Miért mentél el?

Többszörös erasmusos diákként nem volt idegen számomra a külföldi életvitel, így sosem rettentem meg a kihívásoktól. Mindig úgy képzeltem, hogy külföldön fogok letelepedni. Külföldszeretetemet elsősorban a szüleimnek köszönhetem, akik mindent megtettek azért, hogy a húgommal már fiatalabb korunkban minden évben elutazzunk valahova, ezáltal elsajátítva más kultúrákat és nyelveket. Miután diákként megfordultam többek között Görögországban, Montenegróban, Franciaországban, így egyértelmű volt számomra, hogy a mediterrán zóna áll a szívemhez közel. Egy nagy szerelmi csalódás után, 5 évvel ezelőtt Mallorcára érkeztem azt gondolva, hogy itt is lehúzok egy szezont a turizmusban… Aztán megismerkedtem gyermekeim apjával. Minden olyan gyorsan történt, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva: szerelem első látásra, eljegyzés, a szezon végére teherbe estem Lesley-vel. Végre éreztem, hogy Európában élek, hiszen európai szintű terhesgondozásban részesültem, a szülésélmény olyan luxuskörülmények között zajlott, hogy kedvet kapva félévre rá újra rúgott egy picike a pocakomban.

Hol házasodtatok össze?

Szerelmünket egyedül a hosszan elhúzódó jogi procedúrák árnyékolták be, amiket Magyarországon esküdő magyar párok életükben nem tapasztalnak meg. A nigériai férjem Magyarországon akart esküdni, hogy a szüleim és a barátaim körében tölthessük ezt a napot. Magyarországon közölték velünk, hogy a leghamarabbi időpont, amit kiírhatnak, egy év múlva lenne, de előtte a férjemnek Egyiptomba kellene menni szükséges dokumentumokért… Egyiptomba? Igen, a magyar anyakönyvvezetőnk ennyire vette komolyan a dolgot. Egy hónapra rá megesküdtünk Palma de Mallorcán anélkül, hogy Egyiptomba kellett volna utaznia anyakönyvi kivonatért a nigériai férjemnek.

Voltak még adminisztrációs problémák Magyarországon?

Fiúnk születése után kezdődtek az érdekességek, amikor Magyarországon regisztrálnunk kellett külföldön kötött esküvőnket és gyermekünk születését. A gyermekünk születését nem sikerült regisztrálni egyhetes otthon tartózkodásunk alatt, kizárólag a házasságunkat, ami 500 euróba került fordítással együtt. Ezt 2015-ben csak készpénzben lehetett kifizetni az országos fordítói irodánál. Akkor fogadtuk meg, hogy várunk a következő gyermekünk születéséig a magyar papírjaink megszerzésével, amire nem is kellett olyan sokáig várni, hiszen ugyanennek az évnek a végén kiderült, hogy érkezik Casey is.

Mi történt a magyarországi mizériák után?

2016-ban egy megalapozatlan ötlettel belevágtunk abba a tervünkbe, hogy Írországban telepedjünk le annak érdekében, hogy angol nyelvterületen megszerezhessem a hőn áhított PhD-mat, ő pedig a mesterszakács végzettséget. A férjemnek akkor még nem volt vízuma, sem európai családi kártyája, így Schengenen kívülre nem jöhetett velünk. 7 hónapos terhesen Lesley-vel a karomban nekivágtam, hogy megint egy ismeretlen helyen verjek sátrat. Egy hónap alatt találtam egy kis lakást Waterfordban, ahol elkezdődött a magány hosszú 8 hónapja szülési depresszióval egybekötve, hiszen a férjem nem kapott vízumot ez alatt az idő alatt. Helyzetünket nehezítette, hogy Kaycee (a férjem) munkahelyi balesetet szenvedett, így eléggé megcsappant az amúgy is szűkös pénzkészletünk. Olyannyira nem volt senkim Írországban, hogy Lesley-re egy random megismert magyar család vigyázott, amíg Casey-t szültem. Egyedül a szüleimre számíthattam, akik akkoriban nagy szerepet játszottak nemcsak anyagi, de személyes támogatásukban is. Úgy látszott, hogy a férjem nem kap vízumot. Én a két kisgyerekkel egyedül nem tudtam munkát vállalni, a kisebbik fiam nem kaphat útlevelet az apja nélkül, a magyar nagykövetség unszolására hónapok elteltével kézhez kaphattam egy ideiglenes útlevelet, amivel elhagyhattam az országot, ahol a lakást is felszámoltam. Budapesten újra találkozott a családunk 8 hónap után, ahol azonnal munkát kaptam a reptéren, hiszen folyékonyan beszéltem németül, angolul és spanyolul. Fél évet töltöttünk otthon, ami hozott hideget, meleget.

