De ha őszinték szeretnénk lenni mi is és ők is, az egyetlen logikus következtetés, hogy ez kudarc volt. Annak ellenére, hogy országosan számos helyen nemhogy a 2006-os vagy azelőtti állapotokhoz való visszarendeződést láthatunk, de akár komoly előretörést és sikereket az ellenzék részéről, Debrecenben ebből semmi nem érződik.

Sőt a magát mindenféle jelzővel illető ellenzék még pozíciót is veszített. A kilenc kompenzációs listáról kiosztott helyből kettőt sikerült megszereznie a lényegében érdemi munkát és kampányt felmutatni képtelen, (szintén) csak a listás helyekre pályázó Civil Fórumnak, ezzel megduplázva a képviselői számát és valaha volt legjobb eredményét elérni. Ezzel pedig nem az ismételten minden egyéni választókerületet behúzó Fidesztől vett el széket, hanem az ellenzék többi részétől.

De mi is vezethetett ehhez az eredményhez? Az is nagyszerűen képes megmutatni az okokat, ha egyszerűen elolvassuk, mit is nyilatkoztak az ellenzéki formációk vezetői vasárnap éjszaka az eredményeket látva. És most nem az emberi kicsinyesség kinyilatkoztatásaira gondolok, amikor a vereség után egyből az a legfontosabb, hogy a másik ellenzéki szövetséget becsméreljék az ellenfelek (mindkét fél részéről volt erre példa), hanem ami a politikai vakságot mutatja.

Varga Zoltán például a következőt állította: „Ugyanakkor ne feledjük, hogy egy féldiktatórikus rendszerben, erős jogi propaganda támogatásával, ellenszélben kellett dolgoznunk. Mi szűk háttérrel rendelkeztünk, míg a Fidesznél szerintem még a városházi dolgozók is kötelezően őket nyomták.” Káposznyák István ugyanezt a gondolatot így fogalmazta meg: „Szűkös lehetőségeink voltak, s minket folyton gáncsoltak, jogi eszközökkel gátoltak. A Fidesz egy mindent egy lapra feltevő kampányt folytatott, mindenáron nyerni, akár a másik fél eltiprásával vagy bemocskolásával is.”

Mintha nem ugyanez lett volna igaz az egész országban. Sőt Debrecenben az ellenzéknek nem kellett lehallgatásokat, rendőrségi vegzálásokat, megkérdőjelezhető hátterű szórólapokat és teljes szélességű lejárató kampányokat elviselnie sem. Budapesten, Józsefvárosban, Pécsett, csak hogy néhány példát említsünk, ezeken a gondokon felül tudott emelkedni az ellenzék.

Madarasi István baloldali dominanciáról beszélt, mintha ennek bármi értelme lenne. Nemhogy az elméletileg 9, valójában sokkal inkább 7 fős ellenzéknek nem lesz ismét semmi ereje a 33 fős közgyűlésben, de ebből a hét főből is ők csupán egy 4 fős frakció tagjai lesznek. Madarasi István pedig ennek a 4 fős frakciónak is csak egyetlenegy nem DK-s tagja. Ezek után a dominancia szót használni meglehetősen elhamarkodott döntés volt. Valami, amit nem szívesen látunk egy városi vezetőtől.

De a másik ellenzéki szövetség részéről Kőszeghy Csanád Ábelnek sem sikerült a legfontosabb dolgokat meglátnia, szerinte a legfontosabb probléma az volt, hogy még a DK is tízszer annyi pénzzel rendelkezett, mint ők. Jármi Péter szerint pedig jó kampányt folytattak. Pedig, ha egy kampány csupán a harmadik helyre képes bevinni a jelölteket, ha a párt kiesik és elveszti egyetlen képviselői helyét is, az nehezen nevezhető jó kampánynak. Mándi László volt az egyetlen, aki nem kezdett azonnal magyarázkodásba, hogy a Momentum mire jut az értékelése során, arra még várnunk kell.

Debrecenben valóban nem sikerült megteremteni a teljes ellenzéki összefogást, ami nem segít, de nem is lett volna azonnali és biztos recept a sikerre. Az összefogás nem azért működik, mert automatikusan összeadódnak a szavazatok. Sokkal inkább a hiánya az, ami nem működik. Egyszerűen arról van szó, hogy nem lehet elhitetni a választókkal, hogy valakik képesek irányítani egy várost vagy egy országot éveken keresztül, ami irdatlanul sok kompromisszummal jár, ha arra sem képesek, hogy ezt az egyszerű feladatot megoldják, hogy egymással normális keretek között párbeszédet folytassanak és egyezségre jussanak.

