A nyomok nagy részét szombat reggel tüntették el, elfűrészelték a leszakadt ágat, és szabaddá tették az autókat. E művelet után vállalkoztunk arra, hogy lemegyünk sétálni és szétnézünk a környéken.

A ház előtt láttuk a leszakadt ág maradványait, valamint a felszabadult autókat, amelyek csodálatos módon csak alig sérültek, egy horpadás látszott csupán. A hely, ahol tegnap az ablakból mi csak a megálló vizet láttuk, átváltozott, egy hatalmas lezárt lyuk éktelenkedett ott. Folytattuk hát a sétánkat a megszokott parkokban. Az előttünk lévő kisebb sérülésekkel megúszta. Ezután mentünk át a Vármegyeháza utcára, amelyik az egyik oldalon épnek tűnt, míg a másikba nem tértünk be, ugyanis itt már a járdáról látszott, hogy egy fát tövestől csavart ki az éjjeli vihar.

Utolsó állomásunk mindig a Petőfi téri park szokott lenni. Megnéztük az itteni helyzetet is. Meglepetésünkre a nem rég ültetett csemetefák teljesen épek voltak. Egy-két nagyobb fát ugyan itt is megtépázott a szél, de semmiféle olyan durva körülményt nem láttunk, mint a házunk előtt. Az itteni sétánk abból szokott állni, hogy Lulu a füves részen futkározik, egyébként pedig a térköves úton teszünk néhány kört, amíg el nem fárad. Ezúttal a füves részt inkább hanyagoltuk, elsősorban a sár miatt. Hiszen ha Lulu ide beszalad, akkor nem csak a mancsai lesznek koszosak, hanem séta közben lábaival felveri a sarat a pocakjára, vagy még feljebb, így a séta végeztével sártacskóvá válik, ami mindenképpen fürdéssel járna. Lulu pedig gyűlöli a fürdést, ezért úgy láttuk, mindenkinek az lesz a legjobb, ha a zöldben futkározás most kimarad.

A térköves részén tettük a körünket, illetve tettük volna, azonban hamarosan úttorlaszba ütköztünk – egy hatalmas leszakadt ág közölte velünk Gandalf módjára: „nem jöhetsz át!”. Úgy döntöttünk, megyünk a másik irányból, és onnan jövünk újra vissza. Egyébként jellemzően nem kihagyható ez a rész, ha például a Nagyállomás felé tartunk a parkból, és nem szeretnénk az aluljárón át menni (Lulu fél az aluljáróban). Körbementünk tehát, de újabb faakadályba ütköztünk. Ugyan a két akadály kikerülhető lett volna, ha vállaljuk a sáros földdel való találkozást, de ezt most semmiképp sem akartuk. Szerencsére nem is volt cél a túloldalra vezető zebra, így innen is visszafordultunk. Kissé meglepetten sétálgattunk tovább, soha nem teljesen bejárva a megszokott körünket. Különös volt, hogy mennyire átalakíthatja az utcaképet, a reggeli sétánkat egy éjjeli vihar.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!