Mindig minden a jogszabályoknak megfelelően történt és történik ma is, ugyebár. Ha mégsem, akkor a kormány és a hozzá hű, országukat eláruló országgyűlési képviselők változtatnak a törvényeken. A képlet egyszerű: akiket kell, megvesznek kilóra, aki ellenáll, az nagyon rosszul jár! Kb. ennyi.
800
A vakszerencse kegyeltjei
Mottó: A gonoszsággal és önzéssel szemben csak egy fegyver használ: még gonoszabbnak lenni. Krúdy Gyula
Nagyon ellene vagyok a Fidesz politikájának! Nagyon! El kell azonban ismernem, hogy aljas erőszakosságuk és sunyiságuk sok esetben nagy adag szerencsével is párosul.
A 2008-as gazdasági világválság után nem volt nehéz Gyurcsányra haragudnia a magyaroknak, merthogy hiába mondja az emberfia a tűagyúaknak, hogy mások is nyakig úsznak a gazdasági fekáliában, az a népet nem érdekli. Ha pedig még a gyurcsányista döntések is támadhatóak voltak (márpedig nagyon is azok), akkor könnyű dolga volt a hazug propagandának. Mit propagandának? Az erőszakos bandákat az utcára terelő orbanistáknak, kubatovistáknak a maguk malmára hajtani a vizet! Egy 300 forintos vizitdíj miatt is micsoda patáliát csaptak, ma pedig 13 év kormányzás után romokban hever az egészségügy, emberek halnak meg a várólisták miatt, de a NER-lovagok (akik mindig ugyanazok, a múlt nemzedékek és izmusok vadhajtásai), azok nem hibásak sosem. Az utolsó bekezdésekben majd meglátják, hogy nem elfogult vagyok én, hanem inkább realista.
Aztán jött a Fidesz és az álkeresztény kicsi énje, az erőből kormányzás korszaka. A gazdaság átalakításakor a magyar nemzeti érdekekre hivatkoztak. Megszokottá vált az arra érdemtelen emberek közpénzzel való kitömése, az uniós források nagyrészének nyilvánvalóan előnytelen felhasználása, hogy szépen fejezzem ki magam. Az mondhatjuk ténynek, hogy igen sokan úgy gazdagodtak meg, hogy az uniós források felhasználásával lettek megbízva a köz érdekében, aztán valahogy a magánérdekük érvényesült. Hány, de hány pitiáner képzetlen polgármester lett a semmiből gazdag ember, és közben jó fideszszolga! Az OLAF szerint Tiborcz István (Orbán veje) is csak egy aljas csaló volt. Hogy az apósa megmentse, a néppel fizettette vissza, amit a veje ellopott! Tán még tapsolt is ehhez a sok fidióta. Fel sem rémlett bennük, hogy őket lopják meg, az ő pénzükből gazdagodnak olyan emberek, akik semmivel sem jobbak az átlagnál, sőt!
No, már ezekben az időkben többszáz aljas embert kellett volna börtönbe vetni, de a propaganda hatott; a nép kétharmada kicsit jobban élt, az egyharmada meg azóta sem érdekel senkit. Ott, ahol a hajléktalanokat, az lmbtq+ embereket és a szegényeket rendesen üldözik, kirabolják, vagy úgy magukra hagyják őket, hogy az utcán halnak meg, ott nem számít az emberi élet csak a hatalom és az uralom!
