Akcióban voltak a helyi momentumosok tegnap este.
FIDESZ lett a SZANKCIÓKBÓL Debrecenben is

Momentum

Momentum
A Momentum fényképekkel együtt küldött tájékoztatást a Debrecenben november 6-án este a kormány – legújabb nemzeti konzultációjának kitöltése mellett – kampányoló plakátjainak „kijavításáról”:
„Ahogy országosan, úgy Debrecenben is kijavította a Momentum a kormány hazug és uszító plakátjait.
A Fidesz hazudik, amikor az ország problémáit azokra az uniós szankciókra próbálja kenni, amiket Orbán Viktor is megszavazott. Az igazság az, hogy Európában valóban gazdasági nehézségek vannak, de ezeket Putyin háborúja okozta. Magyarországon viszont ennél súlyosabb a helyzet, komoly VÁLSÁG van, amiért a rossz kormányzás a felelős!
A csatolt képeken Fazekas Csongor és Szabó Bence látható.”

Momentum

Momentum
Mint arról a Debreciner beszámolt, néhány napja Hajdúnánáson maga Kövér László, az Országgyűlés fideszes elnöke kampányolt a szankciók ellen, nem kevés vitatható kijelentést téve.