai megoldásokat alkalmazni, hogy ő alacsonyabbnak tűnjön nálam.

A ledfal tulajdonképpen egy plusz szereplő, amely a gyerekek számára is gazdag látványvilágot nyújt, hiszen szinte egybefonódik a színészekkel. A felnőttek számára pedig mindenképpen izgalmas nosztalgia lehet, hiszen felidézi azokat az ikonikus mondatokat, amelyek már elfelejtődtek: „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán fontos, a szemnek láthatatlan.”