A város polgármestere szerint a megjelenésük félelmet keltett a roma lakosok körében, mégis arra kéri őket, hogy ne vegyenek részt a szeptember 16-ára szervezett rasszizmus elleni demonstráción. A helyi roma önkormányzati vezető elmondása szerint a „feketeruhások” akciójának a célja a provokáció lehetett, a helyiek pedig félnek, hogy megismétlődhet a 2008-2009-es romák elleni gyilkosságsorozat. A debreceni esélyegyenlőségi referens közben a politikai vezetők némaságát és rossz személyi döntéseit kifogásolja. – Frissítés: a szervezők tájékoztatása szerint elhalasztják a hétvégére tervezett tüntetést. – Újabb frissítés (szeptember 14.): a rendőrség a szomszédviszály kapcsán garázdaság és rongálás gyanúja miatt rendelt el nyomozást.
Szélsőjobboldali félkatonai szervezet tartott erődemonstrációt Polgáron egy többségében romák által lakott utcában

Felbolydult az elmúlt napokban Polgár közélete, miután a Mi Hazánk Mozgalomhoz köthető Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) nevű szélsőjobboldali félkatonai szervezet emberei szeptember 6-án kivonultak a Hajdú-Bihar megyei Polgár egy többségében romák által lakott utcájába. A szervezet egy videót is feltöltött a YouTube-csatornájára, amelyben azt állítják, négy nappal korábban egyesek „ostrom alá vették” egy polgári család házát, a rendőrség pedig az érintettek elmondása szerint nem nyújtott nekik hatékony segítséget.

Google Térkép
A közösségi médiában terjed egy helyi lakos videója, amelyen az látható, hogy a szélsőségesek megjelenését követően a roma lakosság az utcára sereglett, valamint a rendőrség is kivonult a helyszínre.
A debreceni esélyegyenlőségi referens szerint érezhető a politikusok némasága
A történtek miatt másnap a helyszínre érkezett Aba-Horváth István, a debreceni székhelyű EU-Roma Országos Egyesület elnöke, a debreceni önkormányzat esélyegyenlőségi referense is, aki azt kérte a helyiektől, hogy a jogszabályoknak megfelelően, a rendőrséggel és az igazságszolgáltatással együttműködve vegyenek elégtételt az őket ért sérelmekért. „Semmilyen más utat nem javaslok nektek, csak azt, hogy a békés egymás mellett élést keressétek” – fogalmazott.
Aba-Horváthot kerestük telefonon, de cikkünk megjelenésééig nem tudtuk elérni. A közösségi oldalán szeptember 11-én egy hosszú bejegyzésben figyelmeztetett a MÖM országos szervezkedésére. Többek között azt írta, a politikusok hangja – akik szerinte „élet-halál urai” – nélkülözhetetlen a roma közösség társadalmi elfogadásához és beágyazásához. „Ezen a területen is érezhető a némaság, vagy a rossz személyi döntések, ami nem erősíti a cigány közösség összetartozását!” – hívta fel a figyelmet.

Koppányi Szabolcs
A kialakult helyzet miatt szeptember 9-én egy lakossági fórumot is tartottak Polgáron, amelyen részt vett Lakatos Oszkár, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökhelyettese, valamint Tóth József (DK), a település polgármestere is.
A polgármester kéri, hogy ne vegyenek részt a rasszizmus elleni tüntetésen
Tóth szeptember 11-én egy közleményt adott ki a város közösségi oldalán, amelyben azt írta: egy szomszédvita fajult odáig, hogy „feketeruhás emberek” egy csoportja érkezett Polgárra, akiknek a jelenléte félelmet keltett a helyi roma lakosok körében. A történteket a település közbiztonsági egyeztető tanácsának ülésén, a rendőrség, a polgárőrség és a kisebbségi önkormányzat helyi vezetőivel értékelték, valamint – állítása szerint – a fontosabb kérdésekben közös álláspontra jutottak.

Polgár Tóth Tamás
A polgármester közölte, helytelenítik és nem tartják indokolhatónak a feketeruhások megjelenését, akik rossz emlékeket idéztek a roma lakosokban, miközben károsnak tartják egy-egy polgári roma személy ténykedését is, akik „a történést felnagyítva és eltorzítva indulatokat korbácsoltak a közösségi felületen”. Mint írta, a rendőrség megerősítette a településen a járőrözést, és megvizsgálják azt is, történt-e szeptember 6-án este garázdaság.
Tóth József arról is beszámolt, hogy a lakossági fórumon elmondta, az itt élők biztonságának megőrzése mindenek felett álló közérdek. A megjelenteket türelemre és megfontoltságra kérte. „Azt is elmondtam, hogy aki a városunk nyugalma ellen tesz, akár valótlan információkkal, azzal polgármesterként szemben állok és minden törvényes eszközzel fel fogok lépni ellene” – fogalmazott.
A Gyomaendrődi Összefogás Egyesület még az eset előtt, szeptember 3-án tette közzé a közösségi oldalán, hogy szeptember 16-án 16 órától demonstrációt szervez a rasszizmus ellen Polgáron. Nekik Tóth József azt üzente, ne tartsanak a városban semmilyen demonstrációt. A polgári romákat közben arra kérte, „ne üljenek fel önző egyéni érdekeknek, s ne vegyenek részt a politikai hangulatkeltő rendezvényen”.
Félnek, hogy újra megismétlődhet a romák elleni gyilkosságsorozat
Balogh Gusztáv, a polgári roma nemzetiségi önkormányzat elnöke is arról beszélt a Debrecinernek, hogy egy rossz szomszédi viszony eredményezte a történteket. Mint mondta, a MÖM tagjai kamerázták és fényképezték a romák által lakott házakat, ami nagy felháborodást keltett a körükben. Balogh a helyszínre érve megkérdezte a szélsőségeseket, miért csinálják ezt, akik azt válaszolták, jöttek segíteni, mert a rendőrség szerintük nem végzi a dolgát. A roma önkormányzati vezető úgy látta, a MÖM megjelenésekor nem történt olyan incidens, amely miatt fel kellett volna lépnie a rendőröknek. „Itt mi cigányok és magyarok békésen élünk, senkinek sem hiányzik, hogy a feketeruhások elkezdjenek igazságot tenni” – fogalmazott.

