Mottó: Az életről tudom, hogy véges, de akadnak pillanatai, melyek felérnek az örökkévalósággal. Vavyan Fable

Múlik az idő. Lehet, hogy nagyon elapróztam. Ha visszanézek, nem érzek szégyent. Fájdalmakat igen. És persze sok-sok gyönyörűséget is, amit adott nekem az élet. Kicsit betokosodtam. Évek óta dühöngök. Arra gondolok, hogy fiatalon – amikor még minden pörög – nem hoztam túl jó döntéseket, most meg már nem tudok. Mondjuk a saját államom és a bankom is segített rossz döntéseket hozni. Képesek voltak beletenni a hintába.

Mindig, mindenki azt hiszi, hogy megkeseredtem. Inkább csak dühöngök. Lehet, hogy van rá okom. Hányszor hallottam azt, hogy most már jobb lesz, és hányszor volt az, hogy mégsem, mert a társadalmunkat ilyen meg olyan baj érte, már megint. Fogalmam sincs, már mióta „kovidos” vagy „háborús” a helyzet. A lényeg az, hogy van. Ezen időszakok alatt pedig az a kormány irányít rendeletekkel, amelyik képes elutazni Szerbiába vagy Georgiába (Grúziába) kutyástól- macskástól itt-ott nyalni diktátortalpakat, itt hagyva csapot-papot, Magyarhont. Háborús helyzet idején szinte a teljes kormány lelép szórakozni. Éljen! És közben a sleppje megállíthatatlanul gazdagszik, a boltokat pedig egymás után csukják be a tönkrement kisemberek. Tiszta Silent Hill némelyik lerobbant utca az üresen tátongó boltokkal, amelyeket horror bérleti áron kínálnak, horrorrezsi fizetése mellett! Ez Magyarország!

A kisemberek tönkre mennek, az idegnek pedig nem. Akármennyi is a hétszeres rezsi, vannak túlélők. Valószínűleg soha nem akarnak hazamenni. Úgy kellenek nekünk az akkumulátorgyárak, mint egy falat kenyér. Persze, ha majd a vendégmunkás is fizet adót és járulékokat, meg fogyaszt is, akkor a gazdasági bevándorló talán megmentheti a nyugdíjunkat és átalakíthatja akár a kultúránkat is, mert azt így már nem szégyen, csak akkor, amikor a határon kell őket összefogdosni. Az is csak egy játszma. El is engedett ez a kormány egy csomó külföldi embercsempészt. Már nem emlékszem, mennyit. Ez miatt is kapunk ám! Eljárás indult Magyarország ellen az embercsempészek szabadon engedése miatt. (rtl.hu, 2023. július 14.) Ez a kormány mindenre képes, mindenre. Az aljasságból naponta jut hír a netre. Közben az élelmiszerárak pedig – hiába a kamu béremelések – az egekben. A tehetősebbet segíti ez a maffiabanda, aki meg segítségre szorulna, az oldja meg a rokonokkal vagy keresse meg a pénzzel tömött kormánycsicskák egyikét.

Ugyan, mondja már meg valaki, hogy milyen ország az, ahol mindenki átveri az embert az államtól kezdve a politikusokon keresztül, a végrehajtókon át, érintve a bankokat is, egészen az utolsó pitiáner tolvajig bezárólag! Mindig is, de kb. 15 éve figyelem a politikai folyamatokat, a néha vagy sokszor hiányos tudásom történelmi szűrőin át. Ha azt mondom, hogy a jelenlegi kormánykoalíció az, amelyik hosszú évek óta a legaljasabb mind közül a modern korban, akkor a fél ország gyűlöl, a másik fele pedig lehet, hogy közömbös, mert csak egy cigány mondja, és az előítélet mindent visz.

Sokan emlékeznek rá, hogy nem volt ez mindig ennyire szörnyű. Az egyre nagyobb társadalmi egyenlőtlenségek korában azonban így kell lennie. Próbáltam én civilként és politikusjelöltként is küzdeni azért, hogy egy befogadóbb társadalom tagjai lehessek és szülessenek megoldások az egymás mellett élés nehézségeire. Persze nem csak nekem nem jutott elég a „bizalmatok rézkrajcárjaiból”, hanem már Bari Károlynak se. Még 16 évesen sem. Sokszínűség! Ugyan már! Kétszínű itt mindenki… Dühöngök már megint. Pedig nem kéne, mert árt az egészségnek.

