Mottó: Az erény talán a lélek illedelmessége. Honoré de Balzac

Mi az az erény? Fentebb olvashattuk: a lélek illedelmessége. Most nézhetünk ki a fejünkből, és tehetünk úgy, mint aki ezt meg tudja magyarázni, miközben nem, de valahogy mindannyian érezzük, hogy valami értékes, valami jó, valami követendő dolog erényesnek lenni. Az erény olyan magatartásban mutatkozik meg, amikor az embernek módja és hajlama van a bűnre, de mégsem vétkezik. Az erényes ember az extremitások között általában az arany középutat választja (pl. bátor, azaz nem gyáva vagy vakmerő).
Hát persze, hogy az interneten böngészgetek, és próbálom értelmezni az erényt! (Közben a lányom is mondja a magáét tudósalapon, és néha felvisítok, hogy ez nekem „sokk”, megakasztom a gyönyörű eszmefuttatásait az erényről, hogy néha értsem is őt, mert kávézás közben erről beszélünk. Tipikus cigány család vagyunk, nem? Tessék mosolyogni, ez olyan Cyrano de Bergerac-os lett, no! „Magamat kicsúfolom, ha kell” – a többit tudják.

Mivel ez a jegyzet nem egy székfoglaló, nem is igen érdekelnek olyannyira a források, mint a gondolatok. Inkább megnevezek gondolkodókat, de nem jelölöm azokat, akik leírták, hogy mások mit gondoltak. Ez gáz ugyan (még ha nincs is elég), de a jegyzet egy olyan műfaj, ami inkább érzéseken és következtetéseken alapszik, mint a pontosságon. Valamit vissza akar adni azokból a gondolatokból, amik a szerzőben megfogalmazódnak. Hogy ezeket meg kell valahogy alapozni, az pedig evidencia, mint ahogy az is, hogy akkor jó egy írás, ha van íve és fenntartja a figyelmet. No, nem mindenkiét, csak azokét, akik még tudnak olvasni.

Wikipédiázzunk (ez mostanában a szegények lexikona). Az erények azonosítása Platón nevéhez fűződik, aki az Állam című és további műveiben a jó ideája és annak hiánya közötti különbségeket az emberi választható magatartások közötti különbségek szintjére vetítette le. Szerinte nem azért cselekszik valaki egy adott helyzetben jót, mert erényes, hanem azért erényes valaki, mert folyamatosan, megszokásként a jót cselekszik minden helyzetben. Ez Platón szerint a léleknek a legfőbb jó, és meglátása szerint nem is lehet valaki igazán boldog és egészséges lelkületű, ha nem az erényeket táplálja élete során.

Platón négy sarkalatos erényt definiált, ezek az erkölcsi erények: igazságosság, mértékletesség, bátorság, bölcsesség. Szerinte (és több más filozófus szerint is) a bátorság a legfőbb erény, mert ez teszi lehetővé a többi erény tanúsítását, amikor azokra szükség van. Az Állam című művében fejtette ki azt is, hogy a hivatások között a politikában van a legnagyobb szükség az erényességre, mert az erénytelenség a politikában képes a legtöbb kárt okozni. Platón szerint úgy tud a legjobban visszaélni a politikus a helyzetével, ha a rábízott hatalom birtokában nem erényes. Ezzel veszélyessé válik a társadalomra. (Tudnék megnevezni magyar delikvenseket is, ez biztos.) Ezért Platón szerint „addig nem lesz vége a nép szenvedéseinek, amíg nem a bölcsek uralkodnak”.

No, akkor itt ugorgyunk is! Általában nem a bölcsek szoktak uralkodni, hanem az erőszakos tahók, akik uralmuk alá hajtják őket is. Ne mond már, hogy nem! Tán fideszes vagy? Hol van már a Magyar Tudományos Akadémia függetlenségének szép mítosza, például! Persze Platón végkövetkeztetése teljesen jóra sikeredett: „A jó emberek politikakerülésének az az ára, hogy náluk hitványabbak uralkodnak felettük.” Na! Itt van a kutya elásva!

