Kipróbáltam a vívást, megtetszett.
ARCOK DEBRECENBŐL
Mátyás

Miklovicz-Nyikos Mónika
Az orvosin tanulok, tehát leginkább az orvoslás foglalkoztat. Nagyszüleim, és a szüleim is orvosok, tehát nem is igazán volt más elképzelésem.
Emellett online pókerezek, és ezzel egyébként pénzt is tudok keresni, ez egy nagy hobbi számomra.
A sportot is nagyon szeretem, vívással is foglalkozom szinte versenyszerűen. Ez úgy jött, hogy édesanyám nagyon fontosnak tartotta, hogy sportoljak. Először jött az úszás, de azt meguntam, és végül a vívásnál kötöttem ki, már több mint 6 éve vívok. Anyukám is vívott, mondta, hogy nagyon szerette, és próbáljam ki én is. Kipróbáltam, megtetszett, a társaság is jó volt.

Miklovicz-Nyikos Mónika
Az ARCOK DEBRECENBŐL sorozatunkban arról érdeklődünk, hogy éppen kit mi foglalkoztat.