Vészes irányba akarja vinni Debrecent az az önkormányzati mandátumok megszerzésére törekvő igyekvés, amelyik emberekkel rémít pusztán azért, mert ők Kínából érkeztek.
CSÜTÖRTÖK
Nem a kínai emberekkel van baj, hanem velünk
Akik amiatt hagynak fel Puskin vagy Dosztojevszkij, netalán Szolzsenyicin olvasásával, akik azért utasítják el Csajkovszkij vagy Muszorgszkij zenéjének hallgatását, mert a putyini Oroszország megtámadta Ukrajnát és gyalázatos háborút folytat ellene, azok buta emberek.
Akik a kínai emberek ellen keltenek hiszteroid gyűlöletet annak okán, hogy a magyar kormány és a debreceni fideszes városvezetés akaratából súlyos környezeti kockázatokkal járó gigagyárakat építenek a város köré kínai cégek, azok nem pusztán buták, hanem gazemberek, számító politikusok akkor is, ha „civilnek” adják ki magukat.
Egy jobb városi általános iskolában, egy közepes középiskolában a még mélységesen meg nem alázott és szakmájukhoz mindig hű tanárok a kötelező nemzeti tananyagon túl is arra okítják a gyerekeket, hogy Kína egy hatalmas ország, ahol rengetegen élnek, nyelvük sem azonos, és vannak ott súlyosan elnyomottak is milliószám, a rezsim pedig diktatórikus.
Debrecen belvárosában van olyan igen kedvelt kínai kifőzde, aminek a tulajdonosát már csak a helyiek által neki adományozott magyar keresztnéven emlegetnek. A debreceni Zsibiben fellelhető kínai konyha előtt sorok állnak. Ha az egyre inkább elszegényedő magyar emberek zoknit vagy ceruzahegyezőt akarnak venni olcsóbban, akkor az Ázsia Centrum áruházába mennek Debrecenben.
Kínaiak. Sokan vannak itt is, nincs nemzetiségi kisebbségi önkormányzatuk a városban, visszahúzódva élnek, alig tudunk róluk valamit. Nem tudjuk, ki miért tévedt a világnak ebbe a kietlen szegletébe, hozzánk, talán a szegénység üldözte ide őket, talán az államvezető Kínai Kommunista Párt elől menekültek.
És akkor most egyesek a kínaiak gyűlöletére hívnak fel, ösztönöznek utálatra debreceni polgárokat az önös politikai érdekeik okán? Netán húzzuk még mélyebbre Debrecent? Tegyük a kálvinizmust befogadó várost az elutasító megbélyegzés honává? Gyűlöletkeltéssel győzzük le a gyűlöletkeltő Fideszt helyben?
Debrecent nem a kínaiak teszik élhetetlenné, ha az lesz, ha az lenne, hanem a saját városvezetése, netán oppozíciója, de leginkább az ország kormánya.
(Ez a jegyzet – mint ahogy az itt megjelenő összes publicisztikai írás – a szerző véleményét tükrözi.)