Micsoda ötlet volt a nép befizetett adójából a közművek külföldi üzemeltetőktől való kivásárlása és a mindenféle ehhez kapcsolódó aljas ügyletek lebonyolítása, amiknek a kivizsgálását Polt Péter (volt fideszes) legfőbb ügyészként – az ellenzék tutyimutyisága miatt is – oly sokszor és oly könnyedén blokkolta. Vagy amikor a magánnyugdíjpénztári vagyonra az állam rátette a kezét, majd a Fidesz ellopta (oké, rosszul fektette be a MOL-ügyletekbe), ígérve minden szerencsétlen nyugdíj felé araszoló magyar embernek azt, hogy az állami nyugdíjrendszerben majd nyitnak neki egy egyéni számlát. Az a nő, akire gondolok, hosszú évek óta ott ül Orbán háta mögött a parlamentben! No, azt kéne kérdezni, hogyan is van ez!? A nyugdíj adható és a TB is csak egy adónem, mióta a tákolmány életbe lépett? Az ellenzék egy kalap fekáliát sem ért már akkor sem. Nekik már akkor sem voltak erőszakos, a maffiamódszerekhez értő aljas bandáik, meg most sem! Lehet, hogy sajnos, mert ezek a NER-paraziták önként nem fognak menni. 3000 milliárd forintot loptak el büntetlenül akkor és azóta még sokkal-sokkal többet… Így lehetett egy csekély értelmű gázszerelőből sokszoros milliárdos stróman, és így lehettek a Fideszhez közeli rettentően pofátlan és aljas tahókból meg a rokonaikból milliárdos újgazdagok. Persze egy-egy agytröszt vagy agytröszt-csapat segítségével, akik meg tudták haladni Simicska Lajost is, akinek a közreműködésével a kormányon lévő „bandítoszok” bekebelezték a magyar média igen nagy részét is!
2015-öt írtunk már, amikor Simicska Lajos és Orbán Viktor között kirobbantak az elfojtott ellentétek. Simicska húzta a rövidebbet. Közben dőlt az Európai Unióból a pénz, épült-szépült külsőleg az ország, politikai szempontból pedig úgy rohadt, hogy már Brüsszelben is szaga volt a magyar aljasságoknak! Hatalmas, blokkolt, így igazolhatatlan sikkasztások tömkelege árán kifejlődött egy olyan erőszakos, egyben primitív és buta „polgári elit”, amelyik képes volt a legjobb szakembereket is busásan megfizetni. És ezek az okos emberek erkölcsi aggályaikat félretéve mind a politikában, mind a gazdaságban, mind a médiában sikerre vitték ezeket az aljas embereket! Remélem, a jó Isten méltón megbünteti majd őket!
Hol vannak már Rogán Antal volt polgármester – most propagandaminiszter – belvárosi ingatlanbotrányai, letelepedési kötvényes ügyei, földvásárlásai és egyéb fel-felsejlő érintettségei? Mindig minden a jogszabályoknak megfelelően történt és történik ma is, ugyebár. Ha mégsem, akkor a kormány és a hozzá hű, országukat eláruló országgyűlési képviselők változtatnak a törvényeken, sőt 2012-től a Fidesznek és álkeresztény kicsi énjének saját alkotmánya is lett Alaptörvény néven, amit tessék mondani, hányszor is módosítottak…? Talán tizenkétszer, ha jól emlékszem! Hacsak a jó Isten nem ihlette meg valamelyik NER-nyaloncot valamelyik este, hogy még itt és itt tákolni kéne a nagy művet azért, hogy a „minden hatalom a népé” című részből, a „minden hatalom bebiztosítva a Fidesznek” fejezet legyen.
Kedves magyar polgártársaim! Ugyan mondja már meg valaki, hogy mi a büdös francért szaggatja, vagdossa át, le, fel, meg oda, meg vissza és nevezi el, szerkeszti át ez a Fidesz-KDNP-kormány szinte napi rendszerességgel a jogrendünk részeit és fogalomrendszerét? Egy propagandista majom arról győzködné magukat ebben a kérdésben, hogy az aktuális politikai és gazdasági, valamint társadalmi elvárások felgyorsultak, a világpolitika napi szinten változik, és aki kimarad, az lemarad. Ezért kell annak agybajt kapni, aki a magyar jogrendszerünk változásait számba akarja venni, fejben akarja tartani. No, ez az az igazi magyar, hamisítatlan mission possible (de csak a strómangyártás után)! Már ez sem az, mióta a fideszes közgazdász parasztgyerekből, a Tóniból polgármester lett, majd propagandaminiszter. Persze lehet, hogy a minisztériumát – Puzsér után szabadon – inkább Igazságminisztériumnak kéne nevezni, ami egy könnyű kis kulturális kitekintés az orwelli 1984 felé.