Kicsit háborog a lelkem. Indul a nagy politikai játszma. A cigányok a tanult tehetetlenségből fakadó semmiért küzdenek. Képzetlenek és okosok is egyaránt. Ki lesz a nagy roma nemzetiségi „politikus” egy a nagy és büszke magyar nemzeten belül. Hú, milyen a paletta! Némelyikre egy levet nem bíznék rá, hogy tértivevényesen feladja a postán! Másokat pedig csak nézek, hogy van neki, és mégis mennyire szeretne még többet! Fából vaskarika. Tudják. Tudják, hogy hiába a megbízólevél és a választottság, egy árva rendelet megalkotásába sem igen szólhatnak bele. Ellenben nagyon jól kereshetnek, ha az országgyűlési képviselő a barátjuk. Ez a nemzetiségi önkormányzatiság csak arra jó a nagy létszámú roma származású réteg köreiben, hogy még csak a fejükben se merjék végiggondolni, hogy lehetnének ők saját jogon akár parlamenti képviselők is. Szolgaklón szarság az egész, de van, amikor jól fizet. Magyar politikai tyúkól zárt kapukkal, messzire a jogtól, a hatalomtól, a befolyás erejétől, a pénztől, amivel a világot váltani lehet. Tulajdonképpen csak annyi, hogy ki mondja meg: mikor kell tapsolni, táncolni vagy fütyölni és mennyiért.

Hogy mit csinálnak a nagyok, a „magyar magyarok”, a nacionalista és a nem nacionalista magyarok? Az egyik fél erkölcseit veszítve 14-ik éve harácsol, a másik oldal pedig küzd, hogy ki legyen a második, harmadik vagy éppen a 133-ik senki. A jogrendfosztogatók versus a jogrendfosztogatási lehetőség aspiránsai. No meg van egy ifjú politikai titán, aki vagy kipukkan, mint egy léggömb, vagy nem. Vagy áruló, vagy nem. Nem lehet tudni, hogy kinek a szemszögéből lesz áruló vagy hős. Bele-beledob egy-egy kavicsot a politikai tóba. Jól összezavarja a politikai állóvizet. Ez van. KÁOSZ!

De ki vagyok én, aki egoista módon (merthogy az vagyok) többre tartja önmagát sok-sok megválasztott regnáló politikusnál? Megtehetnénk sokan, hogy mindkét választójogi formát bevállalva választók és választhatók is legyünk. Ilyen jellemerdőben a hóhér is vágyologhat egy jó zsíros politikai mandátum iránt, nem igaz? Persze az ember ismeri a lehetősége határait, és ha nem keresik meg, ha nincs ajánlat, nem fog elindulni semmiféle választáson sem pártkatonaként, sem függetlenként. Marad civil, aki a partvonalról mondja a politikai tutit, ami éppen annyit ér ilyen erkölcsi magaslatokban, mint a vonatfütty. Semmit! Igába hajtják! Jaj… majd kényszerítjük a hatalmat, hogy azt tegye, amit mondunk! Majd megyünk „tüncizni”, a telefonlámpával világítani, hogy „Freedom”, meg tartunk majd nagy jó rendezvényeket, hogy mire figyeljünk, milyen választási csalások léteznek, és utána láthatjuk majd, hogy hogy ússzák meg azokat! És hogyan alakulunk úgy át, mint a Gulyás Marci független médiummá, ha hagyják…

Tűrni kell. Nyíltan belehazudnak a szemedbe, ellopják az álmaidat, többnek és jobbnak gondolják magukat, miközben csöpög belőlük a szenny. A hatalom talpazatán most erkölcsi hullák állnak. Olyanok, akik már kimutatták a foguk fehérét! Zavar ez valakit, ha tele a hűtő és nő a vagyon? NEM! Most akkor mitől élnénk mi tisztességtelenebbül vagy erkölcstelenebbül azoknál, akik irányítják, befolyásolják az életünket? Mi az az erkölcsi minimum, amikor még hittel nézel fel a társdalom aktívabb tagjai által megválasztott neked jutott képviselődre? Eszembe jut egy irodalmi ikon:

József Attila: KÉT HEXAMETER

Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.

Van, akinek a civil szerep jut. Múlik az idő. Lehet, hogy nagyon elapróztam. Ha elfogadnék egy politikai ajánlatot, vajon érdekelne ennek az állandóan bukott, engem sokszor megvető népnek a véleménye? Sajnos, igen. És sajnos nagy valószínűséggel ez a bukott, legalább felerészt erkölcstelen nép ítéletet is hozna felettem! De „Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.” Ezrek gondolkodnak most ezen. Már akik képesek még a lehetőségeiket átlátni, éreznek magukban affinitást egy másik változás elérésére, vagy egyszerűen csak tele van a hócipőjük. Akkor van baj, amikor az ego nem engedi, hogy egymásra találjanak.

Pihenjenek! Nemsokára kezdődik a nagy szeretet és jóság ötven napja! Válasszanak jól!

Ez a jegyzet – mint ahogy az itt megjelenő összes publicisztikai írás – a szerző véleményét tükrözi.