A teológiai erények (isteni erények) közé tartozik például: hit, remény, szeretet.
Csekélyke visszamutatás, hogy szokjad az olvasást: Platón tanítványa, Arisztotelész például a Nikomakhoszi Etikában értelmi és etikai erényeket különböztetett meg. Arisztotelész szerint az erények gyakorlással megszerezhető készségek, tetteink belőlük fakadnak. Segítségükkel az ember uralkodhat szenvedélyein és ösztönein, alárendelheti őket az arany középútnak, amelyet az értelem diktál, és így elérheti a boldogságot. Boldog vagy akkor, ha erényes vagy, ha nincsen bűntudatod! (Cseppet sántít, de jó’ van a!”) Helyesen: együtt tudsz élni a tettiddel!

Arany középút például: bátor légy, ne gyáva, de vakmerő se akarj lenni. Éljen! Ez majdnem tetszik! Elődje, Szókratész azt mondta, hogy „inkább azt választom, hogy igazságtalanságot szenvedjek el, minthogy én kövessek el igazságtalanságot, mert azzal nem tudnék együtt élni”. – Aztán az elvei miatt inkább kiitta a méregpoharat, minthogy elmenekült volna Athénból. Menekülőre fogta, de visszament! Tragédia, nem?

Aquinói Szent Tamás a Summa Theologiae című művében az Istenhez vezető út egyikét jelenti az erényes élet, amely a jó tudatos és vállalt cselekvése. Szerinte a boldogság keresése és az erényes élet között szerves összefüggés van: az ember úgy tud közelíteni legjobban a végső cél felé, ha megtanulja, az erényes cselekvésben, szabadon és következetesen tenni a jót. Az erények alkalmassá tesznek minket arra, hogy tartósan helyes cselekedeteket vigyünk véghez. Itt megint dobom el az agyam.

Végső cél magyarázata következik: hogy a végén, amikor az ember megítéltetik Isten által, akkor üdvözüljön és bekerüljön Isten országába. A keresztények elvileg úgy magyarázták ezt, hogy az erény nem enged a földi élvezeteknek, hogy valakinek több legyen, hanem be akarja vinni az embert az Isten országába. No, ennek aztán sokan „örülhettek”, amikor a Jezsuiták éppen kerékbetörették őket, hogy megszabadítsák a földi hitetlenségtől, és mielőtt meghalnak, térjenek meg Istenhez! No, meg van magyarázva a kereszténység, mint olyan.

Hm, mindig voltak, akik kiforgatták szegény gondolkodók szavait, mint Hollik a Márki-Zay Péterét! No, itt és most kifordulunk a wikipédiából, mert kezdek unalmassá válni.

Egyszerűsítsünk! Az amerikai klasszicizmus korában – amikor az Amerikai Egyesült Államok befolyást szerez a gazdasági világban (XVIII. század közepétől a XIX. század közepééig zajló folyamatok), azt mondták, hogy a vagyonfelhalmozás tulajdonképpen jó dolog – morálisan és etikai szempontok szerint is igazolható – , hiszen a társadalom ezzel jutalmazza az egyén gazdasági és közéleti tevékenységét. A durván filozófiai dobozba zárt Friedrich Nietzsche beszélt arról, hogy az „amcsik” megölnek egy ideológiát, megölnek egy Istent, de nem tesznek másikat a helyébe. Erre igazolás a Függetlenségi Nyilatkozat eszmeisége is, mely szerint; nincs olyan, hogy „Isten által adott hatalom” (azaz, hogy „nem én akartam király lenni, hanem Isten tett azzá”)! Viszont nem léptek a régi athéni demokrácia modernizált útjára sem, mert az annyira mesterséges kormányzati forma, hogy megöli a saját nagyjait, mint a görögök Miltiádészt. Maradt a reprezentatív képviseleti demokrácia, aminek új Istene a „Pénz”, a gazdaságuk pedig meritokrata és kapitalista alapokon nyugszik.