Mi történt?

Napi szinten küzdöttünk meg rasszista és diszkriminatív hozzászólásokkal, a férjem fél évig nem kapott munkát a bőrszíne miatt, a GYES-ért, GYED-ért (őszintén szólva nem tudom már, melyik melyik, mert soha egyikben sem részesültem végül) az illetékes magyar hatóságtól kizárólag magyar nyelvű kitöltendő EU-nyomtatványt kaptunk, hogy személyesen menjünk vissza Spanyolországba és Írországba azért, hogy a kinti hivatalok aláírják azokat, annak bizonyításaként, hogy a gyermekeim nem kapnak külhonból segélyt. Kipróbáltuk, és nem jött be, hiszen senki nem ír alá egy nyomtatványt, amit nem ért. Miután szembesültem az otthoni gyermekellátás összegével, nem is zavartattam magam többé a nyomtatvány kitöltésével.

Akkor, gondolom, nem maradtatok sokáig Magyarországon..

Nem! Ugyanis még abban az évben, mivel a férjem időközben megkapta az EU családi kártyát, visszamehettünk Írországba, ahol nem több, mint 3 hetet töltöttünk, hiszen még mindig nem rendelkeztünk olyan megtakarítással, amivel megvethettük volna a lábunkat. Mielőtt az utolsó megkuporgatott pénzünk is elfogyott volna, visszarepültünk Palma de Mallorcára, ahol 1 napot ültünk a reptéren, hiszen a lefoglalt lakásunkat elcsaklizták előlünk, és ott szembesültünk a dologgal két 2 éven aluli kisgyerekkel a nyakunkon. Végül egy ismerős befogadott minket a lakásába, a nyelvek miatt egy hét múlva munkát kaptam Alcudian, ami egy órára van Palmatól, így a családomat egész nyáron egy nap erejéig láthattam hetente. A szezon végén kaptunk bővebb tájékoztatást a családi segélyrendszerről Spanyolországban, ami teljesen megváltoztatta az életünket, hiszen jó anyagi támogatásban részesültünk (végeredményben egy extra fizetésnyi összeget kaptunk kézhez). Így a telet is egész jól átvészeltük, hiszen a mediterrán övezetben nem jellemző a téli munka. A minimum 3 gyermekes ismerőseink automatikusan nagycsaládos kártyát kapnak, amivel Spanyolországban bármely boltban vásárolt számla végösszegéből 70% lejön, beleértve az országon belüli repjegyek vásárlását is.

Hogyan sikerült a lakhatást megoldani?

Szobáról szobára jártunk 2017-18-ban, hiszen Palman nagyon nagy probléma a lakáskérdés a turizmus miatt. Egy megnézendő lakásra általában 50-100 fő jut, így az árak is horribilis összegekre rúgnak. Egy 3 szobás lakás 1200-1500 euró/hó körül mozog, ami még csak nem is feltétlenül a tengerparthoz közeli zónába esik, és ehhez képest az átlag kereset 1500 euró. A spanyolok berendezkedtek ehhez, hiszen a generációsan megszerzett lakásokban/házakban él több nemzedékkel, így oszlanak meg a költségek. A bevándorló viszont arra van utalva, hogy idegenekkel osztozkodjon, vagy kivegyen szimpla stúdiókat 600-700 euróért. Tehát menedzselhető a lakásár, viszont a lakáskeresés egy rémálom, főszezonban azt mondanám, hogy esélytelen. Helyzetünket nehezítette, hogy kizárólag határozatlan munkaszerződéssel adnak ki lakásokat bérbe, ami egyikünknek sem volt még akkor, és ehhez a típusú szerződéshez minimum 2 évet kell dolgozni ugyanannál a cégnél.

