A Szikra Mozgalom debreceni tagja szerint még nem tudni, lesz-e egyáltalán a városban közgyűlési frakciója a várakozáson alul szerepelt ellenzéki összefogásnak. Úgy látja, a DK elszabotálta a kampányt, a párt országgyűlési képviselője pedig a választás előtt egy rivális szervezetet dicsért a nyilvánosságban. A civilben ökológiai közgazdász aktivista szerint Debrecenben jelenleg minden természeti erőforrást beáldoznak a nagy cégek kedvéért, és ezért odadobják a város lakáspiacát is.
„Nem kapott a magyar választó baloldali politikát tulajdonképpen soha” – Dombi Mihály a Debreciner Podcastban
A június 9-i önkormányzati választáson az ellenzéki szervezetek egy része, a DK, az LMP, a Momentum, az MSZP, a Párbeszéd és a Szikra Mozgalom az Összefogás a Cívisvárosért Egyesület ernyője alatt indult el Debrecenben. A kommunikációjuk szerint a Fidesz leváltására készültek, Mándi László polgármesterjelölt mégis csak a harmadik helyet tudta megszerezni a fideszes Papp László és Gondola Zsolt Zoárd, a Civil Fórum Debrecen Egyesület elnöke mögött. Hasonlóan szerepeltek az Összefogás egyéni képviselőjelöltjei is, akiknél átlagosan szintén valamennyivel eredményesebbek voltak a Civil Fórum emberei.
A választási eredmények és a június 9. utáni politikai helyzet értékeléséről, az ellenzéki, szűkebben véve a baloldali politizálás lehetőségeiről a Debreciner Podcast egy epizódjának keretében kérdeztük volna a DK és a Szikra Mozgalom egy-egy debreceni politikusát, azonban Pákh Károly, a DK választókerületi elnöke, idén októbertől az Összefogás önkormányzati képviselője nem vállalta a beszélgetést. Podcastunk harmadik évadának tizennegyedik adásában ezért kettesben beszélgetett Dombi Mihállyal, a Szikra debreceni tagjával Polgár Tóth Tamás, a Debreciner újságírója.
Dombi Mihály a választáson a debreceni 17-es számú egyéni választókerületben indult el, ahol csak a fideszes Bognár István előzte meg 43,25 százalékkal, az Összefogás legjobb eredményét elérve Dombi 28,43 százalékot szerzett, négy szavazattal megelőzte a 28,32 százalékig jutó Gondola Zsolt Zoárdot.
Az aktivista szerint az Összefogás választási eredménye hatalmas kudarc, amelynek oka részben az, hogy a Tisza Párt előretörése megmozgatta az embereket, akik aztán nagy arányban szavaztak a Civil Fórumra. Úgy látja, a Szikra relatív jó teljesítménye annak köszönhető, hogy kapcsolatot tartottak a választókkal: a legtöbb helyen kétszer, de volt, ahol háromszor is kopogtattak.
Szabotálták a választási kampányt a DK-sok az aktivista szerint
A választáson képviselői mandátumot nem nyert Dombi Mihály szerint nem biztos, hogy lesz közgyűlési frakciója az ellenzéki összefogásnak, mert kérdéses, hogy a DK-s Pákh Károly mennyire mozog együtt a másik két képviselővel. A Szikra a következő időszakban arra fordítja az erőforrásait, hogy az emberek széles tömegeit érjék el Debrecenben. „A mi szándékunk egy olyan politika folytatása, ami bevonja az embereket ott, ahol ők élnek, mozognak, dolgoznak, nem pedig az, hogy dísz legyünk egy közgyűlési ülésen” – fogalmazott.
Dombi úgy látja, a DK szabotálta az Összefogás választási kampányát, Varga Zoltán, a párt országgyűlési képviselője pedig különböző megnyilvánulásaiban dicsérte az önállóan induló Civil Fórumot.
A kormányhivatal jól végezte a dolgát a Halms ügyében
Az aktivista szerint a város iparosítása és a lakhatási kérdések összefüggenek. „Minden természeti erőforrásunkat beáldozzuk azért, hogy ezek a cégek milliárdos nagyságrendű profitot hazavíve bejöjjenek Debrecenbe, és ezért odadobjuk a lakáspiacunkat is, aminek a válságtüneteit az önkormányzat nem hajlandó enyhíteni” – sorolta. Dombi Mihály kifejtette, a kormányhivatal elvégezte a feladatát a Halms Hungary Kft. környezetszennyezési ügyében, jól feltárták a szabálytalanságokat és a maximális bírságot szabták ki. Szerinte éppen az a baj, hogy a jogszabályok nem teszik lehetővé a komolyabb büntetéseket.
„Nem kapott a magyar választó baloldali politikát tulajdonképpen soha” – válaszolta arra a kérdésünkre, hogy szerinte milyen lehetőségek vannak a térségben a baloldal számára. A Botka László (MSZP) polgármester által vezetett Szegedet mégis jó példának tartja, de a fideszes irányítású Debrecenben is talált olyan fejlesztést, amit szerinte helyeselni lehet.
A Szikra tagja arra készül, hogy öt év múlva már önállóan indulnak az önkormányzati választáson Debrecenben.
A podcastunk folytatásához olvasóink és hallgatóink támogatására van szükségünk. Amennyiben szeretnének még több ilyen adást hallgatni, kérjük, fizessenek elő online újságunkra!
A Debreciner Podcast korábbi műsorai itt találhatók.
Ajánljuk!