Tudják, mi az igazság? Ha a jogrend elemeit, mint a büdös gatyát cserélgetik, a fogalmakat rendre átírják, az állami feladatokat reformként feltüntetve ide-oda tologatják, ha rendeleti kormányzással élnek éveken át, akkor maguk már nem ismerhetik meg az állami pénz útját, képtelenek lesznek a tolvaj politikusok és csicskáik akárcsak ideiglenes jogi kiskapuit észrevenni, és úgy elvesznek az ide-oda nevezett minisztériumok, bíróságok és intézmények jog- és hatásköri hálójában, hogy nemhogy az állam működésének anomáliáit nem veszik észre, hanem komoly, jó diplomával rendelkező emberek is úgy fogják az egyébként idegbeteggé tett állami hivatalnokokat szemlesütve kérdezni egy-egy ügyükben, mint valami analfabéta! „Most kihez is forduljak, kedves ügyintéző?” – lesz az a kérdés, amit fel tudnak tenni a maguknál jóval képzetlenebb, de gyakorlata alapján az ügyintézésben valamennyivel jártasabb tisztviselőinknek. Ugye értik? A jogbizonytalanságban tartás egy olyan frusztráció, ami rombolja a magabiztosságát, az önérzetét, és buta polgárokká változtatja a társadalom tagjait! És ki nyer ezen? Hát a diktátor és az egyre nagyobb pofájú, egyre több tagot számláló sleppje! Persze a káoszt nevezhetjük intézményi reformoknak is, de attól még káosz marad, és csak a zavarosban halászóknak kánaán! A képlet egyszerű: akiket kell, megvesznek kilóra, aki ellenáll, az nagyon rosszul jár! Kb. ennyi. Társadalmi szempontból folyik a népbutítás, az egymással szembeni gyűlöletkeltés. Hatalmasan frusztráltak az emberek! A bekebelezett média ontja a hazugságot, kelti a félelmet és kijelöli a gyűlölet célpontjait.
Meg kell mondjam: oltári szerencsés az a bűnös társaság, amelyik 13 éve irányítja az országot. Példák: 2022-ben Orbánék nagyon féltek az ellenzéki összefogástól. Előtte pár hónappal szinte minden kiszervezhető állami vagyont átirányítottak a haverokhoz. Az egyetemek vagy a lakásukat elveszítő „eszközkezelősök” tudnának erről mesélni. Kipucolták az államkasszát. Csúcson járatták az államadósságot. Rettegett az Orbán-banda, de jött a nagy „segítség”, az orosz-ukrán háború! A selejtesen muzsikáló ellenzéki összefogás megkapta a „háborúpárti” jelzőt, és azzal riogatta a kormánypropaganda-gépezet a „mimagyarokat”, hogy a Márki-Zayék sorozásra készülnek és háborúba küldenék a degenerált NER-hívők gyerekeit. Ez hatott, sőt a tolvajkormány előtte a covid miatt, utána és azóta is simán rendeletekkel kormányoz. Európában egyedülálló módon. És mi hagyjuk! A kis autoriter rendszer már idefejlődött.
Kihagytam, de két mondattal megemlékezem a covidmizériáról is. Kormányteljhatalom, bolond intézkedések, hatalmasan sok pénz ellopása vagy kiosztása a haveroknak. No meg a hatalmasan túlárazott állami beszerzések. Ez volt a lényeg. Valójában, hogy hányan halnak meg, szinte lényegtelen volt. – Jaj, ne mondja, hogy lelketlen vagyok! Tessék megmondani, hányan haltak meg a covidban kórházakban vagy az otthonukban? Tessék megmondani! A kórházi és az otthonukban „kezelt” covidbetegek kezelési-intézkedési protokollja, mondjuk ki: egy kalap szart se ért! Kegyetlenkedés, embertelenkedés, az emberi érzések kiölése, az ment, meg a rendeleti kormányzás is! Mint a legyek, úgy pusztultak el az emberek a kínai túlárazott szar lélegeztetőgépeken meg a kórházi fertőzésekben! Meg, hogy ne menj ki az utcára este (mondhatták volna azt is, hogy mert épp a bűnözők NER-esítése folyik), de reggel szállj fel a tömött buszokra egy szál szart sem érő maszkban, és menj dolgozni, kutya! Őrület! Durván félelemben tartott minket ez a szerencsés tolvaj banda akkor is.
