ZACC

2019. 11. 20.

Esik az eső. A kopasz férfi percek óta ezt hajtogatja. Az állomás előtti hirdetőoszlopnál toporog, és mondja. Csak úgy, magának.

Hirtelen abbahagyja, végigtapogatja a zsebeit, majd ropogtatni kezdi az ujjait, mintha a kezeit okolná, mert zsebpiszkon kívül semmit nem talált. Egyik lábáról a másikra áll, tördeli a végtagjait, és megint rákezd.

A váróterem ajtaja előtt cigarettázók állnak. Kezükben műanyag pohár, gőzölgő, fekete lével. Ketten-hárman beszélgetnek csak. Időjárásról, politikáról. A többiek szótlanul bámulják az épületeken és a járműveken szétkenődő fényeket. Néha a kopaszra néznek, majd az érkezők tömegére. Dideregve emelik szájukhoz a szálat, mélyet szívnak belőle, egymás után többször. A csikket a hamutartó felé hajítják, sietnek a váróterembe. A helyükre állók megütköznek a kopasz férfin, de aztán ők is a forgalomba bambulnak. Népes társaság száll ki egy taxiból. Esik az eső, esik az eső. Elnyomom a cigarettám.


vasút - sín

NT

A jegypénztár előtt nagy a sor. Tárcáikat, igazolványaikat szorongatják a várakozók, felváltva a digitális menetrendet és az előttük álló tarkóját nézik. A legtöbben feszültek, jár a lábuk. Mások elcsigázottak, mozdulatlanok. Két kislány rohangál a váróteremben, többeket idegesítenek. Van, aki megjegyzést tesz rájuk, de ők nem foglalkoznak az anyjuk felszólításával sem. Az anyjuk fáradtnak látszik, apátoktól akartok kapni, ő nem fog finomkodni veletek, próbál fegyelmezni, de azok rá se hederítenek. Mígnem az újságosból kilép egy férfi – tagbaszakadt, marcona ember, kezében valamilyen színes lappal –, elkapja a gyerekek gallérját, az anyjuk felé taszítja őket. Az egyik kislány elesik, a térde nagyot koppan a kövön. Sírva fakad. Az apa azt mondja, ha nem fejezed be, megverlek.

A hangosbemondó közlésére sokan felkapják a fejüket. Többen elindulnak a peronok felé, a terembe bőröndöket, szatyrokat cipelő emberek lépnek. Ahogy nyílnak-csukódnak az ajtók, beszűrődik a város zaja. Autódudák ricsaja, fékcsikorgás. Egy srác sörösdobozt rugdos. Egy vörös kabátot viselő nő leejti a mobilját, káromkodik. Köhögés, harácsolás. Égdörgés. A földön vonatjegyek galacsinjai. Sár, lábnyomok. Egy idős úr az öngyújtóját kattintgatja. A menetrendre pillantok, van időm.

A kopaszt ugyanott találom. Mantrázik. Egy középkorú, bőrdzsekis férfi kérdezi, jól van-e, mire a kopasz összerezzen. Nézi a bőrdzsekist, megrázza a fejét. A bőrdzsekis felém fordul, kibaszott idióta, mondja, és elindul a zebra felé. Villamos érkezik. A kopasznak még mindig üresek a zsebei. Öngyújtót keresek. Mintha most még jobban esne.


zacc

Juhász Tibor 1992-ben született Salgótarjánban. Költő, a KULTer.hu szépirodalmi rovatának szerkesztője, a Kortárs Online irodalmi rovatvezetője. Első verseskötete Ez nem az a környék (2015), első prózakötete pedig Salgó blues (2018) címmel jelent meg.

Juhász Tibor tárcasorozata a Debrecineren itt olvasható: ZACC.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...