Az Index több forrásból is úgy értesült, hogy a kormány végleges döntést hozott a Magyar Természettudományi Múzeum Debrecenbe költöztetéséről.
Még az idén elköltöztetik a Természettudományi Múzeumot – Majd Debrecenben lesz
A kérdésről úgynevezett 2-es típusú (vagyis 2000-es sorszámú) határozatot hozott a kormány. Az ilyet nem kell megjelentetni a Magyar Közlönyben, így nem kap nagyobb nyilvánosságot – olvasható az Index cikkében.
Bernert Zsolt főigazgató egy múlt pénteki értekezleten közölte az alkalmazottakkal, hogy a kormány meghozta a végleges döntést az ügyben, tehát a korábbi, előzetes tervekkel ellentétben a költöztetés már eldöntött ténynek tekinthető. A kormánydöntésről a múzeumban semelyik érintett nem látott írott dokumentumot.
A határozatban állítólag az szerepel, hogy idén év végéig ki kell költöznie a múzeumnak egy ideiglenes helyre, majd tíz éven belül Debrecenbe kell érkeznie. Az Index forrásai úgy tudják, hogy már megvan a leendő múzeumnak majd otthont adó telek, de azt először meg kell vásárolnia az államnak Debrecentől. Jelenleg semmilyen épület nem áll rendelkezésre a leendő helyen, tehát a végleges költözés előtt még fel is kell építeni az új múzeumot.
További részletek az Index cikkében.