Már csak két példát körvonalazzak még! Amikor itthon a korrupcióellenesség érzése kialakult, tudatosult volna a társadalmunkban a sok aljas, elsikált gazdasági bűncselekmény nyilvánosságra kerülése és a jogállamiság anomáliái, pont akkor kiderült, hogy Brüsszelben is lopnak a politikusok! No ezt a tényt a mi kis aljas tolvajaink olyan durván meglovagolták, hogy a felettük lebegő Damoklész kardja szégyenében a földbe fúródott markolatig, és ők maradtak pozícióban. A fideszhívők pedig jártak a templomba, ha jártak, és imát mondtak a jó Istennek, hogy a kifosztóik továbbra is pozicionálva vannak az országunk irányításában! Most pedig e jegyzet írása idején – amikor éppen bebetonozzák ezek a kegyetlen és közönyös országromboló emberek a szuverenitás törvénnyel magukat újra és újra a hatalomba -, feledhetővé válik az a hatalmas bűnük, hogy ránk húzzák Kínát és az oroszokat, mert büdös csicskája lett a mi kormányunk ezeknek, és a törököknek is (akiknél szerintem jó sok magyar forint lapulhat feketén, amit bizonyítani nem tudok, de a megérzéseim ritkán csalnak meg) -, és lám, megint jókor jön a 2015 óta szórakoztató migránsáradat és kvótamizéria európai uniós vitája.
Mivel – és ne tagadja ezt a liberális szárny se – egyikünk sincs oda meg vissza a nyugati típusú demokráciákban látott letelepedett, erőszakos, más kultúrájú migránsokért, könnyedén kijátssza az Orbán-banda a népet. „Megvédünk téged, te lebutított hülye „mimagyar!” De ne azt nézzék, amit mond a Viktor, hanem azt,amit tesz ez az egyre jobban elmebeteggé váló, a miniszterelnökségbe már régen belefáradt, de a pénztől és a hatalomtól megválni képtelen ember!
Ne legyenek kétségeik, ha nekik – mármint az álkeresztény orbánista nindzsabandának – megéri, azt se bánják, ha az ázsiai vendégmunkások mellett évente megjelenik százezer megbékült volt arab terrorista is az országunkban. Akiknek jók a törökök, az oroszok, a kínaiak, az azeriek és mindenféle más keleti diktátorfelhozatal, azok nem néznek se Istent, se embert! Bíznak a szerencséjükben és nagy ívben tojnak a durván lebutított magyarokra, akik most már szinte biztos, hogy Európa legmocskosabb szeméttelepén fognak élni 30 év múlva. Ez a véleményem.
Ellenzék pedig nincs. Kicsi, nyomorult ellenzéki sejtek vannak! A kormány banánköztársaságot csinált az országból, magára húzta a diktatórikus rendszerű nagyhatalmakat, az európai uniós tagságunk is csak egy vicc! A balsors és a butaság még hosszú ideig marad! Csak azt kapjuk társadalmi szinten, amit megérdemlünk, kedves „mimagyarok”, bizony miattatok!
Lássuk ezt pepitában, és végeztünk is! Vajon mikor történik meg a magyar jog kodifikációja, mikor lesz újra jogbiztonság, mikor állandósulnak – még ha időlegesen is, ami hosszabb távot jelent néhány hónapnál vagy évnél – a fogalmak, az elnevezések és általuk a szabályok? Senki ne higgye, hogy az állandó változtatás, a rendeleti úton való kormányzás egy szükséges rossz! Nem, jelen esetben nem az! Semmi más oka nincs, csak annyi, hogy az állampolgárok, jobban mondva a jogkövető állampolgárok elbizonytalanodjanak! A cél az, hogy ezek által a nemtelen állami irányítási eszközök által egy olyan bűnös politika csoport, mint amilyen véleményem szerint a Fidesz-KDNP, azzal a céllal, hogy szinte teljhatalommal rendelkezzen minden magyar ember felett, akár a magánéletébe is beleszólva, kényére-kedvére használja ki a politikai és az összelopott gazdasági hatalmát, azaz azt tegyen ezzel az országgal, amit csak akar. És azt is tesz! Amit csak akar. Ez a cél.
Hallgattam ma egy régi, igen szép jogi elemzést a Gyurcsány-korszak hibáiról. Dr. Bencse Izabella volt az előadó! Először azt hittem, hogy egy időben közelibb elemzést hallok, de rá kellett jönnöm, hogy nem. A Fidesz hatalomátvétele előtti volt az eseménysor.
