Negyven (40) munkahelyet teremtve szoftverfejlesztői bázist hoz létre Debrecenben a Continental.
A HÉT IDÉZETE
Debrecen az egyik legfontosabb bázis lesz Európában

facebook.com/drpappl
Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!
A november 18-ai bejelentő eseményen beszédet mondott Papp László (Fidesz) debreceni polgármester is, aki egyebek mellett ezt mondta:
„Az elektromobilitás, az önvezetés az egyik kulcságazata lesz a jövőnek, és óriási öröm számomra, hogy Debrecen ebben a tekintetben az egyik legbiztosabb és legfontosabb bázis lesz Magyarországon, Közép-Európában is és Európában is.”
Emlékezetes, hogy Pécskay Zoltán Zsigmond, a részben debreceni önkormányzati, részben egyetemi tulajdonú EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ Kft. ügyvezetője a napokban azt mondta: „Debrecen rövidesen az elektromobilitás világközpontja lesz”.
Kósa Lajos (Fidesz) debreceni országgyűlési képviselő és sokszoros elnök pedig ezt nyilatkozta májusban: „Európa a világ vezető hatalma az autóipari, automotív ipari kutatásokra fordított összegek szempontjából. És óriási tény és öröm az, hogy Németország mellett Magyarország az a vezető európai tagállam, akinél ez megvalósul.”
Közel egy éve Papp Viktor, a debreceni közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője pedig erről beszélt közel egy éve az önkormányzati televízió műsorában: „nyíltan elmondhatjuk, hogy Magyarország 21. századi ipari forradalmát azt Debrecenben írják”.
A HÉT IDÉZETE sorozatunk korábbi részei itt találhatók.