Feloszlott a Jobbik két hajdú-bihari alapszervezete – Nagy a feszültség a pártban

Országosan 10 szervezet megszűnését jelentette be egy Jakab Péterhez köthető oldal, ezek között van a létavértesi és a vámospércsi. Salamon Gergő, a Jobbik hajdú-bihari elnöke elmondta, ha a volt pártelnököt eltávolítják vagy magától lép ki, szinte alig marad párttag a megyében.

Jakab Péter Hajdú-Biharban
Salamon Gergő, Mándi László (Momentum), Varga Zoltán (DK) és Jakab Péter egy debreceni választási gyűlésen idén tavasszal
Polgár Tóth Tamás

A Jakab Péter volt Jobbik-elnökhöz köthető A Nép Pártján nevű Facebook-oldalon augusztus 7-én délután jelent meg egy közlemény, amelyben azt írják, a napokban 10 jobbikos alapszervezet szűnt meg, mivel – a szöveg szerint – a párt elnökségének és országgyűlési frakciójának tagjai megélhetési politikusokká váltak, fontosabb nekik a pénz és a hatalom, mint a haza sorsa. „Becsapták a tagságot, a választókat, és azokat nézik semmibe, akik az elmúlt két évben végigdolgozták az előválasztási és országgyűlési kampányt. Azokat, akik munka mellett, a szabadidejüket áldozva dolgoztak az Orbán-rezsim lebontásáért” – írták.

A következő települések alapszervezeteinek megszűnését jelentették be: Abaújszántó, Borsodszirák, Bőcs, Csaholc, Gesztely, Létavértes, Tarcal, Tiszaújváros, Vaja és Vámospércs.

Jakab Péter Hajdú-Biharban
Jakab Péter
Polgár Tóth Tamás
A Telex az üggyel kapcsolatban megkérdezte a Jobbik sajtóosztályát, ahonnan azt a választ kapták, hogy a fenti szervezetek közül egyetlen sem jelzett semmit a Jobbik országos hivatalához, „így a közlemény csupán Jakab Péter reménytelen helyzetben lévő tanácsadójának kétségbeesett próbálkozása”.

A hajdú-bihari elnök szerint a megyei tagság 90-95 százaléka velük szimpatizál

Mivel a felsorolt települések közül kettő (Létavértes és Vámospércs) is Hajdú-Bihar megyében, azon belül a 3-as számú országgyűlési egyéni választókerületben található, megkérdeztük Salamon Gergőt, a párt megyei elnökét, aki április 3-án éppen itt indult képviselőjelöltként a választáson. A politikus a Debrecinernek megerősítette, a közleményben foglalt információk valósak: mindkét hajdú-bihari alapszervezet feloszlik.

Mint mondta, a vámospércsiek egy hete neki adták oda a kilépési nyilatkozatukat, ő maga küldte be a Jobbik illetékes szervének. Salamon elmondása szerint ezek a tagok az után léptek ki, miután őt leváltották a regionális igazgatói pozíciójából. A megyei elnök azt mondta, a dokumentumoknak a pártközpont számára történő átadásával várt egy hetet, hátha meggondolják magukat, de nem tették. Salamon végül nem sokkal az előtt adta be a papírokat, mielőtt megjelent az ezzel kapcsolatos bejegyzés A Nép pártján oldalon.

Jobbik
Salamon Gergő
Polgár Tóth Tamás

Megkérdeztük Salamon Gergőt, hogy ő tagja-e még a Jobbiknak. Azt mondta, ő is és Jakab Péter is az, de amennyiben utóbbit eltávolítják vagy magától távozik, akkor az egész megyében legfeljebb két alapszervezet fog maradni 4-5 aktív taggal. „Azt kell látni, hogy a Hajdú-Bihar megyei tagság 90-95 százaléka Jakab Péterhez és hozzám köthető, velünk szimpatizálnak, velünk akarnak együtt dolgozni. Akár Péter távozik, akár én, szinte a nullával lesz egyenlő a megyei Jobbik” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a párton belül jelenleg nagy a feszültség, és az álláspontok nem közelednek egymáshoz.

Jobbik

Facebook

Nem indítottak ellene párton belüli eljárást a kettős sajtótájékoztató után

Ahogy arról augusztus 2-án beszámoltunk, aznap a Jobbik országos vezetéséből Potocskáné Kőrösi Anita elnökhelyettes és Lukács László György országgyűlési frakcióvezető tartott sajtótájékoztatót Debrecenben, ahol a katás vállalkozóknak nyújtott ingyenes adótanácsadásukat reklámozták, majd a tájékoztató után Salamon Gergő is megtartotta ugyanott a sajátját, amely során arról beszélt, hogy a Jobbik akciója legitimálja az új KATA-törvényt, a politikusoknak pedig szerinte nem könyvelői feladatokat kellene ellátniuk.

Jobbik
Potocskáné Kőrösi Anita és Lukács László György Debrecenben
Polgár Tóth Tamás

Megkérdeztük Salamont, hogy az eset után indítottak-e a párton belül vele szemben etikai vagy fegyelmi eljárást. A politikus azt mondta, nem tud ilyenről.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!