A gyárak vagy a böszörményi lakosok isszák-e a Keleti vizét? – Demonstrációt tartott a választáson győztes egyesület

Mészáros Lőrinc cége ivóvízvezetéket épít a Keleti-főcsatornától, a projekt honlapja szerint részben felszíni vízkészletből előállított ivóvizet juttatnak el többek között Hajdúböszörménybe is, a jelenlegi szolgáltató mégis a hajdúvidi kutakból tervezi a lakosság vízellátását. Göröghné Bocskai Éva megválasztott polgármester szerint azonban nem tudni, ők szolgáltatnak-e a városban az év végétől is.

Keleti-főcsatorna
Keleti-főcsatorna
Polgár Tóth Tamás

Június 30-án „Mi folyik itt?!” címmel tartott demonstrációt Hajdúböszörményben az önkormányzati választáson győztes Böszörményi Harmadik Oldal Egyesület. A szervezők a lakosokat a városi vízmű melletti parkolóba várták, ahol a település vízszolgáltatásáért jelenleg felelő Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. (ÉRV Zrt.), valamint a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. (TRV Zrt.) képviselői adtak tájékoztatást a várost érintő vízügyi fejlesztésről. Ezt követően a megjelentek kerékpárral átvonultak a Hajdúvid településrészen található kutakhoz, innen származik ugyanis a böszörményi ivóvíz.

Az eseményt azért szervezték, mert a TRV Zrt. előzetesen egy olyan szórólapot juttatott el a háztartásokba, amely alapján sokakban felmerült a kérdés, a Keleti-főcsatorna vizét belekeverik-e a városi ivóvízbe.

Tartaléknak és ipari célokra szánják

Lőrinc Ákos, az ÉRV Zrt. vezérigazgatója a demonstráció résztevőinek elmondta, a vállalat továbbra is a vidi kutakból tervezi a lakosság vízellátását. Mint mondta, a most épülő új vezeték, amellyel a Keleti-főcsatorna vizét elhozzák a városba, tartalékként fog szolgálni, másrészt valószínűleg felhasználják az ipari szükségletek kielégítésére.

Keleti-főcsatorna

Polgár Tóth Tamás

Kijelentette, a Hajdúviden található kutak a jelenlegi kapacitásukkal biztonságosan garantálják a település vízellátását. Azt ugyanakkor nem tudta megmondani, hogy pontosan milyen lakosságszámig lehet biztosítani innen az ivóvizet. Közölte továbbá, amennyiben kevéssé válna a víz a lakosság és az ipar egyszerre történő ellátására, akkor a lakossági vízellátás élvez előnyt az iparral szemben.

Arra a kérdésre, hogy újabb kút létesíthető-e Hajdúviden, nem tudott válaszolni, mint mondta, ez hidrogeológiai kérdés, továbbá hatósági döntéstől függ. Lakossági aggodalmat cáfolva arról is beszélt, minden egészségre káros anyagtól – egy tüntető konkrétan a fogamzásgátló szerek maradványait említette – meg tudják tisztítani az ivóvizet.

Pataki Zoltán, a TRV Zrt. főmérnöke a megjelenteknek elmondta, a Keleti-főcsatorna vizét azért kell elhozni Hajdúböszörménybe, mert most még nem tudni, mi lesz tíz-húsz év múlva a rétegvízzel, erre a beruházásra pedig most volt lehetőség.

Válaszoltak a kérdésekre, mégis megmaradt a kérdőjel

Göröghné Bocskai Éva, a Böszörményi Harmadik Oldal június 9-én győztes polgármesterjelöltje a Debrecinernek elmondta, körülbelül két-háromszáz lakos vehetett részt a demonstráción. A tájékoztatókat úgy értékelte: a vízügyi szakemberek a valóságról beszéltek, azzal azonban még mindig nincsenek tisztában, hogy december 31. után – eddig szól az ÉRV Zrt. megbízatása – melyik állami cég fogja szolgáltatni a vizet, továbbá azzal, hogy miért hozzák el Hajdúböszörménybe a Keleti-főcsatorna vizét, ha nem ivóvízként akarják azt felhasználni. „Az ipari parkban jelen pillanatban nincs semmiféle építmény. Kinek fogják szállítani a vizet? Megmaradt a kérdőjel még úgy is, hogy minden kérdésünkre válaszoltak” – fogalmazott a leendő polgármester, aki október 1-én lép a hivatalába.

Göröghné Bocskai Éva - Hajdúböszörmény
Göröghné Bocskai Éva
Polgár Tóth Tamás

Göröghné Bocskai Évától arról is érdeklődtünk, mi lesz a következő lépésük az ügyben. Erre egyelőre nem tudott pontos választ adni. „Még nem látjuk a szerződéseket, papírokat, nincs betekintésünk, október 1-ig nem tájékoztatnak erről bennünket” – magyarázta.

Részben felszíni vízből előállított ivóvízről ír a projekt honlapja

A TRV Zrt. a projektet bemutató honlapján olvasható információk szerint a Keleti Főcsatorna Felszíni Ivóvíztisztító műtől Hajdúnánásig építenek ki egy vezetékpárt, amely által jelentősen javul Balmazújváros, Hajdúböszörmény és Hajdúnánás ivóvízellátásának biztonsága. A projekt tervezett befejezési dátuma 2024. november 5-e. „A vezetékpárok lefektetése már nagyrészt megvalósult, emellett folyamatban vannak a műtárgyak kivitelezései és a víztorony építési munkálatai. Ezen felül a SMART rendszer kialakítása, a hálózati szivattyúk telepítése és az üzempróbák lefolytatása van még hátra” – olvasható a honlapon.

Keleti-főcsatorna

Polgár Tóth Tamás

A TRV Zrt. a projekt honlapján kifejezetten arról ír, hogy víztakarékossági okokból fognak részben felszíni vízkészletet felhasználni az ivóvíz szolgáltatásához: „A beruházás eredményeképpen az érintett településeken a továbbiakban részben felszíni vízkészletből előállított ivóvizet juttatunk majd el a felhasználóinkhoz, jelentősen csökkentve a felszín alatti vízkészleteink kitermelését, így támogatva a fenntartható vízgazdálkodást. Ezáltal egy fontos lépést teszünk meg annak érdekében, hogy unokáink számára is megfelelő mennyiségű és minőségű felszín alatti vízkészlet álljon rendelkezésre” – fogalmaznak.

Ahogy arról 2021-ben a Debreciner is beszámolt, a „Hajdúnánás távvezeték, KFCS. ivóvíztisztító mű kiv.” című, 16,98 milliárd forintos közbeszerzést a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Mészáros és Mészáros Zrt. nyerte el.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!