Részvételi költségvetésből valósítottak meg diákok által megszavazott projekteket egy debreceni iskolában

A Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikumban tartott voksolást az ötletek melletti kampányolás előzte meg, a szavazást pedig a választások és népszavazások mintájára tartották meg. A tervek szerint más iskolákban is kipróbálnák a módszert.

Június 16-án a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtárban található Amerikai Kuckóban mutatták be a Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum részvételi költségvetését. A projektet az Alternatív Közösségek Egyesülete (AKE) a K-Monitorral és a diákokkal közösen valósította meg. Ez Magyarország első iskolai részvételi költségvetése. A projekt eredményeiről ide kattintva lehet részletesen olvasni.


Diákok Költségvetése Debrecenben – 2022. június 16.
Galéria: Diákok Költségvetése Debrecenben – 2022. június 16. (A KÉPRE KATTINTVA MEGNYÍLIK A GALÉRIA)
Polgár Tóth Tamás

Az USA-ból jött az inspiráció

Suba Zsófia, a kezdeményezést támogató Amerikai Egyesült Államok Nagykövetségének munkatársa a rendezvény elején elmondta, fontosak számukra azok a projektek, amelyek előremozdítják a demokratikus folyamatokat és a fiatalok pénzügyi tudatosságát. Mint mondta, magánszemélyek és civilek pályázatait is várják az ország bármely pontjáról. Megjegyezte, a közösségi költségvetésnek már van hagyománya az USA-ban.


Diákok Költségvetése Debrecenben – 2022. június 16.

Polgár Tóth Tamás

Merényi Miklós, a K-Monitor önkormányzati szakértője elmondta, a projekt folyamán a diákok egy 350 ezer forintos összeg elköltéséről döntöttek közösen. Kifejtette, a részvételi költségvetés gondolata az 1980-as évek végi Latin-Amerikából ered, a funkciója pedig az volt, hogy a szociálisan rászorulók is hozzájuthassanak azokhoz a közpénzekhez, amelyeket korábban az őket „képviselő” fehér középosztálybeli személyek költöttek el. Hangsúlyozta, habár alapvetően egy önkormányzat vagy egy iskola vezetőségének a dolga a források elosztása, de a lakosok, a diákok is közölhetik az igényeiket, javaslatokat tehetnek a hatékonyság növelésére. Megjegyezte, egyre több magyarországi önkormányzat dönt úgy, hogy az éves költségvetés egy részéről a lakosság közösen rendelkezzen. A mostani projekt fő inspirációja mégis az Egyesült Államokból származik, a Center for the Future of Arizona nevű szervezet egy iskolában valósította meg a részvételi költségvetést, ők adták a debreceni kezdeményezés mentorát is.


Diákok Költségvetése Debrecenben – 2022. június 16.

Polgár Tóth Tamás

10 ötletet bocsátottak szavazásra

Merényi Miklós elmondta, a Medgyessy Ferenc Gimnáziumban megvalósított részvételi költségvetés megalkotása során először meg kellett ismerni a közösség problémáit, szükségleteit, majd ezekből a diákok projektötleteket készítettek, a közösség pedig szavazással döntött arról, hogy mire költsék a rendelkezésre álló összeget.


Diákok Költségvetése Debrecenben – 2022. június 16.

Polgár Tóth Tamás

Tóth Ágnes, az AKE közösségszervezője kifejtette, a projekt folyamán nehézséget jelentett, hogy a tanárok leterheltek, a diákokkal pedig csak a 20 perces nagyszünetben tudtak kommunikálni. Elmondta, hogy kezdetben 5-6-an voltak az operatív csapatban, aztán folyamatosan csatlakoztak hozzájuk diákok. A toborzáshoz a már elért személyek ajánlásain alapuló hólabda módszert alkalmazták. A felhívásukra 30 ötletet kaptak, a hasonlók összekötésével ezeket leszűkítették 15-re, majd Fekete József igazgatóval átnézték, hogy ezekből melyek a megvalósíthatók. Végül 10 projektötletet bocsátottak szavazásra. A voksolást az ötletek melletti kampányolás előzte meg, ezekhez a diákok plakátokat is készítettek, amelyeket a szervezők a Méliusz Könyvtárban tartott június 16-i rendezvényen bemutattak az érdeklődőknek. Tóth Ágnes hangsúlyozta: az iskola mindenben partner volt, a plakátokat is megosztották az intézmény közösségi oldalán.

Az országos szavazásokat modellezték

A voksoláson 1100 diákból 385-en vettek részt, mindenki legfeljebb 2 szavazatot adhatott le. A szervezők igyekeztek a választásokat vagy népszavazásokat minél jobban lemodellezni: diákigazolvánnyal, személyigazolvánnyal vagy a KRÉTA rendszerrel tudták igazolni a személyazonosságukat. Még mozgóurnát is igényelhettek a diákok, amelyeket a termekbe vittek be.


Diákok Költségvetése Debrecenben – 2022. június 16.

Polgár Tóth Tamás

Tóth Ágnes elmondta, a három legtöbb szavazatot kapó projektötletet tudták megvalósítani a rendelkezésre álló keretből. Az első egy babzsákokkal ellátott pihiszoba lett, a második egy úgynevezett sanitary box (női higiéniás termékeket tartalmazó doboz a női mosdóban). A harmadik helyre befutó, Táncosokért nevű projekt keretében kifestették a tánctermet, illetve a táncosok kaptak egy kanapét is.


szerk - Debreciner 3 éves
Rajtad múlik (Kattints a képre!)
debreciner.hu

Molnár Ágnes, az AKE alelnöke arról beszélt, hogy a Medgyessy Ferenc Gimnázium közösségi költségvetése egy pilot-projekt volt, a megszerzett tapasztalatokat más iskolákban is hasznosítanák, valamint az ismereteket átadnák más civil szervezeteknek is.

A jelenlegi iskolák nem nevelnek demokráciára

A prezentációkat követően kerekasztal-beszélgetésen elemezte a projekt tanulságait Fekete József igazgató, valamint Juhász Száva és Földi Eszter, az iskola diákjai. Földi Eszter elmondta, szerinte fontos lenne, hogy az ősztől az intézménybe kerülő kilencedikeseknek minden évben meglegyen az élménye, hogy bevonják őket a döntésekbe, és valamit újíthatnak az iskolán.


Diákok Költségvetése Debrecenben – 2022. június 16.

Polgár Tóth Tamás

Fekete József elmondta, a jelenlegi iskolarendszerben nincs benne a demokráciára nevelés, helyette a pedagógusok által átadott elméleti tudást kérik vissza. Molnár Ágnes moderátor kérdésére, miszerint milyen egy jó iskola, az igazgató azt felelte, az a jó, ami a diákokért működik. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az iskolák vezetőségének a keze sok tekintetben meg van kötve, hiszen a tanterv központilag meghatározott. Mint mondta, a finn modellben sokkal szabadabban tanulhatnak a diákok, és habár a magyar gyerekek a tapasztalataik szerint többet tudnak, ettől nem érzik magukat jobban, ez pedig probléma.


Diákok Költségvetése Debrecenben – 2022. június 16.

Polgár Tóth Tamás

Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!