2018-ban nagy örömömre felvettek az egyik legnagyobb európai utazásszervező cég reptéri képviselőjének, ami megváltoztatta az életem, hiszen nemcsak szerettem a munkám, de találkoztam életem legjobb főnökével, Zsolttal, aki nem mellesleg egy pécsi srác volt. Az ő segítségével kaphattam meg a lakást, amire olyan régóta vágytam, hiszen annak ellenére, hogy nem volt határozatlan szerződésem, egy hivatalos iratot kaptam tőle, amiben kijelentik, hogy jövőre is a cégnél dolgozhatok. Ennek köszönhetően annyi viszontagság után végre elfoglalhattuk gyönyörű otthonunkat.

Most mit csinálsz?

Kálváriánk megviselte a házasságunkat, be is adtuk a válópert, de később rájöttünk, hogy mégis meg kell oldanunk azokat a problémákat, amik ezen idő alatt közbejöttek. Most épp saját segélyszervezet kidolgozásán gondolkodunk. A későbbiekben mindenképpen szeretnénk egy családi házat, de ez még a jövő zenéje. Most azon dolgozunk, hogy visszaadjuk Spanyolországnak azt a sok jót, amit tőle kaptunk, és segíthessünk más családokon is, akik hasonló helyzetben vannak, mint mi korábban. Jelenleg vezetői pozícióban vagyok az utazásszervező cégnél.

A gyerekek milyen nyelve(ke)n kommunikálnak?

Erre egy nemrégiben Facebookon posztolt bejegyzésemmel válaszolnék. Az utóbbi időben elég sok támadás ért, hogy miért nem beszélek a gyerekeimmel magyarul, vagy ők miért nem beszélnek magyarul folyékonyan. De beszélek/beszélnek, viszont nem ez a fő nyelvük. A gyerekek a két szülőtől tanulják meg a nyelvet, ami esetünkben elég nehéz lenne, hiszen már én sem magyarul gondolkodom, és az esetek 80 százalékában angolul reagálok. Igen, a külföldön élő magyar párok gyermekei magyarul beszélnek többnyire folyékonyan, mert hallják a szülők interakcióit, beszélgetéseit, látják a gesztusokat stb., de jelzem, esetünkben más a helyzet..

Egy olyan mértékben nemzetközi környezetben, ahol 5 nyelvet hallanak minimum nap mint nap (katalán, spanyol, angol, német, magyar – nagyjából ilyen gyakorisági sorrendben), és 5 nyelven fogadnak be jeleket, ahol én vagyok az egyedüli magyar ember a közelükben, és velem találkoznak kvázi a legkevesebbet napközben a munka és az iskola miatt, már sajnos nincs arra időm, hogy a ‘nemzeti értékeinket’ – mert úgy látszik, számotokra csak a nyelv folyékonysága az egyetlen magyar dolog a világon – megőrizzük.

A gyerekeimben benne van a tudás, az agyafurtság és a logika, ami számomra a legigazibb magyarokban benne van. Imádják a toros káposztát és a lebbencslevest egyaránt. Intelligenciában magasan a kortársaik felett járnak, talpraesettek, önálló problémamegoldásban kiválóak és igenis ismerik a kultúránkat, de sokkal szerteágazóbb az érdeklődési körük, hiszen sokkal több információt fogadnak be naponta, mintha csak egy nyelvre koncentrálnának. Büszke vagyok a fiaimra, akiknek el tudom mondani 5 nyelven (három világnyelven többek között), mennyire szeretem őket, mert nem akárhogy állják a sarat és csodálatos tehetséggel megáldott mindkettő. Sokkal szélesebb látótérrel rendelkeznek, mint az ‘egy nyelvet elsajátító társaik’, és tudom, hogy egy napon kivételesen értékes tagjai lesznek a társadalomnak.

Azon túl, hogy a fiaimért modellügynökségek versengenek, Lesley Eugene (Lacika) zenében és festészetben jeleskedik, Casey Valentine (Bálintka) a sport híve. Lesley a két nagypapa nevet kapta, míg Casey édesapja nevét és az én nagypapám nevét viseli, aki anno kisújszállási tanácselnöksége jóvoltából az elsők között volt, aki segített egy nigériai orvostanhallgatónak Debrecenben letelepednie. Ma az egyik legelismertebb szemész szakorvos a megyében, 4 gyermeke szinten orvos lett. Ez az én nigériai örökségem.