Vajon mit szól most a jogász hölgy ahhoz, ami most van? a.) Van 2/3 az országgyűlésben. b.) Magyar oligarcha és stróman hegyeink vannak. c.) Most veszik el a nemzeti értékeink közül a kastélyokat, sok más dolog után. d.) Most adják oda ázsiai embereknek a termőföldjeinket, most hozzák az ázsiai vendégmunkásokat, mert minket nem tartanak semmire. e.) Nem építenek bérlakásokat. f.) Szinte nyíltan lopnak úgy, hogy a jogrendet akkor erőszakolják meg, amikor akarják. g.) A tehetősebbeket segítik, hogy minden oldalról bebetonozzák a hatalmukat! h.) Állampártként most döntik el, hogy a jövőben kommunisták leszünk-e vagy fasiszták, avagy éppen a nagy nemzetieskedés mentén nemzetiszocialisták. i.) Nem érdekli őket a nép véleménye, a népszavazás kiüresedett. j.) A jog- és létbiztonságot veszélyeztetik, a jövő csak tőlük függ, miközben a döntéseikért nem felelnek! k.) Úgy költik a közpénzt, mintha az övék lenne. l.) Halmozzák az államadósságot, amit nem nekik kell kifizetni, hanem nekünk. m.) Emlegetik a magyar kultúrát, ami az újgazdagok erkölcstelen és tahókultúrájává alakul át. n.) Állandó ellenségkeresésükkel, propagandájukkal idegbeteggé és gyűlölködővé tesznek minket.. Ez, ami most van, tessék mondani, mivel jobb, mint a szintén hatalommániás Gyurcsány és bandája ámokfutása. Szerintem kismiska sem lehetett volna Gyurcsány egy ilyen durván erőszakos közegben, mint a jelenlegi. Másodhegedűsnek, bohócnak jó.
A minap a Demokratikus Koalíció is alakított egy nagyot. Hát nem bírtam Facebook-szó nélkül:
„Micsoda nagyképű majomkodás ez, egy milliárdostól! Klárika! Apró Antal kedves unokája! A DK egyedül egy kalap lócitromot se ér az Orbán banda ellen, és ezt maga nagyon is jól tudja. Másodhegedűsként a magyar politikában csak a saját érdekeit képes érvényesíteni! A magyar – durván lebutított – népét NEM! Csak annyi lehet a győzelem magának, ami a népnek még sima bukás. Azaz maga visz mindent, amit az egyéni érdeke megkíván, a nép meg mehet a Sóhivatalba panaszkodni!
Hátrébb az agarakkal, amíg nem képes összefogni az ellenzéket, de akár el is lehet menni! 2022-től maguk semmik. Mondom ezt annak ellenére nyíltan, hogy én magára és a DK-ra szavaztam, mert nem volt más választásom! Önök megmutatták, hogy képtelenek a győzelemre a NER fekete lelkű lovagjai ellen. A kérdés az: maga mit veszített? Tulajdonképpen semmit, ami köszönhető az előválasztási politikai mutyulizásaiknak is. Szerintem – mivel Palotás János a civilek messiása eltűnt, mint szürke szamár a ködben -, ideje lenne Márki-Zay mögé újra felsorakozni, és új arcokkal háborúba indulni hat hónap múlva asszonyom, mert egyébként minden marad a régiben!”
Hát szomorúan azt mondom, ennyi!
Mikor volt ebben az országban demokrácia? Szerintem soha nem volt, de ami 2010-től történik, az maga a vég! Ez a véleményem. Az MSZP, Gyurcsány és az SZDSZ se volt egy jó választás a nagy privatizációjukkal, de a Fidesz – jó magyar szokás szerint – úgy átesett a ló másik oldalára, hogy teljesen tönkre fogja tenni a magyar népet. Megszűntek a fékek és az ellensúlyok, mindenki csak báb egy maffiakormány keze alatt, semmi más! Ez maga vég, ha a jó Isten nem könyörül meg rajtunk nagyon hamar!
Ez a jegyzet – mint ahogy az itt megjelenő összes publicisztikai írás – a szerző véleményét tükrözi.
Horváth Ferenc írásai itt olvashatók: 800.