„Az utcán leszek, vagy a temetőben”

Az ingyenes ételosztáskor mondta egy 80 éves nő. Debrecenben, karácsony másnapján, amikor arról beszélgettünk, hogy meddig lakhat még az önkormányzati lakásban, amit 5 évre megkapott, s mivel nem hosszabbítják meg vele a szerződést, mi történhet vele. Mintegy 150 adag ételt vittek el rászoruló emberek a Petőfi téri szokásos osztóhelyről.

A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete több mint tíz éve folytatja karitatív szolgálatát a debreceni rászorulókat ételadományokkal segítve. Most is így tettek, és mondhatnánk azt is, hogy Keleten a helyzet változatlan, továbbra is sokan veszik igénybe az ingyenes étkezési lehetőséget, amikor van.

Karácsonyi ételosztás – Debrecen, 2023. december 26.
Galéria: Karácsonyi ételosztás – Debrecen, 2023. december 26. (A KÉPRE KATTINTVA MEGNYÍLIK A GALÉRIA)
Koppányi Szabolcs

A Petőfi tér felújítása során Várostörténeti tanösvény is került a placcra. Éppen jó helyre, hiszen elnézve a tanösvényről szóló felirat mellett ebédjükre váró embereket, ez is egy tanulságos történeti eleme a 2020-as évek Debrecenének. Ez a tér az utóbbi időszakban valahogy mindig is a 22 emeletes toronyházról, a közeli vasútállomásról és a periférián élő debreceniekről szólt. Az ételért oda érkezők egyfajta egységes masszát alkottak. Ha főleg nyaktól lefelé, törzstől felfelé szemléltük őket, direkt arra a részre fókuszálva, amely testtájék igazán aktív a melegétel átvételekor, arra jöttünk rá, hogy eltűnik az egyediségük. Pedig mindannyian karakterek. Nők, férfiak, gyerekek, idősek, középkorúak, az élet vélhetően más-más területén voltak vagy még most is tevékenyek. Vagy ha nem azok, akkor is emberek. Egyikük kapcsán például megtudtuk, egykor a régi Kölcsey Ferenc Művelődési Központ munkatársa volt, ám most ő is itt állt, várva, hogy kapjon valamit.

Többnyire csendben volt mindenki. Beszélt helyettük néhány ruhadarab, illetve a pulthoz érve felvett ugyanazon testtartás: üres szatyrot tartottak, amibe várták az ételt. Bár különféle kabátjuk volt, mégis valahogy a sötét szín jellemezte őket a felsőruházatukat illetően, meg a többnyire barázdált kézfej. Egy kérő és kapó érdes kéz, ami hasonló hacukában folytatódik. Pedig onnan felfelé sorba vehettünk volna megannyi egyént, akik sok mindenben különböznek a többiektől. Ám ott és akkor ők voltak mind-mind a szatyrot tartó, ételre váró emberek.

Karácsonyi ételosztás – Debrecen, 2023. december 26.

Koppányi Szabolcs

Az egyik nő maga előtt tolta – mint kiderült – 39 éves fiát, aki csecsemőkorában kapott agyvérzést, és emiatt gyakorlatilag egész életében folyamatos, mindenórás gondoskodásra szorul. Az édesanyja érdeklődésünkre annyit mondott halkan: „neki adtam az életemet”. Egy másik idős nő elmesélte, hogy Apafáról el kellett költöznie pár éve, mert életveszélyesnek nyilvánították a házát, amit neki kellett elbontatnia is. Ám szerinte csak azért, mert kellett a terület valamelyik beruházónak. Amit a kertért kapott, abból egy önkormányzati lakás belső felújítását el kellett végeznie, egy fityingje se maradt: „úgy kaptam meg az ingatlant, ennek fejében”. Így nincs fedél nélkül, sőt átmenetileg kapott szállást az önkormányzattól arra az időre is, amíg a renoválás zajlott, ám úgy tudja, hogy bár már 80 éves elmúlt, ha letelik a szerződési ideje, mennie kell onnan – amit ő hozott lakható állapotba. „Ha nem segít a lakást ingyenesen bebútorozó katolikus karitász, amely ingyenesen dolgozó ügyvédet is ajánlott, nem tudtam volna, mi lesz velem már eddig is” – mondta.

Karácsonyi ételosztás – Debrecen, 2023. december 26.

Koppányi Szabolcs

Aztán akadt, aki zokniban, strandpapucsban jött ételért, más elnyűtt félcipőben. A gyerekek közül volt, aki az egyik almát elvette az önkéntestől, ám közben már a másikban lévőbe harapott bele – éhes volt, mire várjon…

Karácsonyi ételosztás – Debrecen, 2023. december 26.

Koppányi Szabolcs

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!