Az uniós statisztika szerint nem állunk olyan jól az egy diákra jutó pedagógusok terén, mint ahogy azt Kósa Lajos mondta

A Telex három hajdú-bihari országgyűlési képviselőt is megszólaltatott a státusztörvényként elhíresült jogszabály elfogadása kapcsán. Az Eurostat 2020-as adatai nem támasztják alá Debrecen volt polgármesterének kijelentését, amely szerint az Európai Unió tagországainak felső harmadában vagyunk a tanár-diák létszámarányt tekintve.

Július 4-én az Országgyűlés a Fidesz és a KDNP szavazataival elfogadta a státusztörvény néven elhíresült törvénytervezetet, amely jelentős változásokat eredményez a pedagógustársadalom életében, többek között megszünteti a közalkalmazotti jogviszonyukat és „vezényelhetővé” teszi őket az adott tankerületen belüli másik oktatási intézménybe.

A Telex a szavazás apropóján számos kormánypárti országgyűlési képviselőt szólaltatott meg, köztük három hajdú-biharit, Kósa Lajost (1-es választókerület), Tasó Lászlót (3-as választókerület) és Bodó Sándort (5-ös választókerület) is szóra bírták.

Nem állunk rosszul, de olyan jól sem, ahogy Kósa mondja

Kósa Lajos azt mondta, lehet, hogy lesznek felmondó pedagógusok, de ő azt gondolja, hogy a törvény jó. Arra a kérdésre, hogy miért nem olyan lépést tettek, amellyel vonzóbbá tennék a pedagóguspályát, azt felelte, azért, mert „nincsen rózsa tövis nélkül”. Hozzátette, el tudja képzelni, hogy van, akit bánt vagy sért, hogy vezényelhetővé válik, ugyanakkor kevés a szaktanár, ezért valamit csinálni kell.

Kósa egy másik jelenetben – a fenti kijelentésének némileg ellentmondva – azt kezdte el fejtegetni, hogy az Európai Unió többi országához viszonyítva nem is olyan súlyos a magyarországi tanárhiány. „Ha azt nézzük, hogy egy tanárra hány gyerek jut, a magyar iskolarendszer az Európai Unió első harmadában van. Olyan országokat előz meg, mint Franciaország” – magyarázta. Hozzátette, nem azt mondja, hogy jól el vagyunk látva tanárokkal, csak az arányokat szemlélteti.

Kósa Lajos tanár/diák arányról szóló gondolatmenetét árnyalja az Európai Bizottság statisztikával foglalkozó főigazgatósága, az Eurostat 2020-as adatokon nyugvó – legfrissebb nyilvánosságra hozott – kimutatása, amely szerint az általános és középfokú oktatásban az egy tanárra jutó diákok arányát tekintve a 27 EU-tagállam közül a 11. helyet érjük el (Írország és Szlovénia adatai nem álltak az Eurostat rendelkezésére). Így tehát – habár uniós szinten valóban nem állunk ezen a téren kirívóan rosszul – kijelenthető, hogy az Eurostat számai alapján Kósa nem teljesen mondott igazat. Az általa példaként említett Franciaországot egyébként az Unió államai közül egyedül a legrosszabbul teljesítő Hollandia nem előzi meg.

Eurostat

ec.europa.eu

Kósának egyébként van pedagógus kötődése, a már elhunyt édesapja, Kósa Lajos matematika-statisztika szakos tanár volt Debrecenben, nyugdíjazása előtt a Bethlen Gábor Közigazgatási Technikumban tanított, valamint gyakorlatioktatás-vezetőként vett részt az intézmény irányításában.

Tasó visszautasítja a hátsó szándékot

Tasó László a Telexnek végig egyes szám többes személyben beszélve kifejtette, nagyon bíznak abban, hogy a pedagógusoknak „le fog jönni” a törvény szövegéből, valamint a végrehajtási rendeletekből, hogy az új törvénnyel a megbecsülésüket akarják növelni. Mint mondta, visszautasítják, hogy bármilyen hátsó szándék vezérelte volna őket.

Bodó szerint a világon sehol sem elégedettek az oktatással

Bodó Sándor, aki korábban a sárrétudvari általános iskola igazgatóhelyettesi tisztségét látta el, a Telexnek arról beszélt, hogy minden, a kormány által előkészített törvényben vannak hibák, de jelen esetben ezeknek a korrekciója szerinte már megtörtént, így az „mindenképpen működőképes”.

A politikus azt kérdezte a Telex munkatársától, hogy a családos barátai mit válaszolnának arra a kérdésre, hogy teljes mértékben elégedettek-e az iskolával. Az újságíró erre visszakérdezett: Bodó ismerősei elégedettek-e a közoktatással? „A többség azért azt mondaná, hogy nem elégedett” – felelte a képviselő, majd megjegyezte, szerinte a világon mindenhol azt válaszolnák egy ilyen kérdésre, hogy lehetne jobb a helyzet.

Az újságíró kérdésére, miszerint nem hiányolja-e Bodó Sándor a törvényből annak a látszatát, hogy a kormány vonzóbbá akarja tenni a pedagóguspályát, a politikus azt válaszolta, „ezt bízzuk a részletszabályokra”. Úgy látja, az a közel 40 módosítás, amelyet a pedagógus szakszervezetek kérésére és a Fidesz-frakció pedagógus tagjainak kérésére beépítettek a törvénybe, alkalmassá teszi azt arra, hogy „építkezzünk tovább”. Arra a kérdésre, hogy mit üzenne azoknak, akik felmondanának a törvény elfogadása miatt, úgy reagált: „ne tegyék, várjanak, tanítsanak, alakulni fog”.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...