Az élet kezdetén

Mottó: A fiam iskolába jár, neki államilag előírt kötelezettsége van. Engem nem vettek fel a közmunkába sem. Depressziós vagyok. – Indulj fiam az iskolába, én majd őrzöm a házat!

Miért sírunk mi annyit azon, hogy integrált iskolába járjanak a cigány gyerekek? Több kutatás is megerősítette, hogy a magyarországi roma gyermekek iskolaérett korukban átlagosan magasabb intelligenciával rendelkeznek, mint nem roma társaik, és kifejezetten társaságkedvelőek. Közismert tény azonban, hogy ennek ellenére tanulmányi eredményeik évről évre romlanak. Az okok meghatározása nyilván igen komplex, de itt van a kutya elásva, kérem szépen! Túl sok a nagyon okos ember, aki abból él, hogy kutat minket miközben egy cigány vagy akár egy magyar Matula bácsinak lehet, hogy két hét elég lenne egy-egy ügyben egy sommás vélemény megfogalmazásához, ami eredmény szempontjából semmiben sem különbözik a sok tudós mondanivalójától. Nem azzal van a baj, hogy hű de okos megállapításokat teszünk, hanem azzal, hogy nem tudjuk egyszerűen és mindeni számára érthetően kezelni a helyzetet, amit megvizsgáltunk. Szóval; amit át akarok adni önöknek, az csak néhány következtetés, amivel vagy egyetértenek, vagy nem.

„A roma gyerekek sajátos pszichológiai jegyekkel bírnak, amiket több tudományos kutatás is igazolt már. Bizonytalanok, félénkek és integrációra vágynak. Mindezen vonások társas eredetűek és megértésre várnak. Egymás kölcsönös elfogadása és megértése lenne a sikeres integráció kulcsa oda és vissza is!”

Következtetés: A kölcsönös elfogadás számomra azt jelenti, hogy a szerethetőt, bár nem a kultúrám sajátja, még szerethetem, pláne akkor, ha a saját kultúrám elemeinek átvételét integrációnak hívom. Tessék minket is tanulni, tessék velünk már gyermekként jól és következetesen bánni, korrekciós segítséget nyújtani, de csak óvatosan és kis lépésekben!

„A roma gyerekek bizonytalanok, de ugyanarra vágynak, mint a többiek! A roma tanulók énképe eltér nem roma társaikétól. Egy 2002-ben hetedikes és nyolcadikos osztályokon végzett, önbevalláson alapuló kérdőíves kutatás alapján jellemző rájuk a társas bizonytalanság, önértékelésük ambivalens (két irányba is ható). Énhatáraik elmosódnak, határozatlanok. Ez egyrészt azt jelenti, hogy az önmagukról alkotott képük idődimenziója nem terjed a jövőbe.” (2016.11.14. egy összeollózott blogból, Oláh Juliannától)

Puff neki!!! Emlékeznek a fiúra, aki Tarzanszerűen került vissza a semmiből a társadalomba?! Magyarul: az állapotukból fakadóan – ahonnan az iskolába járnak nap – mint nap – nincs mit tervezniük, mert nem tudják, hogy holnap egyáltalán el tudnak-e indulni vagy kellenek-e egyáltalán! Sokan nem tudják önök közül, de olyan helyre kell ezeknek a gyermekeknek visszatérniük, ahol nincs mit főzni, nincs fűtés vagy akár villany se télvíz idején. Hogy lehet így tanulni?

„Bár önmegítélés alapján valós énjükre a nem cigány gyermekekhez hasonlóan a sokszínűség jellemző – tehát magukat egyedinek és a többiektől etnikumtól függetlenül eltérőnek tartják –, a vágyott énképek roma és nem roma tanulók esetében egybeesnek.” Társaságban különcök. Társas pozícióikra a peremhelyzetben kifejeződő elutasítottság jellemző, létszámaránytól függetlenül részlegesen vagy teljesen elkülönülnek a csoport nem roma tagjaitól. Ez az – egyébként főképp elzárkózásnak (vagy elzárásnak) jócskán betudható – szerepnélküliségük, a csoportmegítélés alapján a közösségi feladatokra való alkalmatlanságot jelzi. nmegítélésükben bizonytalanabbak, azt függetleníteni akarják mások véleményétől.

Tehát a roma gyerkőcök is ugyanolyan tulajdonságokkal szeretnének bírni, mint nem roma társaik, illetve hozzájuk hasonlóvá szeretnének válni, bár úgy érzékelik, különbözőek tőlük. Érdekes, hogy ez a felnőttekre ugyanúgy igaz! Nem lehet, hogy túl sokszor taszítottak ki minket a másságunk miatt a csoportszerepekből?

„Identitásproblémáik vannak, miközben alkalmazkodásra és kötődésre vágynak. A Babus-Gáti-Mészáros szerzőhármas afroamerikai eredményekből kiinduló vizsgálata azt igyekezett alátámasztani, hogy a roma gyerekek választási helyzetekben inkább a többségi nemzet tagjaival, mint saját csoportjuk képviselőivel azonosulnak.”