Hogy érzed magad, jó döntés volt elmenni?

Úgy gondolom, hogy több szenvedést kell elviselniük azoknak, akik „bevándorlóként” akarnak érvényesülni egy másik országban, viszont épp ezért sokkal édesebb a gyümölcse az ott elért sikereknek. Pár év alatt a nulláról tornáztam fel magam vezetői pozícióba üzleti kapcsolatok és „kollegiális beajánlás” nélkül. Nagyon jól érzem magam, habár eljátszadoztam a gondolattal egyszer, hogy hazamegyek, de aztán az otthon felajánlott fizetés meggyőzött arról, hogy az otthonszeretetből elkövetett hazaköltözési kísérletem csak egy kósza ábránd volt. Tervezem, hogy veszek otthon egy ingatlant, és azt is el tudom képzelni, hogy a későbbiekben a fiaim Magyarországon tanuljanak (például a Debreceni Egyetemen, ahol én is végeztem), de én személy szerint nagyon jól érzem magam a napfényes-pálmafás Palma de Mallorcán.

Mit tanácsolsz azoknak, akik tervezik az elindulást itthonról?

Soha, de soha ne indulj el A és B terv nélkül! Rendelkezz minimális tudással a célország nyelvéből! A rossz angolod kifogására már senki nem kíváncsi, mert az létfontosságú ebben a generációban! Minimális tőkével rendelkezz kiutazásodkor, és legyen lefoglalt lakásod, mert annak hiánya nagyon rossz élményeket szülhet! Ne támaszkodj a vendéglátódra, és ne ringasd magad abba a hitbe, hogy majd a kinti magyarok segíteni fogna! Próbálj keveredni más népekkel, végeredményben azért is vagy külföldön, nemde!? Ne várd azt, hogy az adott ország majd tárt karokkal vár, neked kell az érdemet kiharcolnod, amihez nagyon, de nagyon sok türelem kell! Ne felejtsd, te mindig is egy auslander leszel az adott országban, így többszörösen kell megmutatnod, hogy azért tudtad „elvenni” a munkájukat, mert te sokkal jobban tudsz teljesíteni az adott pozícióban és csak így nyerhetsz el igazi elismerést!

A férjednek sikerült végül a mesterszakács végzettséget megszereznie? Mit csinál jelenleg?

A férjem az Írországban meghiúsult letelepedésünk óta kvázi kizárólag babysitter volt, hiszen Magyarországon a gyermekeink nem kaphattak TAJ-kártyát az említett magyar nyelvű EU-nyomtatvány kinti elutasítása miatt (amit nem írtak alá, mert nem ismertek), ebből kifolyólag nem járhattak óvodába, bölcsődébe sem Magyarországon. Visszatérvén Palmara, a gyerekek azonnal óvodába mehettek, ahol a férjem továbbra is szakácsként kezdett újra dolgozni. Jelenleg őt is leköti segélyszervezetünk kialakítása, amibe nagy lendülettel vágtunk bele, és hisszük, hogy számunkra ez fogja a jövőt jelenteni. Két nagy vizsga is vár most rá, nem dobta sutba hőn áhított álmát, és épp a mesterszakács képzést kezdte el, illetve a spanyol állampolgársági vizsgára is készül nagy erőkkel.

Haza fogsz jönni? Mikor, miért?

Magyarország mindig az én hazám marad, de csak az emlékek miatt. A mai Magyarország már nem az én hazám, és nem tölt el feltétlen büszkeség, amikor hallok róla. A családom meg igen vegyes. Nigéria, Spanyolország, Írország, Magyarország köt minket össze. A gyermekeim, akik sosem éltek az országban, nem úgy fognak Magyarországra tekinteni, mint ahogy én. Számukra nagy valószínűséggel a piros-sárga zászló többet fog jelenteni, és ez így van jól. Sok megpróbáltatáson estünk át az elmúlt pár évben a családommal, s arra jöttem rá, hogy minden anyagi javunk megújulhat, de ha nincs béke a családban, akkor sosem érjük el a várva várt boldogság állapotát. Mint ahogyan a Szaffiban is feltűnik a mondat: El fogod nyerni az igazi kincset.. és az teljesen mindegy, hogy melyik országban teszed.