YouTube
Balogh Gusztáv elmondta, a helyiek még másnap is tapasztalták a szélsőségesek jelenlétét, akik drónfelvételt készítettek a területen. Emlékeztetett, a 2008-2009 között zajlott romák elleni gyilkosságsorozat miatt már önmagában a MÖM által viselt ruházat is félelmet kelt a körükben. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az autópálya-lehajtó mindössze három percre van az érintett utcától. Ezzel ismét a gyilkosságsorozatra utalt, az akkori debreceni elkövetők ugyanis jellemzően az autópályát használták a támadásaik során. „A lakások mögött van egy nagy gyep. Ha ott lejönnek, észrevétlenül bejöhetnek. Reméljük, hogy nem lesz folytatás” – mondta. Arra a kérdésünkre, hogy mit tud tenni a roma önkormányzat a lakosok biztonsága érdekében, Balogh Gusztáv azt felelte, együttműködnek a rendőrséggel és a polgárőrséggel, valamint segítenek a bejelentések megírásában.
Úgy látják, a MÖM azért jelent meg a városban, hogy provokálja a helyi romákat. „A szemükbe nevettek, kamerázták őket, azt mondták nekik, »el fogtok pusztulni«” – sorolta, hozzátéve, hogy az üzengetések oda-vissza zajlottak a szélsőségesek és egyes romák között. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a helybéli romák döntő többsége a békés egymás mellett élés pártján van. „Itt születtünk, itt szeretnénk meghalni, ez a mi hazánk” – magyarázta.
A Mi Hazánk megyei vezetője nem nyilatkozik
Megkérdeztük a történtekkel kapcsolatban Nagy Zoltánt, a MÖM-höz közel álló Mi Hazánk Mozgalom Hajdú-Bihar megyei elnökét, ő azonban nem kívánt nyilatkozni az ügyben, mondván, ez nem a párt akciója volt. Elismerte ugyan, hogy van kapcsolat a két szervezet között, hallott is a MÖM polgári megjelenéséről, azonban az események részleteivel – a saját elmondása szerint – nincs tisztában.
Az ORÖ kéri a szélsőséges szervezet feloszlatását
A Népszava szeptember 12-én írta meg, hogy az ORÖ azt kérte az ügyészségtől, hogy indítson törvényességi felügyeleti vizsgálatot a MÖM-öt fenntartó Magyar Önvédelmi Egyesület ellen, valamint kezdeményezze a szervezet feloszlatását.
Frissítés: elhalasztják a tüntetést
Cikkünk megjelenése után arról értesültünk, hogy elmarad a Gyomaendrődi Összefogás által szervezett demonstráció. Telefonon beszéltünk Raffael Attilánéval, a szervezet elnökével, aki megerősítette, hogy a feszült helyzet miatt 2-3 héttel későbbre halasztják a tüntetést. Mint mondta, tartanak attól, hogy egyes roma vezetők uszító céllal vennének részt a rendezvényen, vagy akár a MÖM emberei is megjelenhetnek ott.
Újabb frissítés: a rendőrség nyomozást rendelt el
A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság szeptember 14-én arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a MÖM megjelenése során 14 személyt igazoltattak, az eset előzményeként kialakult szomszédviszály kapcsán pedig a Hajdúnánási Rendőrkapitányság garázdaság és rongálás vétség gyanúja miatt nyomozást rendelt el.
A Szabad Európa is érdeklődött a rendőrségnél az üggyel kapcsolatban. Nekik azt is megírták, nem történt az eset során tettlegesség, sem személyi sérülés. Cáfolták továbbá, hogy a MÖM tagjai esténként a település utcáit járnák, ahogy arról sincsenek információik, hogy a szélsőjobboldali szervezet nem Polgáron lakó tagjai közül többen továbbra is a településen lennének. Közölték azt is, hogy szeptember 6-a óta nem történt konfliktus a településen.
Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!
Ez a cikk a „Szabad oldal” kezdeményezés részeként jelent meg, együttműködésben a Szabad Európával.
