NASS

Egy fiatal művész tragikus hagyatéka – a Kim című filmet vetítik a következő KineDok-kedden Debrecenben

A belga-magyar származás festő életébe tekinthetnek be az érdeklődők a dokumentumfilm segítségével. Kim Corbisier ígéretes fiatal művésznek számított, azonban identitásválságával nem tudott megküzdeni.

Kim

verzio.org

Kapronczai Erika rendező 2011-ben ismerkedett meg Kimmel, filmet szerettek volna forgatni a festő életéről. A rendező azt szerette volna bemutatni, hogy a fiatal tehetség legyőzi drogfüggőségét – olvasható az Új Művészet leírásában. A projekt azonban befejezetlen maradt, a fiatal tehetség ugyanis időközben öngyilkos lett. Egy kamerát hagyott hátra, amelyen Kim saját videóin keresztül ismerhetik meg a nézők, mi is történt pontosan.

Kim

verzio.org

„Kim különleges színfoltja volt a kortárs kulturális közegnek, ám lecsúszásának történetét máig rejtély fedi” – olvasható Prae kritikájában. „A 2022-es egészestés dokumentumfilmben láthatók nemcsak a négyhónapos barátkozás során elkészült közös felvételek, hanem a Kim saját kameráján megmaradt videók is” – a Prae szerint a film saját visszaemlékezésein keresztül „rajzolja meg Kim portréját”. Tragikus, hirtelen halála miatt azonban mégsem láthatnak teljes képet a nézők. Ezt a hiátust Kapronczai Erika rendező úgy igyekezett kitölteni, hogy Belgiumba utazott, és megpróbálta Kim családtörténetét kideríteni a néhai festő ismerőseivel, rokonaival folytatott beszélgetéseken keresztül. Családi hátteréből adódhat ugyanis Kim identitásválsága, hiszen 18 éves korában tudta meg, hogy az édesanyja nem az, akit addig annak hitt.

Kapronczai Erika a filmmel segíteni szeretett volna a fiatal tehetségnek megküzdeni a démonaival, azonban az elkészült alkotás végül csak azt tudta bemutatni, mi vezethet egy sikeres művészt olyan mélyre, amiből már nem lát kiutat.

A filmet 2022 novemberében mutatták be a Verzió Filmfesztiválon. Debrecenben február 20-án, kedden 18 órától nézhetik meg az érdeklődők a Baross Gábor utca 16. szám alatt a KineDok Magyarország és Alternatív Közösségek Egyesülete szervezésében. A vetítés most is ingyenes lesz.

Kim

verzio.org

NASS – a Debreciner ajánlórovata.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...