A Szovjet Film Ünnepének első hetén gyűlt össze ez a nézőszám. – Néplap, 1955. március 20.
UGYANAKKOR
147 531 nézője volt a szovjet filmeknek
Megyeszerte vetítettek szovjet filmeket a hajdú-bihari mozik, az ünnepség első hetében 147 531 nézőt tudtak a filmszínházakba csalogatni – jelentette a Néplap.
Debrecenben a Béke mozit látogatták a legtöbben. Itt a Szitakötő című színes, zenés filmvígjátékot vetítették, de nagy látogatottságnak örvendett a Víg mozi is, ahol az izgalmas Modern kalózokat láthatta a közönség. A Néplapban közölt írás szerint a megnövekedett nézőszám a hét elteltével sem csappant meg, mivel az akkor terítékre kerülő Bátorság Iskolája és az Őserdő foglyai is hasonló számú érdeklődőt vonzottak.

A debreceni újság szerint a nézők számána csökkenésétől később sem kell tartani. Arra számítottak, hogy a Tőr és a 13-as számú ügynök című filmeket is felfokozott érdeklődéssel várja majd a nagyérdemű.
Az UGYANAKKOR rovatunkban debreceni kötődésű korábbi újságokból jelenítünk meg aznapi írásokat. A rovat szerkesztője Papp Dávid. Az UGYANAKKOR további cikkei itt olvashatók.