Elképzelem, hogy már napokkal korábban kerülgeti a komplett család a felpuccolt asztalt, le se mernek ülni mellé addig, és a csillogó karácsonyfa is idő előtt ontja fényét a lakásban. Biztos, ami biztos.

Pedig felemelő érzés szeretteinkkel vagy szeretteinknek éppen december 24-én, szentestén felöltöztetni a fát, majd alá mehet az, amit egymásnak szánunk, legyen az bármily csekélység akár. Aztán még két nap a karácsony. Ám több helyen nem várják meg ezt, ideje mielőbb hangulatba állítani magukat, így vélik.

Mint a város fényei a főutcán és a főtéren. Novembertől már világossá teszik: Debrecenben minden szép és jó. S ez eltart januárig bőven.

Hasonló sietség ez, mint akiknél a puttonyos szakállas decmber 5-én esik be a kéményen – ha nincs kémény, akkor is besunnyog a lábtörlő alatt. „A gyerek nem tud várni, odaadom neki aznap” – jön a magyarázat. Elgondolkozok ezen, miért nem tud várni az a gyerek Mikulás csomagjára? Ennyi erővel jövőre esetleg már 4-én adják oda neki a csokit, nehogy megsértődjön, aztán még hamarabb. Idővel bevezethető az őszi, majd a nyári Tél(?)apó. Rosszul hangzik mi? Hagyomány? Hogy december 5-én este a kisuvickolt csizma kirakva, másnap reggel pedig ott piroslik benne Télapó ajándéka? Kinek kell..

Másnak viszont fája se lesz, a Mikulás se jár felé – vagy már kinőtt belőle, vagy még nem elég nagy ahhoz, hogy megvegye magának. Más úgyse fogja helyette. Van, akinél tavaly még volt fa, idén már nem. Egyeseknél ez döntés eredménye, mondván nem akar több fenyőt megdögleszteni, vagy egyszerűen nem érinti már meg a karácsony és a fadíszítés. Másnál viszont csak ennyire telik. Ennyire se. Azért nem lesz. Pedig szeretne fát.

Mindenesetre ők nem sietnek sehova. Télen-nyáron hasonló célokért küzdenek: túlélnek. Mennyi ilyen ember van – olyanok is, akikről nem is gondolnánk. Nem mindig látszik ez rögtön.

Van egy mondás: mindennek megvan a maga ideje. A munkának és a pihenésnek, az ünneplésnek és a bánatnak is. Az ebben a szép, hogy jelzőpóznákat rak életünk köré. Lehet mibe kapaszkodni, tájékozódni. Vagyis ahogyan (egyelőre legalábbis) nem nyáron hógolyózunk, s nem télen ússzuk át a Balatont (tisztelet a kevés kattant kivételnek), úgy lehet, az ünnepeinket is akkor kéne megülni, amikor vannak!

Nem előre kirakni a posztot arról, hogy már buli van Aprajafalván, és ott a fa totál díszben napokkal korábban! Főleg, hogy sokaknak később se lesz. Ahogyan március 15-e nemzeti kokárdáját sem illik (nem illene, mégis sokan megteszik) már előtte napokkal, s utána is jó darabig hordani, vagy ahogyan a nemzeti zászlót sem kellene heteken át kint lógatni a házakon – csak jó okkal.

Ne siessük el ünnepeinket, a hétköznaptól eltérő jelentős napjainkat! Ezzel ugyanis leértékeljük azokat.

Persze, szeretni és ajándékozni – ha van kinek és van mit – bármikor szabad. Sőt kötelező! Ahhoz nem kell se karácsony, se más neves alkalom.

HÁRMAN FOGUNK ÖRÜLNI, ha a Debreciner online újságunk előfizetését adja karácsonyi ajándékba!
Ő, akit megajándékoz, Ön, aki megajándékozza. És mi, a Debreciner szerkesztősége.
Ide kattintva lehet előfizetni a Debrecinerre.
Köszönjük!