Mottó: Amikor az ember előre retteg attól, hogy látni vagy hallani fog valamit, ritkán fordul elő, hogy végül ne sikerülne valóban látnia vagy hallania valamit. A félelem táplálta képzelet megalkotja saját képeit. Juliette Benzoni

Képzeljük el, hogy valahol Európában, a kissé kibicsaklott sorsú és tudású modernkori Szókratész, Platón és Diotima be vannak szorítva egy száz éve épített házba, és a reggeli kávéjukat iszogatják. Platón témát keres a félelemre, és szokás szerint Szókratész – aki csak abban biztos, hogy biztosan nem tud semmit – ezernyi gondolattal értekezik a fogalomról. Platón és Diotima egy ideig hallgatják, majd menedéket keresnek a tudás alól. Diotima abbahagyja a figyelésüket, és elkezd reális dolgokkal foglalkozni: takarítja a lakást, előkészíti az ebédnek valót, és csendesen köhörészik, mert valószínűleg jól megfázott reggelente, munkába menet. (Mosógép, vitamin, gyógyszerek, pihi, s közben zúg az egész ház a vitatkozók körül). Diotima néha-néha rendre inti a vitázókat, vagy beszúr egy-két gondolatot közéjük, hogy terelje a figyelmüket a nézeteik eltéréseiről. Idilli állapot, nem?
Szókratész szétszórt. A modern kori társadalmak hibáiról értekezik, majd, amikor jól összevesznek Platónnal ezen, átvált a vallásra. Nagyon plátói ez így kedves olvasóim, nem igaz?

Szóval: Szókratész a nordikus államok társadalmairól tart értekezést, Platón pedig bele-beleszól. A nordikus államok jó, a nordikus államok szép. Svédországban mások határozzák meg a politikusok fizetését (nem is olyan magasan, ergo inkább a gazdagabb emberek politizálnak a presztízsért). A nordikus államokban komoly szerepe van az ellenzéknek is. Nehéz helyzetekben a kormányzó erők nem szégyellik kérni a szakmai segítségüket, és keresik a közös nevezőt. A nordikus államokban jól megadóztatják a magánpraxist és jóval kevésbé segítik a vállalkozókat, mint Európa más országaiban. Norvégia – ha nem is kajánul –, de megmosolyogja Svédország migránspolitikáját, és amikor azok már megharagudnának, akkor a testvériséget és az északi államok patinás szövetségét emlegeti.

Platón azonnal közbe is veti: nade hogyan lehetséges az, hogy egy demokratikus államban 2023-ban hagyják, hogy Koránt égessenek, és nem is egyszer? Iraki menekültek (egy örmény), svédek, dánok hogyan szórakozhatnak ilyesmivel, amikor sokmilliónyi vallási fanatikusnak adnak alapot a szörnyű bosszúra úgy, hogy még a jóravalóbb muszlimok is megbotránkoznak, haragot éreznek? A szólásszabadság, a véleménynyilvánítás szabadsága előbbre való, mint sokmilliónyi ember hite? Vagy milyen dolog az, hogy sokezer kilométernyi folyó fegyveres konfliktus miatt rettegnie kell a zsidónak, muszlimoknak egymástól és ki issza meg ennek a levét? Ki a félelem kiváltója és ki az okozója?

Szókratész tájékoztatta, hogy a svédek kitartottak a szabad véleménynyilvánítás mellett, nem állnak semmiféle politikai üzenet mögé (hiába szórakoznak a törökök), és hiába kérte a svéd rendőrség, hogy hasonlóképpen szabályozzák a blaszfémia (röviden. istenkáromlás, kegyeletsértés, szentségtörés) ügyeket, mint Dániában, 2023 decemberében; a politikusok kiálltak az mellett, hogy nem hajlandók globálpolitikai, és főleg nem az idegen hatalmak által befolyásolt vallási tárgyú csatározok miatt változtatni országuk alkotmányán.

Az Izrael-Hamasz háború következménye, hogy a diszpórákban élő európai zsidók és arabok igencsak dühösek egymásra. Sok szót nem érdemel. A segítségért kinyújtott kar és a düh átível a határokon. Persze haza is lehetne küldeni őket (de egyszerre több generációt hogyan és mennyire lenne igazságtalan), továbbá, ha törvényesen kerültek az országba, ki merné megkockáztatni, hogy ezzel fenyegesse meg a tüntetőket egy európai kormány. Nincs más hátra, mint megerősíteni a közbiztonságot, betartani a gyülekezési törvényt, és keményen fellépni a köztörvényes bűntettek ellen. Van, ahol ezt még megmerik tenni Európában, van, ahol már nem, mert többe kerülne a leves, mint a hús. Ne értekezzünk a megoldásról, mert nincs! A jövőre nézve talán, de az még nagyon sok bonyodalmat fog eredményezni.

