Érdekelnek a kreatív dolgok.
ARCOK DEBRECENBŐL
Szilágyi Orsi

Miklovicz-Nyikos Mónika
Engem most azt foglalkoztat, hogy minél önállóbb legyek, és ne kelljen függnöm senkitől. Egy olyan karriert szeretnénk magamnak építeni, hogy megfelelő életkörülményeket tudjak magamnak biztosítani.
Szabadidőmben rajzolok is. Többnyire absztrakt formákat, illetve ruhaterveket. Eredeti végzettségem szerint női szabó vagyok. Szerettem volna ruhatervezéssel is foglalkozni, ezért rajzolok még manapság is ilyen terveket. Sajnos itt a városban nem igazán lehet ruhatervezőként elhelyezkedni. Magyarországon csak Budapesten tudnék ebből megélni. Talán majd egyszer eljutok a fővárosba, ezért is fontos, hogy megteremtsem a saját egzisztenciámat.

Magánarchívum
Érdekelnek a kreatív dolgok: szívesen foglalkozom sminkeléssel és fodrászattal is. Ezek is mind-mind olyan dolgok, amelyek mindenkinek segítenek az önkifejezésben, akárcsak a képzőművészet, így örülnék, ha a későbbiekben ezeket is tudnám valahogyan kamatoztatni.

Magánarchívum
Szilágyi Orsi 21 éves, jelenleg egy utazásszervező cégnél dolgozik.
Az ARCOK DEBRECENBŐL sorozatunkban arról érdeklődünk, hogy éppen kit mi foglalkoztat.