Azonban ha megfelelőek a jelöltek, akkor még a teljesség hiánya nélkül is győzedelmeskedhetett az ellenzék. Pécsett az LMP nem volt hajlandó a teljes összefogásba beleállni, illetve két további független jelölt is indult, Péterffy Attilának mégis sikerült elhódítani a polgármesteri széket. Budapesten és Salgótarjánban például összesen 4, Miskolcon és Egerben vagy számos budapesti kerületben is 5-5 jelölt indult.

Győr példája is jól mutatja, hiába az egész országot megrengető botrány, hiába adott minden eszköz valakinek a teljes politikai megsemmisítéséhez, ez mind nem elegendő, ha nincs a másik oldalon valaki, aki ezzel a lehetőséggel élni képes, aki tud megfelelően és időben reagálni, aki képes elhitetni, hogy ő képes valami különbözőre, valami jobbra.
Ez ugyanúgy igaz a másik irányba is. Szegeden vagy Hódmezővásárhelyen a Fidesz volt képtelen alkalmasnak látszó jelöltet találni. És Tarlós István sem véletlenül nem kapta meg automatikusan a lehetőséget, hogy beteljesüljön vágya és nyugdíjba vonulhasson.

Ferencvárosban Baranyi Krisztina fölényes győzelmet aratott, pedig a mögötte köttetett összefogás sem született meg egyszerűen. Azonban annak ellenére, hogy a Fidesz itt is 17-ből 11 képviselői hellyel rendelkezett, és 2017-ben bizottsági tagságától is megfosztották Baranyit, ő azonban rengeteg munkával országos botrányokra derített fényt, vitathatatlan érdeme van a bérlakások, a parkolók és a fővárosi környezetszennyezések körüli problémák földerítésében. Ennek köszönhető, hogy a hatalmas ellenszél ellenére hamarosan ő vezetheti a kerületet. Mindeközben sem Varga Zoltánnak, sem Kőszeghy Csanád Ábelnek, aki ráadásul a pénzügyi bizottság vezetője volt, nem tűnt fel egy gyanúsnak mondható debreceni ingatlanbiznisz, és csak azután futotta egy sajtótájékoztatóra, miután azt a Magyar Hang újságírója kinyomozta és megírta.

Az a nagy probléma Debrecenben, hogy az emberek nem mentek el szavazni. Itt sokkal kisebb volt a részvételi arány, mint az országos átlag (35,29% a 48,58%-kal szemben). Papp László 35 ezer szavazatot szerzett. Ha a város csak az országos átlagot hozza, az plusz 21 ezer voksot jelentett volna. Ki tudja, ki kaphatta volna meg.

És akik nem mentek, azok valószínűleg azért nem tették, mert nem láttak alternatívát. Hiba volna azt feltételezni, hogy Debrecen egy apolitikusabb város lenne, mint az ország többi része, hisz ezt semmi nem tudná indokolni, csak a GPS koordináták. Az a baj, hogy nincsenek megszólítva ezek az emberek. Egy Facebook-oldal két hónappal a voksolás előtt nem megszólítás. Néhány sajtótájékoztató az utolsó hetekben nem megszólítás. Pár ezer szórólap, pár nap pultozás, néhány tucat emberrel való beszélgetés a kampányidőszakban nem megszólítás.

Ha a debreceni ellenzék valóban változtatni szeretne a helyzetén, 21 év után végre ideje volna tanulni a múltból, és már ma elkezdeni dolgozni és felépíteni a jelölteket. Ha valaki a következő öt év munkáját elvégzi, nem lesz szempont, milyen pártok állnak mögötte. Ha a választók elhiszik róla, hogy képes az érdekükben cselekedni, ők is megmozdulnak és cselekedni fognak.

Tikász Gáspár Bendegúz – a Debreciner szerkesztőségének tagja.

xxx

VOKSVÉLEMÉNY – Várjuk olvasóink véleményét a debreceni választásokkal kapcsolatosan. Levelüket erre a címre küldjék: szerkesztoseg_KUKAC_debreciner_PONT_hu