Szintihősködés a Susmusban – Közös albumhallgatással mutatta be új lemezét a debreceni Heavy Brains zenekar

A zenekar és a vendéglátóhely tudatosan törekednek arra, hogy összeadják az értékeiket. Még ha az elején ez nem is tűnik jövedelmezőnek, a kiskocsmáknak is jó a helyi zenészek felkarolása.

Heavy Brains

Polgár Tóth Tamás

Megszokott ritmusban indult az este január 26-án, pénteken a Csokonai Vitéz Mihály egykori házában működő debreceni Susmus Caféban. Fiatalok kisebb csoportjai, többnyire törzsvendégek töltötték meg a vendégteret. Most azonban nem csupán a szórakozás és a társaság miatt érkeztek, hanem azért is, mert ezen a napon jelent meg Debrecen egyik legfelkapottabb fiatal zenekara, a Heavy Brains második lemeze, a Tanult módszerek. Ebből az alkalomból közös albumhallgatásra invitálták a rajongóikat, hallgatóikat, barátaikat. Hogy egyébként máshol lettek volna-e péntek este, azt talán sosem tudjuk meg, de ez nem is érdekes. Ahogy ugyanis a helyszínen bárki megtapasztalhatta, a Heavy Brains és a Susmus ezer szállal kötődnek egymáshoz. Már a rendezvény Facebook-eseményében is jelezték, ez a zenekar kedvenc debreceni helye, a bár tulajdonosa, Ádány László pedig szerepelt az együttes Addig táncol című nyári dalának videóklipjében – hogy csak egy párat említsünk az összefonódásokból.

Heavy Brains

Polgár Tóth Tamás

Egy tálca Tubi a zenekarnak

A zenehallgatás előtt és után a közönség tagjai készséggel meséltek arról, hogyan viszonyulnak a zenekarhoz. Többnyire nemcsak a formáció munkásságát, hanem annak tagjait is személyesen ismerik. Van, aki éppen a Susmusból, de olyannal is beszélgettünk, aki korábban együtt dolgozott a dobossal. „A kezemre írta, hogy Heavy Brains, hogy ne felejtsem el. Otthon meghallgattam, azóta tetszik” – mondta Szabó Tamás, aki szintén szerepelt a fent említett klipben, és Budapestre is el szokott utazni a zenekar koncertjeire. Elárulta, egy-egy tálca Tubival készül ezekre az estékre, amellyel a zenekart kínálja meg.

Heavy Brains

Polgár Tóth Tamás

Ványi Levente egy közös ismerősön keresztül barátkozott össze az együttessel, azóta pedig majdnem minden koncertjükön ott van az első sorban. Úgy látja, Ádány László érdeme, hogy a Heavy Brains kötődik a Susmushoz. „Szeretünk ide járni a személyesebb viszony miatt. Felköszönt minket a születésnapunkon, kitalál jó programokat” – sorolta, miközben mellettünk a zenekar éppen Unitedra karaokézott a közönséggel.

Intelligencia sugárzik a zenéből és a szövegből is a Susmus tulajdonosa szerint

Ádány László úgy látja, egyszerre igaz, hogy a zenekarnak van egy kocsmája, és az is, hogy a kocsmának van egy zenekarja. Mint mondta, az évek során barátok lettek az együttes tagjaival. Elárulta, hogy az Addig táncol klipforgatására háromnegyed óra alvás után érkezett Budapestre, előtte ugyanis hajnal ötig a Susmusban dolgozott. Arra a kérdésünkre, hogy miben más a Heavy Brains a többi debreceni zenekarhoz képest, Ádány úgy fogalmazott, nem lehet összehasonlítani őket másokkal, intelligenciában pedig sok formációt felülmúlnak. „Ez tükröződik a zenében és a szövegvilágban is” – magyarázta.

Heavy Brains

Polgár Tóth Tamás

A koncertek különleges szellemiséget adhatnának a kiskocsmáknak

A Tanult módszerek az első album, amelyben már Fodor Szabolcs billentyűs is komolyabban közreműködött. „Ráerőszakoltam a srácokra ezt a nyolcvanas évekbeli szintipopos világot” – fogalmazott. Timbusz Bence basszusgitáros ugyanezt úgy magyarázta, a Tanult módszerek száznyolcvan fokos fordulat az előző albumhoz, a Strapped Wingshez képest. Utóbbit „gitárhősködős” összeállításként, az új lemezt „szintihősködésként” jellemezte.

Habár a zenekar több tagja is arról beszélt, hogy a Heavy Brains debreceni zenekar, február 3-án mégis Budapesten tartotta az első lemezbemutató koncertjét. Timbusz Bence ezt azzal magyarázta, hogy Magyarország kulturális és zeneipari gócpontja a fővárosban van, ezért tudatosan építkeznek ott. Fodor Szabolcs azt is megosztotta velünk, hiába Debrecenből indultak, Budapesten sokkal többen mennek el a fellépéseikre. Ő úgy látja, a fővárosban nagyobb az a szubkultúra, amely szereti az élőzenét.

Heavy Brains

Polgár Tóth Tamás

Markos Zoltán dobos szerint a Susmus és a Heavy Brains szimbiózisban élnek, amelyre jó példa, hogy a bár szervezett már nekik itt fellépési lehetőséget, ők pedig cserébe vendégeket vonzottak be. Mint mondta, tudatosan törekszenek arra, hogy valahogy összeadják a vendéglátóhely és az együttes értékeit. „Szerintem nagyon fontos, hogy debreceni kiskocsmák felkaroljanak zenekarokat. Még ha az elején üzletileg nem is tűnik pluszosnak, a koncertek fogyasztó közönséget vonzanak be, és kialakul a helynek egy különleges szellemisége” – magyarázta, majd felelevenítette, hogy őket korábban több debreceni vendéglátóhely is visszautasította, amikor fellépési lehetőséget kerestek.

A Tanult módszerek meghallgatható a Heavy Brains Spotify-felületén és YouTube-csatornáján is.

Heavy Brains

Polgár Tóth Tamás

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...