„Megjelenés: alkalomhoz illő öltözetben.” Ismerős kívánalom puccosabb rendezvények meghívójában. Jelezve, hogy hölgyeknek a térd alá érő szoknya és elegáns, nem túlságosan dekoltált blúz, esetleg kosztüm, kis- vagy nagyestélyi, férfiaknak legalább zakó és ing, de inkább öltöny, nyakkendő, vagy ha nagyon oda kell tennie magát, szmoking, frakk dukál.
Módosult vendégvárás
Maga a rendezvény határozza meg tehát elviekben a megkívánt ruházatot, és olyan nagyon nem is szokott fennakadni ezen senki.
Érdekes azonban, amikor maga a hely – anélkül, hogy tudhatná a vendég, mégis milyen emelkedett esemény otthonául szolgál – eleve kinyilvánítja szándékát, hogy már pedig ide csakis tisztes-rendes hacukában tedd be a lábad, különben kívül tágasabb.
Egyfajta első szűrőként működhet ez a tábla is az egyik hajdúhadházi vendéglátó-egységben, ami, ha nem is közvetlenül a bejáratnál, de majdnem az ajtóban hirdeti: „Csak rendezett, tiszta öltözékű vendégeket áll módunkban kiszolgálni” – írásjel nélkül a mondat végén.
Koppányi Szabolcs
Ha kikerülne a felkiáltójel, még tán harciasnak tűnne a szöveg, ha meg simán egy pontot raktak volna oda, egyszerű kijelentésként talán nem elég határozott – gondolhatta az, aki megalkotta. Így salamoni döntésként, egyfajta címet alkottak belőle: Ez az a ház, ahol a módjukban állóság oltárán adózva a rendezettséget és a tisztaságot betűvetéssel is elvárják. Mondhatni nem kiabálnak a netán betévedő koszos csavargóval, de ráutaló írásmóddal fogadják.
Elképzeltem, ahogyan a tanyáról kérges és érthetően némileg koszos kézzel, netán munkában megfoltosodott gatyában és csapzottan betér oda egy amúgy lehet, hogy anyagiak terén módos ember, hogy megigyon egy eszpresszót vagy beburkoljon valamit. Ám nem megfelelő ruházata és nem patika tiszta körmei miatt nem áll majd módjukban kiszolgálni őt. Igen, elég vicces lenne.
Tanulság: nem mindegy, hogy valaki módos vagy módjában áll valami.
