Zeke László ügyvéd nem tud másról, aki élt volna a rendkívüli lemondás lehetőségével, ma pedig szerinte már nincs is mód erre.
Közel 10 millió forintot ítélt meg a bíróság egy pedagógusnak a Debreceni Tankerülettel szemben
Újabb ítéletet hirdetett a Debreceni Törvényszék egy pedagógusperben. A tanítónő nemcsak a helyettesítések után járó, elmaradt illetménypótlékait kérte a Debreceni Tankerületi Központtól, hanem még a státusztörvény hatályba lépése előtt rendkívüli lemondással azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát. Ezt azzal indokolta, hogy a munkáltató a járandóság rendszerszintű ki nem fizetésével súlyosan megszegte a munkáltatói kötelezettségét. Ilyenkor a munkáltatónak a munka törvénykönyve szerint végkielégítést, valamint a felmentési időre járó távolléti díjat kell fizetnie.
Zeke László ügyvéd, a pedagógus jogi képviselője a Debrecinert arról tájékoztatta, hogy a bíróság a július 4-i ítéletében a 74 ezer forint illetmény megfizetése mellett 6,46 millió forint végkielégítést, 2,83 millió forint távolléti díjat ítélt meg a tanítónőnek. Ez kamatokkal együtt közel 10 millió forintot jelent. A munkáltatónak további 533 ezer forint perköltséget és 562 ezer forint eljárási illetéket is ki kell fizetnie. A tankerület nem képviseltette magát az ítélethirdetésen.
Az ügyvéd szerint minden pedagógus nyert volna
Zeke László az ügy kapcsán megjegyezte, ha mások is éltek volna a rendkívüli lemondás lehetőségével azok közül, akik a közoktatás elhagyásáról döntöttek, akkor ők is megnyerték volna a pert, és sok millió forintot kaptak volna az illetménypótlékjukon felül. Mint mondta, az egész országban nem tud senki másról, aki vállalta volna a rendkívüli lemondást. Megkérdeztük, ha valaki a mai ítélet hatására bátorodna fel, tudna-e hasonló eljárást kezdeményezni, de Zeke szerint erre ma már nincs lehetőség egyrészt a státusztörvény, másrészt az elmaradt illetménypótlékok elévülése miatt.
Az ügyvéd úgy látja, a tankerületnek nehéz dolga lenne egy esetleges fellebbezésnél. Elsőfokon ugyanis az alperes nem vitatta a perköltséget, a korábbi perekben pedig így tett az illetménypótlékok jogosságával kapcsolatban is. Zeke szerint a tankerület legfeljebb a rendkívüli lemondás és az elmaradt illetménypótlék arányosságát vitathatná, de erről már születtek korábban legfelsőbb bírósági szintű döntések, ezért ez reménytelen vállalkozásnak tűnik.
Ahogy arról korábban a Debreciner is beszámolt, Zeke László egy évvel ezelőtt heteken át igyekezett meggyőzni a pályájuk elhagyásáról döntő pedagógusokat arról, hogy álljanak bele a rendkívüli lemondásba, mert ezzel komoly összegekhez juthatnának hozzá.