Már legalább négy évvel ezelőtt, 2019-ben be kellett volna fejezniük, de voltak ennél jóval korábbi ígéretek is.
MOSOLYALBUM
Még nincs kész a debreceni Csokonai Színház felújítása, de már politikai sikerhelyszín az épület

facebook.com/drpappl
Meglátogatta a napokban Csák János
kulturális és innovációs miniszter, akit elkísért három debreceni országgyűlési képviselő, egy polgármester és két alpolgármester is.

facebook.com/drpappl
„A remények szerint idén elkezdődik a tervezés, a kivitelezési munkák pedig 2018-ban indulhatnak. Debrecen idén 252 millió forintot kap a fejlesztésre, jövőre 5,2 milliárd forintot, 2019-ben pedig 610 millió forintot költhetnek a befejező munkákra” – olvasható jelenleg is a 2017-es áprilisi közlemény
Debrecen hivatalos fejlesztési oldalán.

facebook.com/drpappl
A MOSOLYALBUM rovatunk korábbi fotói itt láthatók.