Debrecenben nem először fordul elő, hogy a Nagyerdő kedvelt részein minden előzmény nélkül leszakad egy vagy akár több nagyobb faág.
Életveszélyes fazuhatag a nagyerdei vízesés mellett
Egy éve az egyetem területén történt hasonló, most vasárnap – június 5. – az esti órákban a Békás-tó mellett hullott majdnem gyerekek nyakába a fa.

Pető Csaba
A tavalyi esemény után egy kertészeti szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy bizonyos idősebb fák belülről egyes rovarok által úgy meg vannak rágcsálva, hogy a szerkezet törékennyé válik, balesetveszélyes lehet. Tudtunkkal szóltak is erről az illetékeseknek, hiszen bizonyos időközönként, megfelelő áttekintéssel persze, úgynevezett lombkönnyítő vágásokat kellene végrehajtani, hogy efféle esetek lehetőleg ne forduljanak elő.

Pető Csaba

Pető Csaba
Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt nagyobb baj
A mostani eset a Békás-tó mellett található közkedvelt vízesés oldalában a klinikák felé vezető sétányon történt. Olvasónk, Pető Csaba küldte a fotókat, s mesélte el kalandját a lezuhanó ágakkal.

Pető Csaba

Pető Csaba
„Kint voltam a tónál, és egyszer csak több faág rászakadt az útra, ahol sokan sétáltak meg bicikliztek. A szerencsén múlott, hogy senkire nem esett rá. A fán még volt pár bizonytalannak tűnő ág, ezért szóltam a katasztrófavédelemnek, a tűzoltók 5 perc alatt ott voltak. Felaprították és elhordták a letört ágakát, és megnézték a fát is, de ahhoz nem nyúltak. Nagyjából 15 perccel az esemény után már tiszta volt az út. De ott végig elég veszélyesnek tűnő ágak vannak.”

Pető Csaba