Nem azt mondta az államtitkár a debreceni menekülttáborról, amit Kósa Lajos neki tulajdonít

A képviselő szerint Rétvári Bence kijelentette, nem lesz „migránstábor” Debrecenben. Valójában nem mondott ilyet.

Menekülttábor - Debrecen - 2022. február
Az egykori debreceni menekülttábor 2022 februárjában
Polgár Tóth Tamás

Kósa Lajos (Fidesz) országgyűlési képviselő, Debrecen korábbi polgármestere november 6-án közölte a Facebook-oldalán: „Debrecenben nem lesz migránstábor!”. Mindezt Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára által neki adott válaszára hivatkozva. Kósa arról kérdezte Rétvárit az Országgyűlésben, újranyitják-e a debreceni menekülttábort, ahogy az szerinte egyes európai uniós elképzelésekben szerepel. A képviselő a posztjában azt írja, az államtitkár „kiemelte: sem Debrecenben, sem Bicskén, sem Röszkén nem lesz semmiféle migránstábor”.

Bármilyen meglepő azonban, az esetről készült felvétel alapján Rétvári nemhogy nem emelte ezt ki, de nem is említett ilyesmit a válaszában.

A politikus a Földközi-tengeren, Tunézia és Málta között található, Olaszországhoz tartozó Lampedusa szigetéről beszélt, azt sejtetve, hogy egy uniós döntést akartak valakik áterőltetni, ezért nőtt meg egy időben jelentősen az oda érkező migránsok száma. „Lehet, hogy az orrunknál fogva vezetnek minket Európában, vagy próbálnak vezetni, de Magyarországot nem fogják, hiszen nem fogunk Lampedusákat engedni létrehozni Magyarországon, sem Debrecenben, sem Bicskén, sem Röszkénél, sem sehol máshol” – fogalmazott.

Menekülttábor - Debrecen - 2022. február
Az egykori debreceni menekülttábor 2022 februárjában
Polgár Tóth Tamás

Az államtitkár a későbbiekben sem tett olyan kijelentést, amelyet Kósa a bejegyzésében tulajdonít neki, tehát amelyben közölte volna, hogy nem lesz Debrecenben „migránstábor”.

Épp most szüntették meg a fejlesztési programot, amellyel együtt jelentették be a tábor végét

A korábban 20 évig működő debreceni Sámsoni úti menekülttábort 2015-ben zárták be. A megszüntetésről szóló bejelentést maga Orbán Viktor miniszterelnök tette meg egy néhány hónappal korábbi debreceni látogatásán, amikor aláírta Papp László (Fidesz) polgármesterrel a Modern Városok Programról szóló megállapodást.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, november 2-án éjjel jelent meg az a kormányrendelet, amely alapján a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva azonnali hatállyal megszüntették ezt a programot. Debrecenre vonatkozóan felülvizsgálják az új Nagyállomást is magában foglaló intermodális csomópont építését. A beruházás sorsáról Lázár János építési és közlekedési miniszter dönthet.

Menekülttábor - Debrecen - 2022. február
Az egykori debreceni menekülttábor 2022 februárjában
Polgár Tóth Tamás

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!