Az USA egyetlen társadalmi test, természetesen működik, nem pedig mesterséges külső szabályok által – mondják ők. Az állam részéről a szociális háló hiánya (miért segítsük azokat, akik nem dolgoznak?), gazdasági alapon pedig miért kényszerítsük több adó fizetésére azokat, akik dolgoznak keményen, miért adjunk nyugdíjat annak, aki nem dolgozott, mi a francért fejlesszük az egészségügyet, amikor az ember pótolható, mert sok van belőle kérdésekre a válaszuk: ne tegyük! Legyen szabad verseny és hulljon a férgese! No, de ha ez organikusnak mondható, akkor mi a magyar organikus állameszme? Fordítok: ezt nevezik érdemalapú társadalom és erénytan elvének, amely „természetesen” működik.

Magyar példa: Lázár János (volt csóró senkiházi táskahordozó, most kastélytulajdonos), szerint is mindenki azt kapja, amit megérdemel. „Én soha nem szégyelltem, hogy mim van, dolgozom keményen. Abban a miliőben nőttem fel, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét sem kell szégyellni. Az ember gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára. Aki erre nem képes, akinek nincs semmije, az annyit is ér, én azt gondolom. Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér, ezt tudom mondani. Annak annyi az élete. Ez az én véleményem” – mondta Hódmezővásárhely korábbi polgármestere, egyben a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a megyei jogú város közgyűlésén 2011-ben.

Most akkor az Isten adja a hatalmat, a nép adja a hatalmat, vagy az érdem, amit ugyan a nép (a társadalom) ismer el az egyén felé, de nem egyenlően, mert ha te jobban dolgozol, neked több jár? Szerintem az lett az erényes embertípus, aki a saját érdemei (aljassága, erőszakossága, bűnre való hajlama alapján és kitanultsága miatt) halmozza fel a vagyont.

A jelenlegi „modern” változás csak annyi, hogy most már álszenten szégyellni kell a vagyonfelhalmozást – miközben teljesen ugyanúgy működik, mint ahogy fentebb körülírtam –, és ezért nem jutalmazzuk külön a kvázi jellemtelen tolvajt, de büntetjük azt, aki nem teszi, azaz nem gyűjt vagyont: aki nem dolgozik, ne is egyék, aki hajléktalan, az ne kéregessen, mert megérdemli, hogy ilyen az élete. Nem illik kéregetni, a pénzt ki kell érdemelni! Nem szabad sajnálni a szegényeket, mert ők tehetnek róla, hogy szegények! Nincsenek érdemeik. Csak azt kapják, amit megérdemelnek. Akiknek vannak érdemei, azok nem szorulnak segélyre, közegészségügyi ellátásra meg mindenféle szociális hálókra!

No, akkor most ezt az utolsó felsorolásos meritokrata gondolatot vessük össze a mottóval: „Az erény talán a lélek illedelmessége.” (Honoré de Balzac)

Ha ez így van, akkor az emberi lélek mára egy mocskos, koszos valami, az ember a legaljasabb állat, és megérettünk a pusztulásra. Nem tanultunk semmit az eddigi evilági létünkből. Itt vége is lenne a jegyzetnek, ha nem lenne az a fogalmunk, hogy remény. A történelem kereke forog. Egyszer fenn, egyszer lenn, a fű zöld, az ég kék, a vér piros. Az ember meg tud újulni. Mi is meg fogunk újulni! Nem kell más hozzá, csak erély az igazi még tiszta lélekkel élő valós többség részéről! A demokrácia tanulható!

(Ez a jegyzet – mint ahogy az itt megjelenő összes publicisztikai írás – a szerző véleményét tükrözi.)