Mottó: Vannak sebek, olyan mélyek, a szívhez oly közeliek, hogy még a konyhaablakot verő eső is halálos lehet. Jón Kalman Stefánsson

Haladunk mindig egy új korszak felé, miközben az emberi természet semmit nem változik. Ha erre gondolok, mindig felvetődik bennem, hogy vajon hányadszor futunk neki újra és újra ennek az emberi evolúciónak. Már annyira nincs kedvem elemezni Orbán Viktor bandáját, a háborúságot, Brüsszelt és a többi, általában minket foglalkoztató dolgokat. Megcsömörlöttem az aljasságuktól. Alul lévők, felül lévők, középen lévők. „Az alul lévők nézőpontjából egyetlen történelmi változás sem jelent sokkal többet, mint uraik nevének változását” – írja Orwell. És igaza van! Azonban nem mindegy, hogy kik vannak felül, kik azok, akik irányítanak egy egész országot. Kik azok, akik mindig visszarántják a magyarokat az aljasságuk és a kapzsiságuk okán ebbe a bús, idegbeteg, gyűlölködő és szenvedő húscafatállapotba, amikor nem marad más, csak a Himnusz és a közös sírás! De még ebben a sírásban sem mindegy, hogy ki kivel sír, ki milyen magyar. Nem is szólva arról, hogy ezek a tahók büszkén emlékeznek egy emberre, Kölcseyre, akit most úgy üldöznének, mint Alan Turingot üldözték valaha, akit minden zsenialitása ellenére kémialiag kasztráltak. Ami még aljasabb dolog, hogy a történelemből is törölni akarják. Hol olvashatják itt a nevét, hol, pedig ő volt az agy?! Enigma.

Rohan a gondolatfolyam! Írtam én már Alen Turingról és a mesterséges intelligenciáról is. Igen, a mesterséges intelligenciáról is és ma „beszélgettem” a géppel. Nagyon ijesztő és nagyon felemelő egyszerre. Egy író igen jól tudja majd használni ezt az alkalmazást, csak a kérdés az, mennyire marad meg írásaiban önmaga az író, és mennyi lesz belőle a gép.

Amit fentebb írtam, párhuzamnak jó lesz. Gondolkodjanak egy kicsit, gondolkodjanak!

Miközben ilyen gondolatok gyötörnek, eszembe jut a legutóbbi akciónk, amikor is egy tányér meleg ételt osztottunk az embereknek Tiszavasváriban. Kvázi irányítóként volt időm megfigyelni az embereket. Láttam a hibáikat, de örültem annak, hogy ha nem is gyorsan, de minden szervező felvette a ritmust, és a kezdeti káosz után kialakultak a munkafázisok és a szerepek. Sátorállítás, az üstfőzők felkészülése, viszonyulás a helyi körülményekhez. Talán ők vették fel leghamarabb a ritmust, győzött a rutin. A fiatalok kicsit elkapkodták a dolgot. Öntörvényűek, és azt hiszik, minden úgy jó, ahogy van. Így aztán 100 méterre is volt talán a használt ruhabörze, amit végül majdhogynem otthagytak a népnek, szinte felügyelet nélkül. Odaballagtam és rászerveztem, hogy legyenek ott is sárgamellényes emberek. Ami azonban nagyon tetszett, hogy az egyik vendégünk (egy párt vezetője) tőlem kért munkát, és nem volt rest sátrat állítani, padokat cipelni, ételt tányérokba tölteni, besegíteni a kiosztásba és ahol csak lehetett. Volt múltja hasonló helyzetekben. A Keleti Pályaudvarra érkező ukránok százai emlékezhetnek rá. Ugyanezt tapasztaltam egy hölgy esetében is, aki valaha hajléktalanok százait etette meg, adott nekik ruhát és segítette őket, amivel csak tudta. Ők a barátaimmal egyetemben támogatták a programot. A tumencások is ahol tudtak, segítettek. A házigazda is kitett magáért, merthogy egy udvaron, magánterületen zajlott a főzés, és a lezárt utcán folytak a programok. Az ebéd után még volt egy nagy tombolázás, néhány utórezgés, az üstfőző verseny zsűrizése és végül pihi: gata abaj bári butyi! (Készen van a nagy mű.)