Megjegyzés: …és a felnőttek? Kedves Olvasóim! A felnőttek ugyanúgy éreznek! A nagy fehér főnök, ha kétszer olyan hazug, mint a kis cigány főnök, akkor is ő kell nekik. Jobban bíznak a felnőtt romák is egy tőlük idegen fehér ember szavában, mint a saját vezetőik szavában. Talán az miatt, hogy ha valaki közülünk felkapaszkodik az asztalra, éppen a sajátjai húzzák onnan vissza! Ezt nem a brit tudósok állapították meg, hanem én, aki néhány mirtuszágat levertem már a nagy fehér, cigányokat megvezető bwanák fejéről.

„Három, a szegregáció különböző fokán lévő iskolákban felvett fényképválasztásos teszt szerint (a gyerekeknek nyolc fotóból kellett a szimpatikusakat választani, amiből négy romát, négy nem romát ábrázolt) a gyermekek annál gyakrabban preferálják a nem roma fényképalanyokat, minél kevesebb a lakóhelyükön beilleszkedett roma lakosság.”

Jajajaj, beilleszkedett és kiilleszkedett emberek, kik ezek a tudósok, te?! Orosz Mihály Zoltán követői? ..és kik mondják meg ezt? Az építők, akik szubjektíve ítélnek arról, hogy kik a rombolók? A cigánygyerek nem számítógépes alaplap, hanem ember!

„Ezeket a megfigyeléseket később mások más eljárásokkal is megerősítették. Például ha roma gyerekek választhatnak a közül, hogy tipikus roma jegyeket hordozó vagy a többségi nemzet karakterjegyeit viselő babával játszanak, szignifikánsan többször választották az utóbbit. Mindez azért is érdekes, mert úgy hat, a roma gyerekek nem vagy csak kevéssé szeretnének kultúrájukkal és kulturális gyökereikkel, közegükkel azonosulni. A hozott identitás és kultúra ápolása, elsajátítása és megőrzése pedig kölcsönös alkalmazkodási, megértési és elfogadási folyamat. Ennek kell közös célunknak lenni, ez a feltétele a sikeres integrációnak.”

…de ki fogja ezt erősíteni bennük egy kirekesztő közegben, ahol elég egy ember, aki ellenséges, előítéletes, elutasító velük szemben, és már történik is a zárás! Hm?

Egy rövid összegzés és már itt se vagyok! A gyermekek különböző állapotukban kerülnek be nap mint nap az iskolába. Hozzák magukkal az otthon tapasztaltakat, a felnőtt szüleik viselkedésmintáit, és akaratlanul alkalmazzák is azokat. Bárhonnan is jönnek. Legszívesebben azt mondanám, hogy akkor legyen szegregáció és verseny (ha már úgy is szegregálnak), bízzák rám, én megoldom! De nem teszem több okból sem! Az egyik ok, hogy a szegregált iskolák felszereltsége gyengébb, a tanítókat inkább csak a plusz normatíva motiválja, mert egyébként jóval képzetlenebb és a tanulás szempontjából fejletlenebb gyermekeket (míg más területeken sokkal fejlettebb gyermekeket) sokkal nehezebb nevelniük, tanítaniuk. Mindezek ellenére én még olyat nem tapasztaltam egy-két „kirakatszerű műiskolán” kívül, hogy szinte minden tanító, pedagógus, tanár (még az igazgatót is beleértve) jól képzett, szakképzett cigány ember lett volna valahol. Pedig vannak nagyon jó szakembereink, akik munka nélkül tengődnek, hülye projektekben jópofiznak egy-egy hülye cigánynak! Gyerekeket lehet, felnőtteket nem lehet szegregálni kérem? De most tegyük félre az utópiát!

Egy darab jólelkű, értelmes és vezető hajlamokkal rendelkező fehér gyermek képes csodát teremteni, ha a szülei nem előítéletesek. Egy darab igazán szakértő pedagógus képes csodát teremteni, együtt pedig a példamutatással egy olyan közeget alkotni, ahová jó járni a hátrányos helyzetű, szerencsétlen sorsú gyermeknek is. Őket kell megtalálni és segíteni, mert felnőttkorban nem mindegy, hogy találkoztak-e egymással az életben a rasszjegyeiket viselő gyermekek (legalább az iskolában), vagy akkor méregetik egymást ellenszenvekkel teli, amikor együtt kell dolgozniuk, együtt kell építeni az egyébként is a társadalmi, gazdasági és erkölcsi válságban lévő kis országunkat. Nem lelátó meg beton kell, hanem társadalmi szintű mérnökösködés, hogy képesek legyünk a jövőt is építeni…

Jaj, istenem, ez csak nem azt jelenti, hogy társadalmi szinten az önmagukról alkotott képünk idődimenziója nem terjed a jövőbe?!