Itt elidőztek egy kicsit a magyar és a török politikai hozzáálláson, majd a vallásbéke tárgyában eljutottak egészen az Egyesült Arab Emírségekig, ahol Szókratész szerint talán a legkevésbé üldözik a keresztényeket.

Platón megjegyezni kívánta – hivatkozva a szartartályokkal teli Dubajra (ahol köztudottak rossz a csatornarendszer), hogy talán azért van vallásbéke szinte egyedüliként ott az arab világban, mert a keresztények szegény kiszolgálói a gazdag muszlin araboknak, és a turizmus is akkor ível felfelé, ha jönnek az európaiak is pénzt költeni. Hogy ezekből a gondolatokból, hogy jutottak vissza a társadalmi rendszerekig az rejtély, de lényeg, hogy a demokráciák elemzéseiben Platón még arra következtetésre is jutott, hogy a magyarok jól kezelik a bevándorló kérdéskört, annak ellenére is, hogy hatalmas politikai hasznot érnek el vele az egyébként általuk gyűlölködővé tett nép körében. A svédek belebuktak a nagy szabadságba, erősítik is a határellenőrzéseket, de ennek ellenére kitartók, a demokráciájukat lehet nevezni szociális demokráciának vagy demokratikus szocializmusnak is, ami humánusan és jól működik.

Platón a saját maga tett állításokból valahogy asszociált a Kínai Népköztársaságra, ahol a kormányzati hatalom megoszlik a Kínai Népköztársaság kormánya, az Államtanács, illetve a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg között. A legtöbb posztot a Kínai Kommunista Párt tagjai foglalják el, a pártot pedig a Politbüro Állandó Bizottsága irányítja, egy 4-9 főből álló csoport hozza a legfontosabb döntéseket.

Lám a kommunista Kína gazdasági világhatalommá nőtte ki magát, és igen érdekes egy demokrácia van ott, de működik. Talán éppen azért, mert hatalmasan erős – bár durván erőszakos – kontroll alatt áll szinte mindenki. Persze elgondolkodtató, hogy lehet-e ezt demokráciaként értelmezni? Abban megegyeztek, hogy a kommunista felsővezetők és a gazdaság főszereplői a saját kényük-kedvük szerint irányítják az országot egész komoly kiszolgáló személyzettel, elég sokfelől. Nem, nem beszéltek a magyarországi akkumulátorgyárak problematikájáról, mert az legalább fél óra lett volna. Ha a magyarok ilyen lelkibetegek, hogy ezt náluk végéig lehet vinni, akkor lelkük rajta. Megvan még a Himnuszuk, majd újra azt éneklik szegényen és kiszolgáltatottan, ennyi az egész. A saját politikai vezetőik teszik ott tönkre a népet.

Végül abban megállapodtak, hogy abszolút igazság tényleg nincs. A demokratikus rendszerek legnagyobb hibája a döntésképtelenség, az operatív erők hiánya, amit Orbán Viktorék megoldottak ugyan, de így hasonlóvá váltak barátjuk, a kommunista Kína vezetőihez, kvázi kommunista párt nélkül. Hogy közben a mérleg a demokráciától az autokrácia felé halad, az egy dolog. A vitázó felek megegyeztek abban, hogy a svéd demokrácia számukra követendő minta, ahol jól működnek a politikai- gazdasági fékek és ellensúlyok még akkor is, amikor komoly társadalmi problémák tűzdelik meg Európa népeinek sorsát.

A kávé elfogyott és valakinek ki kellett mennie a boltba is…

Hogy hol van itt a félelem, mint létalap? A sorok között. A vallási dogmákban, azok különbözőségeiben, vallástól elrettentő régi vallási tárgyú könyvekben, vallási rituálékban és a politikai cselekedetek sokszínűségében, álszentségében, melyeknek a legfőbb célja, hogy az átlagember „féljen” valamitől, mert akkor jól irányítható. Pláne, ahol az állam és az egyházak egymásban keresik a menedéket – érdekből! Társadalmi szempontból ez úgy is megfogalmazható, hogy egy kisebbségnek úgy lehet hatalmat szerezni és uralom alatt tartani évtizedekig többmilliónyi embert, ha azok ostobák, szakaszonként félnek egy-egy az elnyomó által kivetített lehetséges jövőtől, a nép nagyobbik felének van veszítenivalója, és így képtelenek az egyébként jól felfogott érdekeik mentén kiállni magukért, kimondani és mellé állni az igazságnak, mert a retorzió szinte azonnali. Sok helyen így megy ez. Hol jól, hol rosszul!

Ez a jegyzet – mint ahogy az itt megjelenő összes publicisztikai írás – a szerző véleményét tükrözi.