A „buta politikus” szókapcsolatra ezt írta nekem AI (Artificial Intelligence):
„Sajnálatos, hogy időnként előfordulhat, hogy olyan politikusok kerülnek hatalomba, akik nem rendelkeznek megfelelő tapasztalattal, kompetenciával vagy az adott területen való jártassággal. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a politika rendkívül összetett terület, és a sikeres politikusoknak számos olyan képességre van szükségük, mint a jó kommunikációs készségek, a stratégiai gondolkodás, a hatékony problémamegoldás és a jó szervezési képességek.
Sok tényező befolyásolhatja a politikusok cselekedeteit és döntéseit, mint például a saját meggyőződéseik, az érdekcsoportok befolyása, a gazdasági és politikai környezet változásai, és így tovább. Az okos és sikeres politikusok képesek kezelni ezeket a kihívásokat és hosszú távú stratégiákat kidolgozni az országuk, régiójuk vagy a világ problémáinak megoldására.
Fontos, hogy az emberek tájékozódjanak és alaposan megfontolják, kiket választanak vezetőknek, hogy azok a legjobb döntéseket hozzák, és hogy a politikusokat felelősségre lehessen vonni a döntéseikért és cselekedeteikért.”

Hát nem durva! Összerakta 5 másodperc alatt, amire nekem kellett volna 5-10 perc! A jelenlegi orosz-ukrán háborúról hallani sem akar, csak 2014-től indít és a mostra annyit ír, hogy ma is zajlanak háborús konfliktusok. Nehezen térek magamhoz…

Tényleg sajnálatos, hogy ezt az országot buta, erőszakos, harácsoló politikusok és gazdasági oligarchák irányítják! Elnézve a sajátjaimat, cselekvő embereket láttam akció közben. Tapasztalt öregeket, közszereplőket, realistán gondolkodó helyieket, tettvággyal teli fiatalokat. Ilyen embereket zár a tehetetlenség kalodájába ez a rendszer, mert aki nincs velük, az ellenük van. Nemhiába voltak a szocializmus fiataljai, KISZ-tagos kisvezetői!

Az öregekről annyit – és most ezt általánosságban jegyzem meg -, hogy már kevésbé akarnak változni, és ezt meg is értem. Azt mondták, lesz gulyásleves, és lett, méghozzá nagyon finom. A politikai véleményeik olykor eltérőek, de visszaköszön belőle a szocializmusban eltelt időszak, amelyre lehet fűt-fát mondani, azonban alapvetően stabilitást adott az embereknek, kinek-kinek a maga szintjén. Persze, akiknek éppen nem, azok teljesen más véleményen vannak! Az erőszakos téeszesítés, a rekvirálások, a padláskisöprések áldozatai valahogy másképpen gondolnak a múltra. Azonban mindenképpen kitűnik a vezérelvűség, az egyirányba mozdulás készsége, és sajnos a szűklátókörűség is. Ha Orbán Viktor „adott nyugdíjemelést”, és megtudok élni, akkor tulajdonképpen minden rendben van. Akkor jönnek zavarba, amikor azt kérdezem, hogy hogyan jusson lakáshoz egy fiatal pár két gyerekkel, akik nem akarnak több tízmilliós adóságba keveredni, nehogy úgy járjanak, mint a devizahitelesek. Hogy lehet albérletet fizetni Budapesten, és miért helyes az, hogy az egyik fiatal fizetése arra sem elég? Etc, etc.

Az egyik párt vezetője – aki velünk volt – sokkal szélesebb látókörrel rendelkezik. A férfi napokig tudná sorolni az Orbán-rezsim hibáit, aljasságait, bűneit. Megtapasztalhatta, hogy a kormány még az önkéntes munkát sem igazán szívleli, ha elesett emberekről, pláne, ha migránsokról van szó. Ott helyben az ütötte szíven, hogy az egyik vendégünk a krumplihéjat kérte volna el a disznóinak. Nagy a szegénység a szegregátumokban! Egy másik párt tagjai is jelen voltak. Ők fiatalok, demokraták, és nemigen tisztelik az életviszonyokat szabályozó milliónyi regulákat, és igazuk van! Ennyire beleavatkozni a magánéletbe vagy eltiltani, félreállítani a közügyektől tetterős embereket csak a Fidesz volt képes. Megtörtént eset következik: az önkormányzat tulajdonát, egy régi, fából készült üdvözlőtáblát akartak felújítani mindenféle engedély nélkül. (Kicsit öregebb vagyok, meg jogász is, hát azt mondom, kellett volna kérni engedélyt, amit bizonyára soha nem kaptak volna meg.) Számomra nem kérdés, ha sikerrel jártak volna, most szebb lenne a tábla, mint valaha. A leányka (aki velünk is ott volt) asztalos végzettségű is. Balhé lett a kezdeményezésből. Bíróság meg minden, és fizetni kellet nekik ezerháromszáz valamennyi forintot rongálás jogcímen. Pedig nem ez volt a szándék, abban biztos vagyok! Az üdvözlőtábla felújítására nincs pénz, továbbra is ott éktelenkedik a város elején, hacsak le nem bontották azóta.

