A baloldali pártszövetség polgármesterjelöltje kevésnek tartja a Fidesz kampányszlogenjét, és minden lehetőséget megragadna, hogy Papp Lászlóval vitázzon.
Krétával rajzoltak zebrát Varga Zoltánék a debreceni Csapókerti Általános Iskola elé
Sajtótájékoztatót hirdetett a DK-MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás összefogás Debrecenben a Jánosi út és a Mátyás király utca sarkára szeptember 16-án. Varga Zoltán polgármesterjelölt és Tyll Attila képviselőjelölt kezdésként rögtön egy másik helyszínre, a Jánosi út és a Kisfaludy utca sarkára, a Csapókerti Általános Iskola elé vezette a sajtó megjelent képviselőit, ezzel is – fordított útvonalon – szemléltetve, hogy az iskolából kilépve mennyit kell sétálni a legközelebbi gyalogosátkelő eléréséhez. Az iskola előtt ugyanis, hangsúlyozta a polgármesterjelölt, zebra hiányában a közlekedési szabályokat betartva a szülők és a diákok jelenleg nem tudnak átkelni a Jánosi utcán. Hogy ezen a helyzeten jelképesen változtassanak, krétával fel is rajzolt egy zebrát a két politikus.
Nem valósul meg a magasabb rendű élet
Varga Zoltán elmondta, hogy az iskolába járó gyerekek szülei már két éve küzdenek azért, hogy megszűnjön a balesetveszélyes helyzet, amely a zebra hiányán túl – a polgármesterjelölt szerint – a környék túlzsúfoltságából is ered. Kijelentette, hogy még azelőtt ki kell alakítani egy gyalogátkelőt, mielőtt tragédia történhetne. „Orbán Viktor hiába vízionál itt magasabb rendű életet, hiába beszél zöldségeket, ez a magasabb rendű élet Debrecen keleti városrészében távolról sem valósul meg. Itt csak szűk utcákat, foszló aszfaltot, zebra nélküli átkelőhelyeket lehet látni, olyan oktatási intézményeket, ahol a kréta mellett parkolóhely sincs, belvizes területeket, illetve olyan részeket, amiket egyszerűen elvág az ország egyik legforgalmasabb vasútvonala a belvárostól” – fogalmazott Varga Zoltán.
Új parkolóhelyek kellenek az oktatási intézmények elé
A magát Debreceni Demokratikus Ellenzéknek nevező választási pártszövetség 3. választókerületi képviselőjelöltje, Tyll Attila azzal egészítette ki a polgármesterjelölt mondandóját, hogy szükségesnek tartja a Csapókerti Közösségi Ház felújítását, javítani kell az utak állapotán, valamint nemcsak a Csapókerti Általános Iskola, de a Bányai Júlia utcán található Angyalkert Óvoda előtt is új parkolóhelyeket kell létesíteni.
Ki mit tett le és vett el
Varga Zoltán a sajtótájékoztató végén azt mondta, hogy az ott lakók azért nem jelentek meg a helyszínen, mert félnek az esetleges következményektől. „Itt tartunk Európa közepén, Orbán Viktor Magyarországán” – mondta Varga, aki a Debreciner kérdésére válaszolva arról is beszélt, hogy minden lehetőséget meg fog ragadni arra, hogy Papp László polgármesterrel vitázhasson, kezdeményezni is fogja a vitát. „Kevés az, hogy ők együtt Debrecen. El kell számolni azzal, hogy ki mit tett le az asztalra, és mit vett el onnan” – fogalmazott a polgármesterjelölt.