Külföldi hallgatók csapatai mutatták be tradicionális nemzeti ételeiket a Debreceni Egyetem gasztrofesztiválján

A jegybevételt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány számára ajánlották fel.

Május 19-én, pénteken az International Food Day nevű nemzetközi gasztronómiai fesztivált tartották a Debreceni Egyetemen, a központi épület előtti téren. Az intézmény sajtóközpontjának beszámolója szerint 24 nemzet ételeit kóstolhatták azok, akik jegyet vásároltak. A bevételt az International Student Union (ISU) a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány számára ajánlotta fel. Az eseményen az egyetemen tanuló külföldi hallgatókból álló zenekarok is felléptek, valamint nemzetközi egyetemistákat kértek fel dj-knek is.


International Food Day – Debrecen, 2023.
Galéria: International Food Day – Debrecen, 2023. (A KÉPRE KATTINTVA MEGNYÍLIK A GALÉRIA)
Polgár Tóth Tamás

A gasztrofesztiválon a Debreciner munkatársai is megjelentek. Ahogy az a videónkból is látszik, a Debreceni Egyetem főépülete előtti területen péntek délután fiesztahangulat uralkodott. A helyszínen döntően külföldi hallgatókkal lehetett találkozni.

Az International Food Dayt 2005 óta rendezik meg. 2019-ben komoly botrányt okozott, hogy a Debreceni Egyetem a budapesti kínai nagykövetség és a magyar kormány nyomására megtiltotta a tajvani hallgatóknak, hogy Tajvanként vegyenek részt a programon.

Idén is több olyan csapat mutathatta be nemzete tradicionális konyháját, amely országokat nem minden állam ismer el a nemzetközi diplomáciában. Így például Koszovó és Palesztina és részt vett a Food Dayen. Tajvantól eltérően azonban ezen országok önállóságát elismeri Magyarország.

Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...