Fidesz 19, ellenzék 0 – Így kampányol a debreceni önkormányzati televízió négy hónappal a helyhatósági választás előtt

Az önkormányzati média esti híradójában ellenzéki politikusok egyszer sem, fideszesek azonban szép számmal szerepeltek az elmúlt napokban. A jelenlegi városvezetést megtámogató elemző műsort indítottak, továbbá egy negyvenezer példányban terjesztett ingyenes kiadvány hét szövegében is említik Papp László polgármester nevét.

Június 9-én az európai parlamenti voksolással azonos napon tartják Magyarországon az önkormányzati választásokat. Debrecenben a politikai szervezetek többsége egyelőre nem jelentette be, milyen formában kívánnak ringbe szállni a város vezetéséért. Ami a személyeket illeti, eddig mindössze Mándi László (Momentum) önkormányzati képviselőt nevezték meg, aki a jelenlegi ismereteink alapján saját pártja mellett az LMP, az MSZP és a Nép Pártján, valamint a Szikra Mozgalom polgármesterjelöltje lesz.

DTV

DTV

Zavaros szakértés egy Fidesz-közeli közvélemény-kutató cég és az MCC közreműködésével

Debrecen közpénzből finanszírozott önkormányzati televíziójában, a DTV-ben azonban már javában folyik a kampány. Ezt jól mutatja azt is, hogy február 2-án elindították a Heti Top című politikai elemző műsorukat, amelyben két állandó meghívottjuk, Bánki András, a Fidesz-közeli Real-PR 93 Kft. közvélemény-kutató cég elemzője és Kalász Zsolt politológus (az önéletrajza szerint alapszakot végzett), a Mathias Corvinus Collegium (MCC) debreceni régióvezetője már az első adásban olyan kijelentéseket tettek, minthogy Orbán Viktor miniszterelnök „tökéletesen jelölte ki” a kampány fő témáját (Bánki András), valamint hogy David Pressman amerikai nagykövet „ellenzéki médiumoknak nyújtott támogató jellegű válasza valamilyen szinten kizökkenti a debrecenieket ebből a stabilitásból” (Kalász Zsolt). Ugyanebben a műsorban az is elhangzott, hogy az amerikai nagykövet debreceni látogatása indította el a kampányt a városban.

Tizenkilencre nullát húztak

Februárban cikkünk írásáig négy esti híradót sugároztak a DTV-ben. Ezekben egyetlen alkalommal sem említettek, mutattak vagy szólaltattak meg ellenzéki politikust. Fideszeseket azonban szép számmal: Papp László polgármester öt tudósításban jelent meg, ebből négy alkalommal beszélni is tudott a választókhoz, egyszer pedig vágóképeken mutatták őt. A pártszínekben politizáló alpolgármesterek közül Széles Diána és Barcsa Lajos kétszer, Balázs Ákos pedig háromszor is szerepelhetett.

A Fidesz politikusait összesen tizenkilenc alkalommal mutatták meg a híradóban, nem számolva a műsorban háromszor is feltűnő, nem fideszesként a városvezetésben ülő Puskás István kulturális alpolgármestert és Rácz Anikót, Derecske Fidesz által támogatott független polgármesterét, aki a községben tartott disznóvágással került be a televízióba. A tizenkilenc esetbe beleszámoltuk ugyanakkor Pajna Zoltán (Fidesz), a Hajdú-Bihar Vármegyei Önkormányzat elnökének, valamint Pósán László és Vitányi István (mindketten Fidesz) országgyűlési képviselőknek a megmutatását.

„Valahol ez nekünk alapfeladatunk, hogy tájékoztassuk a nézőket. Ugye, erről szól a közszolgálat” – mondta Vida Gyula, a Médiacentrum Debrecen akkori főszerkesztője 2022 júniusának közepén, amikor Pinczés Mariannal, a jelenlegi főszerkesztővel beszélgetett az önkormányzati televízió Esti közelkép című műsorában abból az alkalomból, hogy két Helyi Érték Díjat nyert a Médiacentrum Debrecen a Helyi Televíziók Országos Egyesülete pályázatán.

Korzózik a propaganda

Február 2-án megjelent a DTV-t üzemeltető Médiacentrum Debrecen Kft. Debreceni Korzó nevű, negyvenezer példányban a város postaládáiba szórt harminchat oldalas ingyenes kiadványa is, amelyben csak Papp László polgármester öt fotón szerepel, készült vele egy interjú, de ezen kívül is hét (!) írásban említik a nevét.

Papp László

Debreceni Korzó

Kapcsolódó anyagok:

A nap száma: 0 (nulla) szó

A tudósítások felének szereplője volt a debreceni polgármester, háromban meg is szólalt

Tizenkétszer szerepel a polgármester neve a 8 oldalas kiadványban – Csak jóhírek minden debreceni postaládában!

Ismét Kósa Lajos és Papp László vezet a jó hírekben

Kósa-Papp 2:2 – Itt minden hír jó

Papp László: 4 fotó, 11 névemlítés a Debreceni Korzóban

Papp László: „Debrecen a világ legjobb városa”

Papp László: ismét 6 fotó, 13 névemlítés a Debreceni Korzóban

Papp László: 6 fotó, 14 névemlítés a Debreceni Korzóban

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!