A tumencásokról nem írok sokat. A közjó motorjai, nagyon szeretem őket! A barátaim! Jövünk a szélrózsa minden irányából és szociális érzékenységünk, valamint tehetségünk mentén tesszük, amit tenni kell. Judit Ózdról, Lejla és Roland Zsákáról, Sanyi bácsiék Hajdúbagosról, mi pedig a nejemmel, Zsuzsival Budapestről érkeztünk Tiszavasváriba.

Ami azonban valószínűleg fontosabb, az a helyi emberek mentalitása. Alapvetően jó emberek, akik méltánytalan függőségi helyzetekben kénytelenek élni. Azon a környéken, ahol voltunk, mondjuk ki, a bűdi szegregátum szélén, sokaknak csak a közmunka elérhető. Az erősebbek, a fiatalabbak hol külföldön, hol valamelyik távoli településen dolgoznak. Vannak, akik szezonális jelleggel veszik nyakukba a nagyvilágot, hogy aztán valamelyest meg tudjanak élni, mert valahogy visszavágynak abba a létezésbe, amit én hosszú távon mindenképp kerülnék. Elvállalnak bármit.

Akik nem tudnak belevágni hol kockázatos, hol durva dolgokba, azok örülnek a közmunkának. Nem egyszer panaszkodtak nekem visszaélésekről, amiket ellenük követtek el. Ami tőlem tellett, megtettem!

Azonban ebben a jegyzetben a lényeg az, hogy a helyi erők megmutatták, hogy otthon vannak. Gyorsak, ügyesek voltak, problémamegoldó képességük engem gyönyörködtetett! Nem éreztek függőséget, idegenséget! Jól éreztük magunkat együtt. Sokat beszélgettünk! Akik eljöttek hozzánk, érezték, hogy itt senki nem felsőbbrendűsködik velük, sőt a szervezők képesek kiszolgálni őket, eléjük helyezni egy tányér gulyáslevest, hozni nekik szalvétán kanalat és kenyeret. Hogy igazán egy „szabadtéri étteremben” érezhessék magukat, mert megérdemlik. Megérdemlik, hogy egyszer őket szolgálják ki: őket, akik egészen fiatal koruktól mindig másokat szolgálnak és még csak meg sem becsülik őket! Hadd ne mondjam, hogy a szemükből jövő köszönet volt a jutalmunk! Az mindent vitt.

Nem ért velem egyet? Kérdezek. Mikor köszönte meg egy közmunkásnak azt, amit fillérekért tesz, hogy a települése gyönyörű legyen, ne járjanak térdig a közterületi szemétben, legyenek járdák, készüljenek kerítések (amit egy kőműves 50 vagy 100-szoros áron vállalna el), és télen is lehessen közlekedni közterületen még ott is, ahol a tulajdonosok lusták eltakarítani a havat? Nem egyszer írtam arról, hogy a települések szélére szorulókat másodrendű és rangú polgárként kezelik olyanok is, akiknek semmi tehetsége nincs semmihez.

Egy nap világosság! Egy nap lelki béke. Egy nap sima beszélgetés az emberekkel… Ezt volt február 19-én! Aztán mindenki visszatért az otthonába és elgondolkodott azon, hogy hogyan tovább. Teljesen különböző helyekre. Teljesen különböző státusokba. Teljesen kiszolgáltatva egy elmebeteg, harácsoló úri-muri rendszer kényének-kedvének, ahol van, aki a mesterséges intelligenciát teszteli, egy gázszerelő tízezer forintot keres félpercenként, a harmadik pedig kenyér után jár kölcsönkérni hó közepén!
Ez itt Magyarország!

(Ez a jegyzet – mint ahogy az itt megjelenő összes publicisztikai írás – a szerző véleményét tükrözi.)