Miután végigmegy az egészen, a bejárathoz sétál. A hamutartók mindig tele vannak, nemcsak dekkeket, még alig szívott cigarettákat is találni bennük. Nejlonszatyorba gyűjti a csikkeket, kiválaszt egyet, gyufát vesz elő, rágyújt. Figyeli, kihez lehetne odamenni. Köszön az ismerősöknek. Sokan vannak, hiszen régóta itt él. Mintha nem a bevásárlóközpont mögötti fák között, hanem a szemközti lakótelepen lakna, mosolyogva, szomszédként üdvözli jóakaróit. Kap tőlük kenyeret, felvágottat, mikor mit. Így spórolja ki a sörre valót.

Az idősebbekhez meg a fiatalabbakhoz lép oda először, ők nagyobb eséllyel szánják meg. A középkorúak sokkal elutasítóbbak. Amikor megszólítja őket, szitkozódnak. A nagycsaládosok sem tolerálják a próbálkozásait. Bár a szülők néha szoktak adni valamennyit. Talán a gyerekek miatt. Példát szeretnének mutatni vagy meg akarnak szabadulni tőle minél gyorsabban. Akkor kezdi, amikor éppen pakolnak a bevásárlókocsiból a csomagtartóba. Udvariasan köszön, jobb kezét, mintha elnézést kérne, szemmagasságig emeli, hogy jól látszódjanak hiányzó gyűrűs- és mutatóujjának csonkjai. Zsemlére, parizerre kér tíz, húsz vagy ötven forintot.

A kiszemeltjei általában zavarba jönnek. Közelebb húzzák magukhoz a kocsijukat, nem reagálnak. Nem érdeklik őket a csonkok, csak azért figyelik a kezét, nehogy ellopjon valamit. Pedig esze ágában sincs lopni, van egy jobb módszere. Kétszer-háromszor megismétli a kérést, és ha még mindig nem kap választ, akkor előveszi a zárójelentéseket a kabátzsebéből, és a vele szemben álló kezébe nyomja. Az meg bambán nézi a papírokat, aztán csak ad valamennyit.

Tisztán kell látni a helyzetet. Egy idő után már könnyű megmondani, kitől lehet kérni. A kabátját is így szerezte. Odament egy öregasszonyhoz, aki rögtön adott ötszáz forintot. Ő felismerte a lehetőséget, elővette a zárójelentéseket, az asszony pedig olvasott. Hosszan lapozgatott, majd felnézett. Édes istenem, rebegte. Vett neki egy csomó mindent, még élelmiszereket is.

Az első sörre általában kilencre szedi össze a pénzt. A második is megvan tíz előtt. Óránként összejön egy üvegre való, na meg a többiek is hoznak ezt-azt, akik más városrészekből jönnek ide. A cigi miatt nem kell aggódni, általában töményt is sikerül szerezni. Délre már kellemes bizsergés van a fejében, és a gyomrába rendszerint már került valami szilárd táplálék is. Amikor elfárad, abban a füves-fás sávban heveredik le, ami elválasztja a parkolót a járdától. Ha egyedül van, iszik, gondolkodik valamin, fújja a füstöt. Ha mással, akkor koccintgat, nevetgél a többi hajlékonnyal. Így szokta nevezni önmagát és sorstársait. Hajlékonynak. Az alkalmazkodás miatt. Hiszen az égvilágon semmijük nincs, mégis itt vannak.

Juhász Tibor 1992-ben született Salgótarjánban. Költő, a KULTer.hu szépirodalmi rovatának szerkesztője, a Kortárs Online irodalmi rovatvezetője. Első verseskötete Ez nem az a környék (2015), első prózakötete pedig Salgó blues (2018) címmel jelent meg.

Juhász Tibor tárcasorozata a Debrecineren itt olvasható: ZACC.