A külügyminiszter nevében a külügyi államtitkár válaszolt – igen szűkszavúan. „A beruházásokról minden esetben a tárgyalások lezárása után Szijjártó Péter tájékoztatja a közvéleményt, ahogy ez az elmúlt években folyamatosan meg is történt.”
Nem cáfolta Menczer Tamás, hogy újabb akkugyár épülhet Debrecenben – Magyar Hang
Írásbeli kérdést intézett Ungár Péter (LMP) Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterhez, az ellenzéki képviselő azt szerette volna megtudni, épül-e új akkumulátorgyár Debrecenben. Sajtóhírek szerint ugyanis a Ningbo Zhenyu Technology 65,9 millió dolláros – mintegy 23 milliárd forintos – beruházással tervez létrehozni üzemet, amelyben az elektromos autók akkumulátoraiban használt precíziós alkatrészeket gyártanak majd – emlékeztet a Magyar Hang.

Czeglédi Zsolt/MTI
Az új telephely várhatóan 2027 végén kezdi meg működését. Ungár azt kérdezte a tárcavezetőtől, hogy meg tudja erősíteni az értesülést, illetve hogy mekkora víz- és energiaigénye lesz az üzemnek, azokat milyen forrásokból tervezik biztosítani? A képviselő tíz kérdést tett fel, többek között azt is, hogy mekkora állami forrást szánnak a fejlesztésre, és pontosan hol épülne föl a gyár.
További részletek a Magyar Hang információjában olvashatók.