VOKSVÉLEMÉNY

„Egyedül nem megy”

Vannak új arcok, de ugyanúgy a régi megcsontosodott körülményekben kell vergődniük, mint a régieknek. Bár kitalálhatnak még friss megoldásokat, hát úgy legyen.

– Hozzászólás Antal Sándor Endre írásához

Karanténba az állampárt zárja újra és újra az ellenzéki képviselőket a megfelelő erejű lakossági támogatással. A listán bejutottaknak nincs, és nem is lehet más szerepük a közgyűlésben, mint a gombnyomogatás. A város vezetése – amely a jelentős felhatalmazásukat, akárcsak az országos központi bizottságuk, egyenértékűnek tartja a diktátumokkal történő irányítás engedélyezésével – az így mandátumot szerző képviselőket „demokratikus” díszletként alkalmazza, s hogy ezt tehesse, ahhoz minden eszközt meg is teremtett. Nem tegnap, nem egy hónapja és nem is öt éve. A „futottak még” kategória jegét, az állandósult állapotot megtörni csak azzal lehet – múlt idő -, ha legalább egy ellenzéki, egyéni választókerületet megnyerve
„kakukkfiókaként” tagja a közgyűlésnek. Mert erre már esélyes építeni, nem könnyen letagadható. Ennek híján is marad a változatlanul gyenge ellenzéki, csak listás legitimitás változatlanul gátlástalan további lesöprése.


Debreceni közgyűlés - 2019. szeptember 26.

Koppányi Szabolcs

Dolgozzanak!

Diszkrét megfogalmazás ez: „A helyi narancsosok igaz, hogy felül vannak reprezentálva a médiában..” A szinte totálisan egyoldalú megjelenés jobban kifejezi a helyzetet. Ott tartunk, mint egy kívánságműsorban, hogy „Sajtószabadságot!” követelünk. Kiktől?

Létrejött, a demokráciáért valóban elkötelezettek kezdeményezésére, egy szál szabad sajtó, a Debreciner – ahol most magam is okoskodom. Megfelelő számú előfizetői támogatás nélkül küzd a működés határán. Dolgozzunk! Azon, hogy megmaradjon, még ha egyetlenként is, az elengedhetetlenül szükséges érdemi teret nyújtva az oppozíciónak. A hiányolt egyéb közösségi mutogatás bármilyen mértékű esetleges fokozása ezt – a hangsúlyozom: egyedi orgánumot – hatásában soha nem tudja pótolni. Megszokottan, kellenek a pártok, képviselők helyi oldalai, de azt dőreség feltételezni, hogy a sajátjaikon kívül tömegesen és sűrűn mások is nézegetnék, még a valamit sem. Ha ezzel a sajtóval nem élnének (persze, ha képesek vagyunk fenntartani), akkor tényleg lehet majd kritikáink alanyait ezért joggal lebarmolni.

Dolgozzanak!

A kampányban van némi érdeklődés, előtte-utána vajmi kevés, többnyire a közvélemény figyelmének az érdektelenségbe fulladása a jellemző, még azon kevés ügy esetén is, amihez hozzányúltak. Ami felkavarhat – általában a demokrácia hiánya az nem, ott még soká fogunk tartani –, a folyamatos és mindent átható korrupció. Elvárás, hogy ilyenekkel álljanak ki elsősorban, mert ezzel kapcsolatosan legnagyobb fokú az erős érzet. Dolgozzunk! Azon, ez az igazán nehéz, hogy kijöjjenek belőlünk segítő jogászok, szakterületekhez értő szakemberek, nyilván inkognitóban, mert tudásuk nélkül a képviselők gyakorlatilag tehetetlenek. Azt meg ne várjuk el, hogy a kapálástól az agyműtétig mindenhez értsenek, s azt sem, hogy butuskán kiálljanak bármilyen kellően meg nem alapozott farbával, amit az érintettek könnyedén cáfolhatnak, ha egyáltalán, és kiröhögtetnek. Az jó ötletnek tűnik, többektől is, járjanak sűrűbben a nép közé, mint panaszfelvevő iroda. Nem árt, ha jobban képben vannak, tény. Mivel semmi lehetőségük sincs bármit is „elintézni”, ennek a csodatévő hatásával óvatosabban bánnék.

Dolgozzanak!

Vannak új arcok, de ugyanúgy a régi megcsontosodott körülményekben kell vergődniük, mint a régieknek. Bár kitalálhatnak még friss megoldásokat, hát úgy legyen.

Ők a mi „készletünk”, ha tetszik, ha nem, ennyire tellett. Ami egyedül rajtuk múlik, az az, hogy amit eddig is láthattunk, továbbra is egymást igyekeznek leharcolni, vagy más, talán közösen üdvösebb irányt vesznek.

Váradi László debreceni olvasó

xxx

VOKSVÉLEMÉNY – Várjuk olvasóink véleményét a debreceni választásokkal kapcsolatosan. Levelüket erre a címre küldjék: szerkesztoseg_KUKAC_debreciner_PONT_hu

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...