Hajdúszoboszlón lesz a Debreciner!

Nyitott szerkesztőségi ülés tart a Debreciner november 23-án, csütörtökön 18 órától. Első alkalommal nem Debrecenben. Hívunk, várunk!

Hajdúszoboszló pandémia idején - 2021. március 4.

Polgár Tóth Tamás

Nyitott szerkesztőségi ülést tart Hajdúszoboszlón újságunk, a Debreciner november 23-án, csütörtökön 18 órától a Nelson Étterem és Cukrászda különtermében (Hajdúszoboszló, Hősök tere 4.), ahová invitálunk minden érdeklődőt, hogy együtt beszélgethessünk helyi ügyekről és a nyilvánosságról.

Keressük közösen a válaszokat a mindannyiunkat foglalkoztató kérdésekre!

Egy lábon álló, csak a gyógyturizmusra és a vendéglátásra támaszkodó város Hajdúszoboszló?
Van-e megtartó ereje a városnak?
Hathat-e a vendégmunkások megjelenése a helyi idegenforgalomra?
Létezik-e Hajdúszoboszló és Debrecen között gazdasági érdekellentét?

A Debreciner külső munkatársi, tudósítói pályázatot hirdet hajdúszoboszlóiaknak, ennek részleteit is a nyílt szerkesztőségi ülésünkön ismertetjük.

Hívunk mindenkit, aki érdeklődik a Debreciner iránt, szeretne megismerkedni a munkatársakkal, vannak témajavaslatai, részese akar lenni független újságunk létének!

Várunk november 23-án, csütörtökön 18 órától a Nelson Étterem és Cukrászda különtermében.

Az esemény Facebook-oldala itt található.

Debreciner

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!